Back to top

Harminc éve sörszövetségben

Stílusosan a zugligeti lóvasút-végállomásán tartotta jubileumi kerekasztal beszélgetését a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Az eseményre a 30- évfordulóját ünneplő szervezet a négy legnagyobb sörgyártó – Borsodi Sörgyár Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Carlsberg Hungary kft. - mellett az Európai Sörgyártók Szövetségének főtitkárát is meghívta.

Az eltelt három évtized hatalmas változásokat hozott az iparágban. Míg a Szövetség indulásakor az alapító gyárak fő célkitűzése a területalapú ellátás volt, napjainkban már országosan is elérhető minőségi termékeket kínálnak.

„Az elmúlt időszakban végrehajtott termék- és technológiai fejlesztésnek köszönhetően a magyar sörgyárak kínálati skálája jelentősen kiszélesedett”

- magyarázta Kántos Sándor, a Szövetség igazgatója. A hagyományos alsóerjesztésű sörök mellett megjelentek a hazai gyártású, felsőerjesztésű és ízesített termékek, valamint a különleges igényeket kielégítő sörspecialitások. Általánosan elérhetővé váltak az alkoholmentes termékek.

Fotó: viniczai

A termelés mellett a kulturált és felelős sörfogyasztás terén is meghatározó szerepet vállaltak az alapítók. A 18 éven felüli fiatalokat célzó, ittas vezetés elleni kampányukat 2005-ben indították JÓFEJ – Józan Felelős Járművezető – néven. A program sikerén felbuzdulva csatlakoztak az elmúlt évek sörforradalmához, az általuk alapított „Sör Mi Több” kezdeményezéssel, amely a felelős alkoholfogyasztás és a hazai sörkultúra fejlesztése mellett a sör modern gasztronómiában betöltött szerepének megismertetését tűzte zászlajára. A hazai Returpack Kft. szabadalmán alapuló italdoboz-visszaváltási rendszerüket 2010-ben indították, aminek köszönhetően a magyar sörgyárak évi 100 millió sörösdobozt gyűjtenek össze.

Bár az alapítást követő 8 év alatt 100-ról 80-ra, napjainkra pedig 64 literre csökkent a magyar sörfogyasztás, az ágazat költségvetési hozzájárulása az ezredfordulón jegyzett 45 milliárd forintról 2021-re 78 milliárdra nőtt.

Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója, Kántor Sándor, a Szövetség igazgatója, Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft.ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója, Marcin Burdach, a
Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója, Kántor Sándor, a Szövetség igazgatója, Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft.ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója, Marcin Burdach, a
Fotó: viniczai

A kerekasztal beszélgetésen résztvevők – Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója, Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft.ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója, Marcin Burdach, a Carlsberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója – kiemelték, az elmúlt időszak óriási változásokat hozott az iparág életében. Az input anyagok területén tapasztalt bizonytalanság rövid távú tervezésre kényszeríti a résztvevőket. Van olyan beszállítójuk, amely nem tudja biztosítani az alapanyagot, más szállít, csak az árat nem tudja garantálni. Bár a válság nem jó, de dinamikára, új gondolkodásra, innovatív megoldásokra kényszeríti a szereplőket.

Míg korábban egy vállalati vezetői megbeszélésen a piaci helyzet volt a legfontosabb kérdés, mára a beszerzés körüli bonyodalmak vették át a helyét.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Keresett a jégsaláta

Továbbra is népszerű a jégsaláta Franciaországban, az előző év azonos időszakához képest is nőtt a kereslete.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.

Áfacsökkentést szeretnének elérni

Tavaly számolt be első ízben a sajtó arról, hogy az Európa Parlament által megszavazott módosítások értelmében a tagországoknak lehetőségük lenne a zöldség és gyümölcsfélék általános forgalmi adóját saját hatáskörben meghatározni. Németországban ismét az ÁFA-csökkentés mellett érvelnek.

Továbbra is akadozik az ukrán gabonaexport

Bár az ENSZ közvetítésével november 19-én meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaexporta vonatkozó megállapodást Oroszország és Ukrajna között, mégis naponta legfeljebb öt hajó fut ki az ukrán kikötőkből.

Ínyencek lehettek már a neandervölgyiek is

Már a neandervölgyi emberek is ínyencek lehettek, erre utalnak egy Irán északi részén lévő barlangrendszerben feltárt ételmaradványok - számolt be róla a The Guardian.

A vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Mennyi kalciumra van szükségünk naponta, és mi a legjobb módja annak, hogy hozzájussunk?

A kalcium az erős, egészséges szervezet kulcsfontosságú összetevője. Azonban a 19 év feletti férfiak közel 30 százaléka és a nők 60 százaléka nem fogyaszt belőle eleget az amerikaiaknak szóló étrendi irányelvek szerint. Egy dietetikus megosztotta, hogy miért fontos az elegendő kalcium bevitele, valamint a kalcium fogyasztásának legjobb módjait.

Szilva aszályban

Az idei súlyos aszálykár ellenére az öntözetlen ültetvényekben is voltak olyan szilvafajták, melyek gyümölcsét piacra lehetett vinni. Az ízük azonban elmaradt a megszokottól. A vezető fajták nagy része mennyiségben és minőségben is rosszabbul termett a vártnál. Az öntözött ültetvényekből betakarított szilva szép, jó minőségű, de drága volt az idén.

A Hálaadást ünnepli az Egyesült Államok, ötödével emelkedett az ünnepi menü ára

Az amerikai családok egyik legnagyobb, karácsony előtti ünnepét, a Hálaadást tartják csütörtökön az Egyesült Államokban, a szakértők szerint az ünnepi költségek mintegy ötödével növekedtek az elmúlt évben.

A vaj remek forrása a zsírban oldódó vitaminoknak

Hazánkban évi 1,5 kg/fő a vaj-, illetve a vajkrémfogyasztás, ami az EU-országok 4,31 kg-os fogyasztásának a harmada. A gyártók évente mintegy 9200 tonna vajat állítanak elő, az import emellett 6800 tonna – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) körképéből.