Robert Losey, az Edmontonban lévő Alberta Egyetem régésze szerint ez igen fontos kutatás. „Ez az egyik olyan hosszú távú tanulmány, mely Európára koncentrál és a kutyák méretbeli változásának trendjét vizsgálja az eltelt idő alatt” – idézi a Science.org az ember-állat kapcsolatokra szakosodott régészt, aki nem vett részt a tanulmányban.
Ahhoz, hogy megtudja hogy a kutyák mérete és feladatai hogyan változott az idő múlásával, Martin Welker, az Arizona Állami Múzeum archaeozoológus kurátora és kollégái 14 kutya maradványait vizsgálta meg, melyek Horvátországban ősi települések maradványai közül kerültek elő. Ehhez hozzávették még további 45 ősi eb adatait, melyek némelyike szintén Horvátországból, vagy szomszédos országokból származott. Ezek a maradványok mind a 8000 évvel ezelőtti Neolitikumból (vagy Kőkorból) származtak, a római korig bezárólag, mely nagyjából 2000 éve volt.
Már ennél korábban is éltek kutyák Európában, de az első neolitikumi gazdák, akik Anatóliából és a Közép-Keletről érkeztek, új fajtákat hoztak magukkal. Ezek az állatok nagyjából 15 kilogrammot nyomtak a kutatók szerint. Ez egy átlagos border collie súlya, bár akkor még nem létezett sem ez, sem a többi modern fajta.
A bronzkorra, ami kb. 6000 évvel ezelőtt kezdődött a mai Horvátország területén, az ebek átlagos súlya már 17 kilogrammra nőtt. A római korra ez szám 24 kilogrammra ugrott meg
– írta a kutatócsoport a Journal of Archaeological Science: Reports c. tudományos lapban.
Történelmi dokumentumok – beleértve olyan római kori feljegyzéseket is, melyek tanácsokat adtak a gazdáknak a terelő- és őrző kutyákkal kapcsolatban – már azt sugallják, hogy még nagyobb ebek voltak akkoriban, melyek súlya a 32 kilogrammot is elérhette. Ez a mai pireneusi juhászkutyák méretének felel meg.
Az óriási pireneusit még mindig használják az európai állatállomány őrzésére – és a kutatók valóban azt látták, hogy a kutyák felelőssége egyre nőtt az idő múlásával.
A neolitikumi juhok fogának izotóp elemzéséből – mely képes kimutatni hogy mivel táplálkoztak – kiderült, hogy a hegyvidékek magasabban fekvő részein legeltek. „Ezzel pedig jobban ki vannak téve a ragadozók támadásainak, mint a medvék vagy a farkasok” – mondta Welker, így pedig megnőtt az őrkutyák jelentősége is.
A kutatók főleg a vadászkutyákra összpontosítottak eddig, és kevesebbet tudni róla, mi történt, amikor gazdálkodni kezdtek, ezért a mostani tanulmány nagyon izgalmas, mondta Angela Perri, aki a PaleoWest magánrégészeti cég ősi kutyákkal foglalkozó szakértője, és nem vett részt a tanulmányban.
Az őrkutyák fontos részei a történetnek, mivel hosszú időn át biztosítva volt a feladatuk – mondta Perri.
„A vadász- és szánhúzó kutyák mára nagyon ritkává váltak, de az emberek még mindig sokfelé használnak juhászkutyákat és az állatállomány őrzésére szolgáló ebeket.”