Back to top

A Világbank 30 milliárd dollárt különít el az élelmiszerhiány megelőzésére

A Világbank a héten közölte, hogy 30 milliárd dollárt bocsát rendelkezésre az élelmezésbiztonsági válság megfékezésére, amelyet az Oroszország Ukrajna közötti háború veszélyeztet, és amely miatt a két ország gabonaexportjának nagy része leállt.

Az összeg 12 milliárd dollárnyi új projektből és több mint 18 milliárd dollárnyi, már jóváhagyott, de még nem folyósított, élelmiszerrel és táplálkozással kapcsolatos meglévő projektekből származó forrásból áll majd össze - közölte a bank.

Fotó: pixabay.com

"Az élelmiszerárak emelkedése pusztító hatással van a legszegényebbekre és a legkiszolgáltatottabbakra" - mondta David Malpass, a Világbank-csoport elnöke közleményében. "A piacok tájékoztatása és stabilizálása érdekében döntő fontosságú, hogy az országok már most egyértelmű nyilatkozatokat tegyenek a jövőbeli termelésnövekedésről, válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára."

A bank szerint az új projektek várhatóan a mezőgazdaságot, a szociális védelmet támogatják, hogy tompítsák a magasabb élelmiszerárak szegényeket érintő hatásait, valamint a vízügyi és öntözési projekteket. A források többsége Afrikába és a Közel-Keletre, Kelet-Európába és Közép-Ázsiába, valamint Dél-Ázsiába megy.

Ezeket a területeket érintik a legsúlyosabban az ukrajnai háború gabonakészletekre gyakorolt hatásai. Az olyan országok, mint Egyiptom, nagymértékben függnek az ukrán és az orosz búzától, és igyekeznek beszerezni, mivel Oroszország blokkolta Ukrajna fekete-tengeri kikötőkből történő mezőgazdasági exportját, és belföldi exportkorlátozásokat vezetett be.

A Világbank tervei voltak a legnagyobb elemei annak az amerikai pénzügyminisztériumi jelentésnek, amely a nemzetközi pénzintézetek élelmezésbiztonsági akcióterveit foglalja össze, és amelyet szerdán tettek közzé.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 500 millió eurót  tervez rendelkezésre bocsátani élelmezésbiztonságra és mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelmi finanszírozására egy 2 milliárd eurós csomagból, amelyet Ukrajnának és a háború által érintett szomszédos országoknak szán - áll a pénzügyminisztériumi jelentésben. Ukrajna 200 millió eurót, a szomszédos országok pedig 300 millió eurót kapnának.

A Nemzetközi Valutaalap a szokásos csatornáin keresztül nyújt majd finanszírozási támogatást, amelyet az országok részesedése és az korlátoz, hogy az adósságukat fenntarthatónak ítélik-e meg.

Forrás: 
reuters.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nehéz időkben össze kell fogni

Idén szeptemberben rendezte meg tizenegyedik alkalommal az RMGE Maros szervezete a Marosszéki Gazdanapot a mezőpaniti sportpályán. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a különböző gazdakörök és a szervezet által felkarolt marosszéki termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda kft. partnereinek bemutató standjai várták az érdeklődőket.

A 7 legjobb étel az egészséges agyműködés fenntartásához

A kognitív hanyatlás sokkal gyakoribb, mint gondolnánk: a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban minden kilencedik felnőttből egy érintett. Szerencsére a kutatások szerint számos mindennapi szokás csökkentheti a demenciához hasonló betegségek kockázatát - többek között az, hogy odafigyelünk arra, milyen ételek kerülnek a tányérunkra.

Római kori villakert

„Nekem a Balaton a Riviéra…” – cseng a fülünkben az örökzöld sláger. S valóban, sokan indulunk nyaranta a Balaton mellé, hogy élvezzük a táj szépségét és kedvező mikroklimatikus adottságait: a meleg, de nem szélsőségesen forró nyarat, melyet a tó felől feláramló, párát hozó szellők temperálnak. Így gondolhatták ezt az 1. századtól a környéken fokozatosan megtelepülő ókori rómaiak is.

Cirok szakmai nap a Gabonakutatónál

A Gabonakutató dél-alföldi nemesítőállomásán szakmai napot tartottak szeptember elején. Az intézet nemesítői és területi képviselői által tartott kiszombori bemutató témáját az aszályos idei időjárás határozta meg, de a víz hiánya mellett a magas hőmérséklet is komoly kihívást jelentett a növények számára. Az alföldi körülmények közepette jó volt látni a szárazságtűrő cirokféléket és napraforgókat, sőt még zöld szóját is lehetett látni.

A családi gazdálkodás ENSZ-évtizede

Az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete, a FAO által ez alkalomból rendezett fórumon a FAO főigazgatója azt mondta, hogy az agrár-élelmiszeripari rendszerek átalakítása során a családi gazdálkodókat kell a középpontba helyezni.

A magyarok többsége tudatosan vásárol, mégis sok élelmiszert pazarol el

A magyarok többsége saját bevallása szerint tudatosan vásárol, figyel az élelmiszerek lejárati idejére, mégis évente 65 kilogramm élelmiszerhulladékot állít elő, amivel 45 000 forint éves veszteséget szenved el - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az MTI-vel.

A COVID-hoz hasonló, potenciálisan veszélyes vírust azonosítottak

Oroszországi kis patkósdenevérekből mutatták ki azt a vírust, mely igen hasonló a SARS-CoV-2-höz. Elképzelhető, hogy ez a vírus is képes embereket megfertőzni, és úgy tűnik, az eddigi vakcinák sem nyújtanak védelmet velük szemben.

Hogyan változott a táplálékpiramis az idők során?

Valószínűleg már mindenki számára ismert a táplálkozási piramis fogalma, vagy legalábbis láttunk már élelmiszer-piramist, ami beégett az elménkbe. Nagy valószínűséggel ezt úgy képzeljük el, mint azt az élelmiszer-piramist, amelyet az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 1992-ben hivatalosan elfogadott.

Áfonyafarm a napelem alatt

Az USA legészakibb tagállamában, Maine területén termő vadáfonyát nem lehet magról vetni, az alacsonyra növő bokrok különleges ápolást igényelnek, az apró, édes bogyókat pedig csak a környéken értékesíthetik, mert túl sérülékenyek ahhoz, hogy a hosszú szállítást kibírják.

Élelem a belek számára: az emberi mikrobák növényi cukrokkal táplálkoznak

Egy új kutatás szerint a bélrendszerünkben élő baktériumok számára táplálékforrásként szolgál egy olyan szénhidrát, amely általában növényi fehérjékhez kötődik.