Back to top

Ehető krizantémok: ilyen is van

A krizantém egy közismert dísznövény, ám arról kevesebb szó esik, hogy egyes fajai ehetők, fűszernek is kiválóak, némelyek virágából pedig tea készíthető. Érdemes ilyenekből is ültetni a kertbe…

A krizantémokra régen kicsit ráragadt a „temetői virág” kategória, ám idővel javult a helyzet, hiszen a nemesítők nagyon szép szín-, és formaváltozatokat hoztak ki ebből a fajból, melyek már nem is sugallják a korábbi, szinte csak kegyeleti célú felhasználást.

Nankingi krizantém
Nankingi krizantém
Fotó: wikipedia
A nankingi krizantém (Chrisanthemum nankingense) sötétzöld levelei szeldeltek, sárga virágai meglehetősen aprók a megszokott, nagy virágfejű vágott virág termesztési céllal nemesített krizantémokhoz képest. Azonban olyan nagy mennyiségű virág jelenik meg egy-egy növényen, hogy mégis igen látványos akár szoliterként is a kertbe ültetve. Levele erősen fűszeres ízű, így salátákba csak fűszerezésként érdemes tenni belőle, kisebb mennyiséget.

A kínai ehető krizantém (Chrysanthemum morifolium) a Terebess enciklopédia említése szerint a Kelet különleges és szép növénye. Szeldelt leveleivel, szép sárga csöves és sugaras, margarétaszerű virágaival, elágazó bokrával igen mutatós, éppen ezért dísznövényként is nevelik. Egyedülálló jellegzetessége azonban, hogy levele, virágja ehető. Zsenge állapotában kissé kesernyés, csípős, mustár ízű leveléből, virágából vitaminos salátát, körítést készítenek. Húsok fűszerezésére is felhasználható.

Származáshelye valószínűleg Kelet-Ázsia vagy Eurázsia térsége. Főként Kelet-Ázsiában, itt is elsősorban Japánban terjedt el. Közepesen napfény- és melegkedvelő. A talajápoláson kívül más gondozást nem igényel.

Tea krizantémvirágból
Tea krizantémvirágból
Fotó: wikipedia

Tűri a szárazságot, ám zsengeségének megóvására szükség szerint célszerű öntözni. Július közepétől a fagyokig virágzik. Salátának, körítésnek, húsok fűszerezésére zsenge leveleit virágszirmát használják fel úgy, mint az ismert salátát vagy fűszernövényeink nyers levelét.

A dalmát virág (Chrysanthemum coronarium) is közismert a keleti kultúrában. Japánban az ehető krizantém levelet Kanto-nak (Tokyo) vidékén shungikunak, tavaszi krizantémnek nevezik, Kansai (Osaka) vidékén kikunának, krizantém zöldnek. Salátában nyersen is fogyasztják, de rendszerint egy percig forró vízbe mártják. Hosszasabb főzésnél megkeseredik. Aromája kellemes, nagyon erős, a zellerre emlékeztető fanyar, pikánsan kesernyés íz világú. Amennyiben rendszeresen öntözzük, akkor enyhébb íze lesz, szárazságban megkeserednek a levelek. Talajra nem különösebben igényes, de a jó vízáteresztő, tápdús földben díszlik a legszebben.

Dísznövény, gyógynövény, fűszernövény...
Dísznövény, gyógynövény, fűszernövény...
Fotó: wikipedia

Gyógyhatása

Erőt megőrző, és hosszú életet adó növényként tartják számon. Virága gyulladás-, és vérnyomáscsökkentő hatású, valamint emésztési problémákra is jó. Lázas állapot, meghűlés, fejfájás kezelésére is hatékony, valamint külsőleg szemgyulladás kezelésére.

Krizantémsaláta

A zsenge levelek fogyaszthatók salátába keverve. Bimbója, vagy a kinyílt (főleg a sárga virágú változata) virága kellemes üdítő teát ad. Salátának készítve a kínai konyha egy rövid ideig forró vízbe mártja. Főzni nem szabad, mert megkeseredik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

13 étel, amely segít a veséknek eltávolítani a méreganyagokat

Gondoljunk a vesénkre úgy, mint egy szűrőre, amely megszabadítja a szervezetet mindattól, amit nem akarunk, hogy ott maradjon. Ez a két, bab alakú szerv gondoskodik a vér szűréséről, mely során eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből, miközben kordában tartja a kálium- és a nátriumszintet. Emellett hormonokat is termel, amik segítenek szabályozni a vérnyomás és a csontok erősségét.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Változóban a globális tőzeg kereskedelem

A tőzegtermékek - legyen szó kiváló minőségű adalékanyagokat tartalmazó közegekről vagy hobbi célú, otthoni felhasználásra gyártott keverékekről – a fő alapanyag energia- és üzemanyag-igényes kitermelése és gyártása miatt nagyon kitettek az utóbbi hónapok árrobbanásának.

Az „aranyhomok” összetéveszthetetlen zamata

Kecskemét modern megyei jogú város, mely egyes részeiben megtartotta mezővárosi jellegét. E nagy múltú település keleti szegletében, a belvároshoz és a városi körgyűrűhöz egyaránt közel, egy csöndes utcában található a KEFAG Zrt. Juniperus Park Hotele. A megszálló vendégeket madárcsicsergéssel fűszerezett nyugodt környezet és svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás várja.