Back to top

Nagy állományok fejése – még mindig a karusszel a nyerő

Jászladányban, a Jászföld Zrt. tehenészeti telepén jártunk. Az 1200-as holstein-fríz telepi létszámból 1030-1040 tehenet fejnek. Az út túloldalán levő istállóban növendékek és szárazon álló tehenek élnek. Összesen 2450 szarvasmarha található a telepen, a számuk a tervek szerint a jövőben tovább növekszik. A cél a legalább kétezres fejőstehén-létszám, amit az új fejőház kapacitása is elbír.

Körforgós fejőberendezés - nagy állományok fejése | MMG

Most már azt lehet mondani, hogy a kiszolgáló személyzet, illetve az állatok is megszokták ezt az új rendszert – mondta el Dobra Lajos, a Jászföld Zrt. telepvezetője. Mellette istállóépítések zajlanak, egy 400-as istállót másfél hónapja szintén birtokba tudtunk venni. A mellette lévő szintén 400-as, tehát ennek az istállónak az ikertestvére pedig napokon belül elkészül. Tervek szerint még lesz egy 550 férőhelyes istálló itt ezen a helyen, a hátunk mögött. Ennek az istállónak az építése valószínűleg az őszi időszakban kezdődik. A telep másik végén pedig a növendék részlegen a növendék istállók épülnek. Terv szerint még egy borjú utónevelő is elkészülne. A beruházás részeként egy 16 ezer köbméteres betonos trágyamedence, hígtrágyatároló medence készült el. Egy magtár is épül, illetve silóterek bővítése zajlik. Egy 100 méter x 2 x 16 méteres osztott silótér, beton silótér építése zajlik jelen pillanatban.

Fotó: hba
A telepen 2021. augusztus 7-étől fejnek az új fejőházban, ahol egy nagy teljesítményű DeLaval PR3100 külső körforgós fejőberendezés működik. Jelenleg napi kétszer 3 emberrel fejnek.

Faludi Gergely, a DeLaval Kft. termékmanagere elmondta: a technológiát igazából Amerikában, illetve Európában több nagy tehenészetben megtaláljuk. Itt 60 állás van és jelenleg napi 1100 tehenet fejnek kétszer. A rendszert kiegészítettük, illetve hozzáépítettünk egy TSR tőgyfertőtlenítő robotkart, amely teljesen automata utófertőtlenítést biztosít. 99 százalékban képes az állatokat ellátni, 99 százalék pontossággal. Ez egy 3d-s kamerarendszer, ami egy professzionális szoftverrel van kiegészítve, ezért képes nagyon pontosan, nagyon precízen, minimális vegyszerfelhasználással lefertőtleníteni a teheneket, a teheneknek a tőgyét. Minden bimbót külön fertőtlenít, és akár 512 tehén/órás teljesítményre is képes. Így későbbi bővítések, vagy kapacitások növekedése folyamán sem lesz akadálya a rendszer működésének.

- Az letagadhatatlan tény, hogy a karusszeleknek, tehát a külső körforgós fejőházaknak az áteresztőképessége még mindig a legnagyobb, tehát a legnagyobb tehénforgalmat itt tudjuk megtartani.

Ehhez a mi esetünkben hozzájárul egy egyedi belépőrendszer, amely a teheneknek a viselkedését használja ki. Van egy másfél tehén széles bejáratunk, amely azt biztosítja, hogy folyamatos legyen a feltöltöttség. Tehát, ha bent megnézzük a fejőházat, láthatjuk, hogy nincsenek üres állások, folyamatosan mennek be a tehenek, illetve a belépő részt megelőzően van egy terelőkorlát-rendszer, ami segíti azt, hogy a tehenek ráálljanak. Ezt kiegészítettük és a rendszerben működik egy elektromos zsúfolókapu, amely fokozatosan tolja, tereli az állatokat a fejőház felé, de ez is el van látva biztonsági berendezésekkel, hogy a baleseteket elkerüljük, és az állatokat minél stresszmentesebben tudjuk a platformra juttatni.

Fotó: hba
A folyamatosan javuló tejtermelés egyik záloga a jelentős részben saját termelésű takarmány. Az 5000 hektáron gazdálkodó Jászföld Zrt.-nél a tehenészetitelep-fejlesztés mellett zajlik az öntözésfejlesztési beruházás is, s ha az befejeződik, öntözött területen tudnak nagyobb termésbiztonság mellett takarmánynövényeket is termeszteni.

Dobra Lajos, telepvezető: Sajnos ennek a régiónak a csapadékmennyisége és annak a kevés csapadéknak is eloszlása nem túl kedvező, nem csak az ipari növényeknek, hanem a takarmánynövények számára sem, így azonban ezzel az öntözéssel lehetőség nyílik arra, hogy akár ennek a létszámnak a duplája – ami tervbe van véve néhány éven belül – is biztonsággal el tudjuk látni tömegtakarmányokkal. A vásárolt takarmányhányad, pedig attól függ, hogy a piac éppen hogyan áll. Most, jelen pillanatban nagyon drága természetesen, akár a fehérjehordozók, akár az energia oldalról nézzük a vásárolt takarmányokat. Próbálkozunk melléktermékekkel, sajnos azoknak is nagyon elszállt az ára. Ugyanabban a cipőben vagyunk, mint más termelők is, hogy megpróbálunk ehhez alkalmazkodni, az egyéb költségeket,  amelyekre nagyobb ráhatásunk van, azokat kordában tartani, és így azért ezt a fajta termelési formát olyan szinten tartani, hogy azért nyereséges legyen, hogy érdemes legyen vele foglalkozni.

