Back to top

Az idén végre lesz hazai kajszi- és őszibarack

A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után az idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, emellett a meggy, cseresznye, szilva is elegendő lesz - írta a Világgazdaság.

Lady Cot
Lady Cot
Fotó: Horváth Csilla
Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta, hogy a felsorolt gyümölcsök várható piaci helyzetét és árát illetően még korai lenne jóslásokba bocsátkozni.

Egyelőre csak a szamócapiacot lehet látni, ahol a nagybani piaci ár a legjobb esetben a tavalyi szintet éri el, de sokszor alatta marad.

Megjegyezte, hogy a termelés költségei - fajtól függően - 25-50 százalékkal nőttek, de a termelői árak ezt nem követik, a nagy láncok a tavalyi árakon akarnak vásárolni.

Az pedig minden kertészeti kultúrára igaz, hogy ha tartósan ez marad a helyzet, és az átvételi árakban nem ismerik el a költségnövekedést, akkor csökkenni fog a termelés - figyelmeztetett a szakember.

A FruitVeb alelnöke a dinnyepiacról elmondta, hogy tavaly az európai görögdinnye-termelés válságos évet élt meg, ezért az idén egész Európában - így Magyarországon is - csökkennek a termőterületek. Ha a fogyasztás szempontjából jól alakul az időjárás, vagyis Észak- és Közép-Európában meleg lesz a nyár, akkor az idén kedvezőek lehetnek az árak - nyilatkozta Kelemen Péter a Világgazdaságnak.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jelentősen drágultak a vetőmagok, visszaeshet forgalmuk

Több éves növekedés után a jelentős áremelkedés miatt visszaeshet a kalászos vetőmagok forgalma, ennek ellenére idén ősszel esetenként hiány lehet a kínálatban – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett jelentésben.

AgroPV - A napelemek alatti élelmiszertermelés

Aromás fűszernövények és virágok keverékét termesztik egy fotovoltaikus parkban, Görögországban. Spanyolországban az articsóka és a brokkoli közös földterületen osztoznak napelemekkel. Belgiumban paneleket szereltek fel közvetlenül a málna és a cukorrépa ültetvények fölé. Ezek európai példák a mezőgazdaság és az energiatermelési megoldásokra, amely hibrid rendszerek egyre nagyobb teret hódítanak.

Jövőre piacra dobják a GMO lila paradicsomot

Már most is számtalan színű paradicsom-változat kapható, beleértve a hagyományos pirosat is, de létezik citrom- és narancssárga, zöld, sőt, burgundi színű is. Most azonban egy újabb színváltozat is felkerül a palettára, a lila.

A szója teljesítménye az aszályban

Országos szójatanácskozást tartottak szeptember 6-án Prügyön. Rácz László, a Prügyi Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke megszállott szójatermesztő, és mint ilyen, elkötelezett szakember. Jó ideje mindent megtesz ennek a fehérjenövénynek a népszerűsítéséért.

Kisebbek lesznek a szamócák, ha mérgezett méhek porozzák be a növényt

Azok a magányos méhek, melyek egy klotianidin nevű növényvédő szert fogyasztottak a repceföldeken, lomhábbak lettek. Ráadásul az ilyen méhek által beporzott szamócák kisebb termést hoztak. Erre egy Svédországban, a Lund Egyetemen végzett tanulmány mutatott rá.

Minden drágul, de az élelmiszerek között a zöldség-gyümölcs a legkevésbé

Németországban augusztusban +7,9% volt a fogyasztóiár-index a tavaly augusztusi számokhoz viszonyítva. Az élelmiszerek ára ennél is vadabbul emelkedett – kivéve a zöldség-gyümölcsökét, de főleg a gyümölcsökét, olvastuk a fruchthandel.de cikkében.

Nem dátumoznak többé

A háztartások élelmiszerpazarlásának csökkentése érdekében az Egyesült Királyságban az Aldi UK diszkontlánc 2022 végére szeretné megszüntetni a „minőségét megőrzi” dátumot körülbelül hatvan gyümölcs és zöldség esetében, beleértve az almát és a körtét, a citrusféléket, a burgonyát, a sárgarépát és a hagymát.

Megbízható kajszifajták

Mi, magyarok úgy tartjuk, hogy a Gönci magyar kajszinál és a Ceglédi óriásnál nincs jobb ízű a világon. A legszebb kajszik kategóriában már sok fajta verseng, ilyen például a Carmingo® Mediabel vagy a Pinkcot®.

A zsírfogyasztás lehet a titka a zsírvesztésnek?

Egy tanulmány szerint a kalóriadús, alacsony szénhidrát- és magas zsírtartalmú étrend javította a cukorbetegséget és csökkentette a májban lévő zsírfelhalmozódást.

Amikor sok a jóból

Nyáron általában elegendő fény áll rendelkezésre, hiányáról csak helytelen termőhelyválasztás esetén beszélünk (fényigényes növények árnyékos vagy félárnyékos kertben), bár egyes termésükért fogyasztott zöldségféle esetében napos helyen is előfordulhat, hogy hosszabb borús időszak alatt a termés beltartalmi értékei változnak, kevesebb színanyag, vagy cukor képződik.