0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 22.

Harminc éve sörszövetségben

Stílusosan a zugligeti lóvasút-végállomásán tartotta jubileumi kerekasztal beszélgetését a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Az eseményre a 30- évfordulóját ünneplő szervezet a négy legnagyobb sörgyártó – Borsodi Sörgyár Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Carlsberg Hungary kft. - mellett az Európai Sörgyártók Szövetségének főtitkárát is meghívta.

Az eltelt három évtized hatalmas változásokat hozott az iparágban. Míg a Szövetség indulásakor az alapító gyárak fő célkitűzése a területalapú ellátás volt, napjainkban már országosan is elérhető minőségi termékeket kínálnak.

„Az elmúlt időszakban végrehajtott termék- és technológiai fejlesztésnek köszönhetően a magyar sörgyárak kínálati skálája jelentősen kiszélesedett”

– magyarázta Kántos Sándor, a Szövetség igazgatója. A hagyományos alsóerjesztésű sörök mellett megjelentek a hazai gyártású, felsőerjesztésű és ízesített termékek, valamint a különleges igényeket kielégítő sörspecialitások. Általánosan elérhetővé váltak az alkoholmentes termékek.

A termelés mellett a kulturált és felelős sörfogyasztás terén is meghatározó szerepet vállaltak az alapítók. A 18 éven felüli fiatalokat célzó, ittas vezetés elleni kampányukat 2005-ben indították JÓFEJ – Józan Felelős Járművezető – néven. A program sikerén felbuzdulva csatlakoztak az elmúlt évek sörforradalmához, az általuk alapított „Sör Mi Több” kezdeményezéssel, amely a felelős alkoholfogyasztás és a hazai sörkultúra fejlesztése mellett a sör modern gasztronómiában betöltött szerepének megismertetését tűzte zászlajára. A hazai Returpack Kft. szabadalmán alapuló italdoboz-visszaváltási rendszerüket 2010-ben indították, aminek köszönhetően a magyar sörgyárak évi 100 millió sörösdobozt gyűjtenek össze.

Bár az alapítást követő 8 év alatt 100-ról 80-ra, napjainkra pedig 64 literre csökkent a magyar sörfogyasztás, az ágazat költségvetési hozzájárulása az ezredfordulón jegyzett 45 milliárd forintról 2021-re 78 milliárdra nőtt.

A kerekasztal beszélgetésen résztvevők – Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója, Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft.ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója, Marcin Burdach, a Carlsberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója – kiemelték, az elmúlt időszak óriási változásokat hozott az iparág életében. Az input anyagok területén tapasztalt bizonytalanság rövid távú tervezésre kényszeríti a résztvevőket. Van olyan beszállítójuk, amely nem tudja biztosítani az alapanyagot, más szállít, csak az árat nem tudja garantálni. Bár a válság nem jó, de dinamikára, új gondolkodásra, innovatív megoldásokra kényszeríti a szereplőket.

Míg korábban egy vállalati vezetői megbeszélésen a piaci helyzet volt a legfontosabb kérdés, mára a beszerzés körüli bonyodalmak vették át a helyét.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu