A hazai hűtő- és konzervipar két kulcsterméke a csemegekukorica és a zöldborsó, ezért is érinti érzékenyen az ágazatot, hogy egyre nehezebb szerződést kötni a két szántóföldi kultúrára a termelőkkel.
Az idén a csemegekukoricából éppen csak sikerült leszerződni az üzemeknek a tervezett mennyiséget, a zöldborsóból pedig annál kevesebbel kell beérniük, dacára a 30, illetve 50 százalékos nyersanyag-áremelésnek, tudtuk meg Sebesta Pétertől, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnökétől.
A konzerv- és hűtőipar alapvető gondja abból adódik, hogy a takarmánykukorica ára már évek óta az inflációt meghaladó mértékben növekszik, és így a két meghatározó termékük területe csökken. A folyamatot a többi európai termelő ország is nyögi.
A piaci mechanizmusok az agráriumban is működnek, magyarázta Sebesta Péter, így amikor a takarmánykukorica és a napraforgó ára az egekben van, nehéz meggyőzni a termelőket, hogy ne a könnyebb ellenállás felé mozduljanak, és maradjanak a kertészeti kultúráknál. A szántóföldi zöldségek termesztése ugyanis vitathatatlanul több munkát, fegyelmezettebb technológiát követel tőlük, nagyobb ráfordítást igényel és még a kockázata is nagyobb. Ahhoz azonban, hogy életben tartsuk, netán bővítsük a hazai feldolgozóipart, mindenképpen megoldást kell találni a jelenlegi gondokra.
Arányaiban nem nagy területekről van szó, hiszen az 5 millió hektár művelt területből az összes ipari zöldség körülbelül 80 ezer hektár – ebből a csemegekukorica és a borsó együtt mintegy 50 ezer hektárt foglal el a másodvetésekből adódóan. Pedig tudásunk, és piacaink is lennének, hogy megduplázzuk a területet.
Ráadásul a szakember szerint ipari zöldséget termeszteni előrelátó tevékenység, hiszen feldolgozásuk hozzáadott értéket, munkahelyeket teremt, növeli a GDP-t, a késztermékek fogyasztása pedig jól beleillik az egészséges táplálkozásba.
(A zöldség-gyümölcs feldolgozóipar gondjairól bővebben a Kertészet és szőlészet 22. számában írunk.)
