Back to top

Spanyol zöldspárga a tengerentúlra

Becslések szerint a tavalyinál ezer tonnával több, mintegy 44 ezer tonna zöld­spárgát fognak szedni Spanyolországban, és az áru Európa-szerte eljut az élelmiszerboltokba és zöldségárusokhoz. Ettől az évtől pedig szállítanak belőle Európai Unión kívüli országokba is, egyebek közt Szaúd-Arábiába, valamint a közel-keleti térség más országaiba.

A spanyol zöld­spárga 60%-át külföldön értékesítik, elsősorban Németországban, Svájcban és Franciaországban, a többit a helyi piacok veszik fel. A spanyol spárgatermesztők egyesületének – amelyet tavaly októberben ismert el a spanyol mezőgazdasági minisztérium – elnöke szerint a perui és a kínai zöldspárga nyomott ára megnehezíti a helyzetüket. Antonio Zamora azt is hozzátette, hogy

a spanyol zöldspárga nem jobb vagy rosszabb az ázsiai vagy dél-amerikai terméknél, hanem egyszerűen más az íze.

Ennek oka az időjárásban, a nappali és éjszakai hőmérséklet különbségében rejlik, ami miatt több cukor, több íz- és színanyag halmozódik fel a sípokban, és a szerkezetük, állaguk is különbözik a máshol termett spárgáétól.

Spanyolország legfontosabb spárgatermesztő területe egyébként Andalúzia, a csaknem 9000 hektáros zöldspárga- termőterületből mintegy 6200 hektár ott található. Bár a szezon több hetes késéssel indult, a termelők elégedettek. Az eladási ár fedezi a ter­mesztési költségeket, azonban a műtrágya, a csomagolóanyag, az üzemanyag és az energia drágulásából eredő többletkiadások jelentős részét maguk viselik, ami csökkenti a termelés gazdaságosságát. Az egyesület jövőre vonatkozó tervei között szerepel, hogy megkezdjék a spanyol spárga exportálását az Egyesült Államokba, valamint Japánba is.

Forrás: 
freshplaza.de/efeagro.com/Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/21 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

Kiugró a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt

Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók és az ételintoleranciával küzdők egyaránt fűtik a keresletet az adalékanyagoktól és kezelőszerektől mentes, gluténmentes és csökkentett szénhidráttartalmú termékek iránt.

Barcelona megtelt – szigorú szabályok vonatkoznak a turistacsoportokra

Barcelona kiteheti a megtelt táblát, annyi a turista, ezért az ott élők védelmében szigorú szabályokat hoztak, amelyek elsősorban a turistacsoportokra és az idegenvezetőkre vonatkoznak. De a hatalmas tengerjáró hajók korlátozásán is gondolkodik a városvezetés.

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Háromszáz kaptár elpusztítását rendelték el a hatóságok

Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A színes gyümölcsök és zöldségek fogyasztása segíthet csökkenteni a depressziót és a szorongást

A gyümölcsöknek és zöldségeknek határtalan egészségügyi előnyi vannak. Ezek a tápláló élelmiszerek alacsony zsír- és sótartalmúak, ugyanakkor tele vannak növényi rostokkal, amelyek megakadályozzák a székrekedést, és segítik a víz és a tápanyagok felszívódását az ételből.

Újra lendületesen drágul a termőföld

A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára – írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.

Folytatódik a szőlőár-csata?

Szüret előtt állva sokan kongatják meg újólag a vészharangot a várható szőlőárakra hivatkozva. Az elkeseredés kézzel tapintható, pedig az árak kapcsán még mély a csend. A gazdák borúlátóan fogalmazzák meg véleményüket a személyes beszélgetéseken, a közösségi médiában.