Back to top

A pánikvásárlás miatt fogyott el az üzletekből a cukor

Elfogyott a kilós kiszerelésű kristálycukor a szerbiai üzletekben, ám a hiány a szakértők és a politikusok szerint nem azért van, mert az országnak nincs elég tartaléka, hanem mert az emberek pánikvásárlásba kezdtek.

Milan Prostran mezőgazdasági elemző a Biznis.rs gazdasági hírportálnak kedden arról beszélt, hogy azért fogyott el az egy kilogrammos, hatósági áras cukor, mert az ukrajnai háború előhozta az emberek kilencvenes évekbeli emlékeit, amikor itt is háború dúlt, és készleteket kellett felhalmozni.

Hozzátette: amint megjelenik a hír, hogy valamiből hiány van, az emberek elrohannak vásárolni, és így valóban hiány alakul ki.

Mint mondta, a legtöbb cukor egyébként is június és szeptember között, a befőzési időszakban fogy, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy elfogytak az üzletek tartalékai.

Bojan Stanic, a szerbiai gazdasági kamara illetékese a belgrádi közszolgálati televízióban azt közölte, semmiképpen sem fog elfogyni az ország cukortartaléka, viszont mindenképpen emelni kell az árát.


A kormány novemberben hirdetett árstopot az alapvető élelmiszerekre, így a cukorra is. Az egy kilogrammos kristálycukor árát, gyártótól függően körülbelül 90 dinárban (293 forint) határozta meg. Bojan Stanic szerint az infláció, illetve az előállítás drágulása miatt a cukor esetében is legalább 10-20 százalékos áremelésre lenne szükség. Ez a drágulás az ötkilós, illetve a 20-25 kilogrammos zsákokban árult kristálycukor esetében már meg is történt.

Tatjana Matic kereskedelmi miniszter szerint a szerbiai élelmiszerpiac stabil, semmiből sincs hiány, a legnagyobb gondot csak az infláció okozza.

A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint Szerbiában áprilisban 9,6 százalékos volt az infláció, ami jelentősen magasabb a 3 százalékos célértéknél, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

A tárcavezető a szerbiai közszolgálati televízióban arról is beszélt, hogy a kormány árstopja egyelőre június 28-ig van érvényben, addig nem változik az alapvető élelmiszerek ára. Tatjana Matic szerint az év második felében kezdhet csökkenni az infláció, addigra a piac is stabilizálódik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.

Az omega-3 zsírsavak összefüggésbe hozhatók a serdülők figyelmi teljesítményével

A dokozahexaénsav (DHA) a serdülők nagyobb szelektív és tartós figyelemre való képességével, míg az alfa-linolénsav (ALA) az alacsonyabb impulzivitással hozható összefüggésbe - derül ki az ISGlobal, a "la Caixa" Alapítvány és a Pere Virgili Egészségkutató Intézet (ISPV) által támogatott központ által közösen vezetett tanulmányból.

Őszi munkák a zöldségeskertben: van ami most vethető!

Ősszel a konyhakertben már a következő évre is készülünk. Ennek az időszaknak legjelentősebb munkái a veteményesben a betakarítás, a termények szakszerű tárolása, és a tavaszi előkészületek.

Vasárnap kóstolóval ünneplik a kávé világnapját

Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Hogyan épített fel az új brit király egy kiváló bioélelmiszer-márkát

III. Károly, az Egyesült Királyság királya évekig készült arra, hogy az uralkodó szerepébe lépjen II. Erzsébet királynő történelemformáló uralkodása után. Közben egy másik "állást" is betöltött: egy jövedelmező vállalkozás tulajdonosa volt.

Háromszázezer tonna ételt pazarlunk el évente

Magyarországon a teljes élelmiszerhulladék mennyisége a becslések szerint 1,8 millió tonna évente – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a háztartási élelmiszerhulladékok vonatkozásában végez felméréseket.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.