0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Konferencia a gemenci gímszarvasról

A gemenci erdőség egyik legnagyobb különlegessége az itt élő gímszarvas-állomány, mely hosszú évtizedek óta a helyi erdő-, és vadgazdálkodás meghatározó tényezője. A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottság Agrár Szakbizottság Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottságának kihelyezett ülésén és szakmai napján a gemenci gímszarvas került terítékre – tudományos előadások formájában.

A pörbölyi Ökoturisztikai Központban tartott rendezvény a munkabizottság első idei eseménye volt. A programot Csonka Tibor, a vendéglátó Gemencerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjével nyitotta meg. Ezt követően Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, a munkabizottság elnöke beszámolt az Agrár Szakbizottság üléséről, ismertette a testület munkáját és bemutatta az újonnan felvett tagokat.

Ezután következtek a szakmai előadások. Janács Gergely erdészetvezető előadásában a hallgatóság végig követhette a gemenci vadászterület fejlődését, változásait.

A vadban gazdag, ártéri, mocsaras vidék sokáig a Kalocsai Érseki Uradalom kezelésében állt, és nagyszabású, reprezentatív vadászatok színhelye volt. Így alakult ki a híres gemenci gímszarvas-állomány,

melynek kapitális – időnként világbajnok – bikái a terület legvonzóbb látványosságai és vadászcélpontjai voltak.

A folytatásban Dr. Bleier Norbert tájegységi fővadász „Gímszarvas-vizsgálatok Gemencen” című előadásában érzelmektől fűtött beszámolóval ismertette eredményeit és folyamatban lévő kutatásait.

A harmadik előadást Prof. Emeritus Dr. Orosz László akadémikus, genetikus, az ELTE egyetemi tanára tartotta. A szakmailag rendkívül alapos prezentációban a professzor a gemenci gímszarvas populáció génállomány-vizsgálatának folyamatát részletezte. Kitért a hazai gímszarvas-állományok különbségeire, agancsfejlődési jellemzőire, de még a történelmi mondák természettudományos vizsgálatára is.

Az előadások után a résztvevők a nemrég felújított Habsburg Frigyes főhercegi pavilonban berendezett „Legenda és valóság – a gemenci csodaszarvas” című kiállítást tekintették meg.

Forrás: Mecsekerdő