0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újabb lépés a karbonsemlegessé válás útján

Az AXIÁL Kft. vezetősége és dolgozói elkötelezettek a társadalmi szerepvállalás fontossága és a klímavédelem iránt.

A vállalat büszkén jelentette be, hogy a mezőgazdasági cégek közt elsőként, az Ouroffset és a BOCS Civilizációtervezés Alapítvány közreműködésével, valamint több szakértő bevonásával folytatja erőfeszítéseit a karbonsemlegessé válás útján, ezzel is példát mutatva mindenkinek, hogyha kis lépésekben is, de közösen, nagy célokat is el lehet érni a jövőnk érdekében.

„Karbonlábnyomunkat és üvegházhatásúgáz-kibocsátásunkat elsősorban saját karbonkreditet létrehozó projektekből szeretnénk ellentételezni.

A már semlegesített AXIÁL 2030 kötvény és a nagy látogatottsági számokkal rendelkező www.axial.hu weboldalt követően továbbléptünk, és ezúttal a bajai Alkatrész Logisztikai Központunk semlegesítését is elértük. Ehhez ugyanúgy, mint az előző két projekthez, nem vásárolt, hanem önállóan megtermelt karbonkreditjeinket használtuk fel. Látjuk, hogy a jövőnk érdekében nem elég csak beszélni a társadalmi szerepvállalásról, hanem tennünk kell érte. Ezen az úton haladva újabb célokat tűztünk ki magunk elé, hogy azzal is hozzájáruljunk a jövő környezetének kedvező alakulásához” – nyilatkozta Polyák Tamás minőségirányítási igazgató.

Forrás: Axiál Sajtóközlemény