Back to top

A Magyar Bor Akadémia életműdíjasa: Kállay Miklós

Idén már negyedik alkalommal adták át a Magyar Bor Akadémia Életműdíját, melyet Kállay Miklós, professzor emeritus vehetett át.

Mint Zilai Zoltán, a szervezet leköszönő elnöke laudációjában elmondta, szimbolikus maga a helyszín is, a Magyar Művészeti Akadémia székháza, hiszen a bor az egyetemes kultúra része.

A negyedik alkalommal átadott díjat azok kapják, akik hosszú ideje meghatározó alakjai a szőlő-bor ágazatnak.

Konczné Ildikó, az MBA titkára, Kállay Miklós és Zilai Zoltán
Konczné Ildikó, az MBA titkára, Kállay Miklós és Zilai Zoltán
Fotó: viniczai
Kállay Miklós a Műszaki Egyetemen vegyészként végzett, de iskolái után azonnal a bor közelébe került, Budafokon, a Törley Pezsgőgyár tőszomszédságában, a Kutatólaborba került, ahol két évtizedet töltött. Innen váltott az – akkori – Kertészeti Egyetemre, ahol a Borászati tanszék vezetését vállalta el, ahol évtizedeken keresztül generációkat oktatott, s mutatta be a szakma szépségét.

Tudományos és oktatói munkáját számtalan könyv, publikáció bizonyítja. Gazdag életútja a szakma meghatározó egyéniségévé tette.

Gyakran idézte Petrarca-t: „A dal a fontos, nem a madár”, ezzel is jelezve, nem a személyre, hanem a mondandójára kell figyelni. Vallja ma is, jól működő kutató-fejlesztő és oktató munka nélkül nincsen sikeres ágazat.

Sári Enikő, kiadónk ügyvezetője és Kállay Miklós
Sári Enikő, kiadónk ügyvezetője és Kállay Miklós
Fotó: viniczai

A Magyar Bor Akadémiai tagság javaslatára az „Életműdíj Bizottság” az elmúlt több évtizedes borászati kutatói-, illetve oktatói munkásságáért, a Magyar Bor Akadémia életműdíját Dr. Kállay Miklós emeritus professzornak, a Magyar Bor Akadémia alapító tagjának és egyben tiszteletbeli elnökének adományozta.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Országos Borverseny: a magyar borok rangadója

Az érzékszervi minősítésnek több szintjét különböztetjük meg: a kötelező hatósági minősítésen túl kiemelt szerepe van borversenyeknek, a kereskedelmi minősítéseknek, minőségbiztosítási intézményeknek, valamint szakmai kiadványok által felkért bizottságok, vagy szakértők pontozásán alapuló minősítési eredményeinek. Összességében valamennyi minősítés a fogyasztó tájékoztatására hivatott.

Kategóriájában harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a Nyíregyházi Állatpark

Harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a 250 és 500 ezer látogatószám közötti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark az egyik független állatkerti szakértő felmérése szerint. Az elismeréssel járó díjat kedden adták át a sóstógyógyfürdői látványosságban.

Gödöllőn ismerte el a gazdák fejlődését és újításait a Digitális Agrárakadémia

A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett meg, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák. A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.

Folytatódik a szőlőár-csata?

Szüret előtt állva sokan kongatják meg újólag a vészharangot a várható szőlőárakra hivatkozva. Az elkeseredés kézzel tapintható, pedig az árak kapcsán még mély a csend. A gazdák borúlátóan fogalmazzák meg véleményüket a személyes beszélgetéseken, a közösségi médiában.

Megújult az Erdélyi és Partiumi Borverseny

Ma már nem kérdés, hogy a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrája egységes egész. Ugyan évtizedeken keresztül el volt vágva egymástól a szakma, s ennek köszönhetően a fejlődés is másféle irányt vett, de az évszázados hagyományok, a közös múlt letagadhatatlan. Régóta hangoztatjuk, megérett a változásra, megújulásra az Erdélyi Borverseny, hogy még jobban fel lehessen zárkóztatni az erdélyi borászokat.

Balatoni fotók a füredi Gyetvai-Villában: Pályi Zsófia kiállítása

A Balatontól pár percre található, impozánsan felújított balatonfüredi Villa Gyetvai borászatként és egyben művészeti kiállítótérként is funkcionál. Az idei nyáron a szívükhöz közel álló téma került a villa falaira, egy nemzetközileg is elismert fotósorozat a Balatonról, amely egészen augusztus 10-ig megtekinthető.

Kástélyos bor, vagy siller?

A név nem egy szőlőfajtára utal, siller szőlő nem létezik. A siller egy színtartomány - a rozénál sötétebb, a vörösbornál halványabb. Hazánkban hívják sillernek, kástélyos bornak, vagy német nyelvterületen fuxlinak (utalva a rőt rókaszínre).

Megsemmisítő csapás érte a feléledő ukrán borászatot

A volt Szovjetunióban a földdel tették egyenlővé az ukrajnai szőlőültetvényeket. Miután független lett, Ukrajnában újra fölépült a szőlő-bor ágazat, és ezt a fejlődést vetette vissza a háború, a közvetlen káron túl a szállítások megtorpanása miatt is. A Fekete-tenger környéki ültetvények szenvedtek kárt, a magyar és román határhoz közeli szőlőterületeket nem érte találat.

Több mint másfélmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a villányi Bock Borászat Kft.

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket több mint másfél milliárd forint értékben a villányi Bock Borászat Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.