A tömegtakarmány minősége azonban nem csak a növények tápanyagtartalmától és a betárolástól függ, hanem attól is, mi történik az etetőasztalon.

Fotó: hba

Faludi Gergely, termékmanager, DeLaval Kft.: Jelenleg működik egy Optido nevezetű takarmányrobot, amely naponta többször az istállón belül a takarmányt visszatereli az állatok elé. Ennek a takarmányos robotnak az egyedisége, hogy nemcsak visszatolja a takarmányt, hanem meg is forgatja, meg is szellőzteti, illetve felkelti az állatoknak az érdeklődését. Tehát láthattuk azt, hogy amikor elindult a robot, az állatok elkezdtek mozogni, beállni az etetőasztalhoz és így indukáljuk, segítjük a takarmányfelvételt, ami nyilván hozzájárul a sikeres tejtermeléshez.

Jobb tartási és fejési körülmények, jobb minőségű takarmány – a tervek szerint mindez egyre inkább javuló termelési eredményekben mutatkozik majd meg.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folytatódik a Tej Terméktanács és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének együttműködése

A Tej Terméktanács kezdetektől fogva elkötelezett a magyar fogyasztók – tejtermékekkel és azok kiegyensúlyozott táplálkozásban betöltött szerepével kapcsolatos – hiteles tájékoztatása iránt. Ezen célok elérése érdekében folyamatosan keresi a partnerséget azokkal a szakmai szervezetekkel, akik ugyanezt az elvet képviselik, vagyis a hiteles, bizonyítékokon alapuló információk megosztásának fontosságát.

Fenntartható gazdaságméret - Charolais marhák Ipolyvecén

Az ipolyvecei Pintér Ádám 12-13 éve még kétszáz méteres távolságból figyelte, mikor fogják megtámadni a szomszédja charolais marhái. Jelenleg közel hatvan ilyen tehénből biztosítja a megélhetését, és az összes feladatot egyedül látja el az állatok körül.

Egy állatkórház, mely sosem zár be

Egy napos őszi délelőtt érkeztünk meg a Székesfehérvári Állatkórházba, ahol az ország legújabb, állatok vizsgálatára szolgáló, a szervezetről rétegfelvételeket készítő CT-berendezése működik. Ez az állatkórház az ország egyik legnagyobb ilyen intézménye, amely abban is különleges, hogy soha nem zár be.

Bozótvágóval akart sertést lopni - fegyházbüntetés lett a vége

Három év fegyházbüntetésre ítélt a Kaposvári Járásbíróság egy férfit, aki bozótvágó késsel támadt sertésekre szeptemberben Somogyban - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Gyapjúkötéllel a klímaváltozás ellen?

Az angliai Cirencester városában érdekes felfedezést tett a Királyi Agráregyetem (Royal Agricultural University, RAU) egyik csapata: a tengerbe lógatott gyapjúkötélen egész ökoszisztéma alakult ki.

Betiltják a szarvasmarhák állandó kikötését

Kizárják a programból azokat, akik kikötve tartják a szarvasmarhákat.

Feleannyi ideig él ma egy méh, mint ötven éve

A Marylandi Egyetem rovarszakértői egy kísérletben bizonyították be, hogy a laboratóriumban ideális körülmények közt tartott mézelő méhek csak fele annyi ideig élnek, mint az 1970-es években végzett ugyanilyen vizsgálatok tesztállatai. Mindez egybevág az amerikai méhészek tapasztalataival, miszerint felgyorsult a kolóniák pusztulása, és csökkent a méztermelés is az elmúlt évtizedekben.

A magyar mezőgazdaság megérkezett a XXI. századba Kisdombegyházán

A szarvasmarha állomány állatjóléte, a dolgozók munkakörülménye, a tej minősége és a termelés mennyisége is javult Kisdombegyházán – mondta Nagy István agrárminiszter az Agro-Ferr Kft. szarvasmarha istállójának átadásán, csütörtökön.

Generációváltó juhászat Ilinyben - Keresztapám tűzben-vasban edzett

A Nógrád megyei Ilinyben élő Chikán Tamás közvetlenül a mezőgazdasági technikum után vette át nagybátyja juhászatát a hozzá tartozó szántókkal és legelőkkel. Chikán Alajos, az édesapja bátyja nem bánt vele kesztyűs kézzel, de azokra a rég nem látott nehézségekre is felkészítette, amelyekkel jelenleg kell szembenézniük a gazdálkodóknak.

Tojásárstop – a termelő véleménye

2022. november 10-én életbe lépett a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop. Az árstop a tojásnál 25 százalékkal csökkenti az árat, és a kormányzat várakozása szerint 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Erre reagálva a Tojásszövetség bejelentette, hogy bár a termelők mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt.