Back to top

Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021-ben

Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta kétmillió forintot - derül ki a Takarék Indexből, amelyet a NAK által június 1-jén és 2-án megrendezett Szántóföldi Napok és Agrárshow programsorozatához kapcsolódóan ismertettek a bank szakértői.

A szántók és a gyümölcsösök kivételével a többi művelési ágban gyorsult a hektáronként fizetendő összegek növekedése, az erdők és fásított területek esetében volt a legnagyobb, 15,8 százalékos az áremelkedés 2020-hoz képest

Folytatódott a termőföldek árának emelkedése, de stagnált a növekedés üteme

2020-hoz hasonlóan a tavalyi év első kilenc hónapjában is növekedés jellemezte a hazai termőföldpiacot, átlagosan 6,58 százalékkal nőttek a termőföldárak az előző évi 6,61 százalékos áremelkedés után. A reálárak emelkedése azonban a 2020-as 3,2 százalékról 2021-re 1,4 százalékra csökkent. A Takarék Termőföldindex értéke a tavalyelőtti 247,5-ös szintről 263,8-ra emelkedett 2021 első három negyedévében, a fogyasztói árindexszel deflált érték pedig ennél mérsékeltebb növekedést mutatva 182,7-re nőtt tavaly január és szeptember között a megelőző 180,2-es szintről. (1. ábra)

1. ábra: TAKARÉK Termőföldindex – nominálisan és a fogyasztói árindexszel deflálva (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)
1. ábra: TAKARÉK Termőföldindex – nominálisan és a fogyasztói árindexszel deflálva (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

Az ország minden régiójában nőtt a szántóföldek ára

2021 első kilenc hónapjában csupán 5 százalékkal emelkedett a szántóföldek hektáronkénti ára 2020-hoz képest, ez az elmúlt évek legkisebb mértékű drágulása. 2021 januárja és szeptembere között átlagosan 1,78 millió forintot kellett fizetni egy hektárnyi szántóföldért a tavalyelőtti 1,7 millió forinthoz képest. A szántók hektáronkénti ára mindegyik régióban nőtt.

A legnagyobb drágulás Közép-Magyarországot jellemezte, megnehezíti viszont a drágulás mértékének mérését, hogy nagyon kevés tranzakció volt. A Dél-Dunántúlon 14,9, a Nyugat-Dunántúlon 10,5, a Dunántúl középső részén 10,1 százalékkal emelkedtek az árak, míg Észak-Magyarországon 9,6 százalékos volt a növekedés.

Az Észak-Alföldön 4,9 százalékos volt a drágulás, míg a legalacsonyabb, 0,6 százalékos árnövekedést a Dél-Alföldön jegyezték fel a szántóföldek fajlagos árában.

A legdrágábban Közép-Magyarországon cseréltek gazdát a szántóterületek 2021 első kilenc hónapjában: több mint 2,3 millió forintot kellett fizetni egy hektárért, a kevés tranzakció miatt azonban egy-két értékesebb terület felfelé torzíthatta az átlagárat. A Dél-Dunántúlon szintén átlépték az árak a 2 millió forintot, míg a Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön 1,9 millió forintért lehetett hozzájutni egy hektár szántóföldhöz. A Dél-Alföldön hektáronként 1,88 millió, a Közép-Dunántúlon 1,77 millió forint volt a szántók hektáronkénti átlagára. A legolcsóbban, 1,19 millió forintért Észak-Magyarországon lehetett szántóföldhöz jutni. (2. ábra)

2. ábra: A szántóföldek árai 2020-ban és 2021 első három negyedévében Magyarország régióiban (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)
2. ábra: A szántóföldek árai 2020-ban és 2021 első három negyedévében Magyarország régióiban (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

Megyei bontásban Tolnában voltak a legmagasabb hektáronkénti árak 2021 első kilenc hónapjában, 2,23 millió forint volt az átlagosan fizetendő összeg, Hajdú-Bihar és Békés megyében pedig 2,2, illetve 2,15 millió. Csakúgy, mint 2020-ban, a most vizsgált időszakban is Nógrád megyében kérték a legkevesebbet, alig több mint 1 millió forintot egy hektár szántóért. Némileg drágábban lehetett vásárolni Zalában (hektáronként 1,17 millió), Hevesben (1,2 millió) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1,22 millió).

A járások közül – csakúgy, mint 2020-ban – a Hajdúszoboszlói volt a legdrágább, megelőzve a Mezőkovácsházai és a Hajdúböszörményi járást,

míg a legolcsóbban a Heves megyében fekvő Pétervásárai, illetve az Ózdi és a Putnoki járásban cserélt gazdát egy hektár szántóföld 2021 január és szeptember között. (1. térkép)

1. térkép: Átlagos fajlagos szántóföldárak Magyarországon 2021 első három negyedévében (millió Ft/ha) (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)
1. térkép: Átlagos fajlagos szántóföldárak Magyarországon 2021 első három negyedévében (millió Ft/ha) (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

Jelentős emelkedés az erdők és fásított területek esetében

A szántók és a gyümölcsösök kivételével a többi művelési ágban gyorsult a hektáronként fizetendő összegek növekedése, a legnagyobb, 15,8 százalékos mértékben az erdők és a fásított területek esetében. A többi művelési ágban 10 százalék alatt maradt a hektáronkénti ár drágulásának üteme: a szőlőkért 8,5, a gyepekért, rétekért és legelőkért pedig 7,4 százalékkal kellett többet fizetni, mint tavalyelőtt. A gyümölcsösök drágulásának mértéke szinte megegyezett a 2019 és 2020 között mérttel, 5,1 százalékkal nőtt a hektáronkénti áruk 2021 első három negyedévében. (3. ábra)

3. ábra: Művelési ágak szerinti áralakulás 2008 és 2021 q1-q3 között; 2008=100 (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)
3. ábra: Művelési ágak szerinti áralakulás 2008 és 2021 q1-q3 között; 2008=100 (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

A művelési ágak közül a gyümölcsösökért és a szőlőkért kellett a legtöbbet, hektáronként 1,95, valamint 1,86 millió forintot fizetni a vizsgált időszakban, míg a gyepek, rétek és legelők, illetve az erdők és fásított területek valamivel 1,1 millió forint feletti átlagáron cseréltek gazdát.

Összességében 2021 első három negyedévében ismét áremelkedés jellemezte az összes művelési ágat. 2010 óta a gyümölcsösök és a szántók ára csaknem háromszorosára nőtt, a szőlőké valamivel több mint kétszeresére. A gyepek, rétek és legelők ára 177 százalékkal emelkedett, az erdők és fásított területek 154 százalékkal kerültek többe, mint 2010-ben.

„A termőföldek létfontosságúak, értékük egyre jelentősebb. Nemcsak Földünk folyamatosan növekvő népességének élelmiszer-ellátásában, hanem a természet megóvásában és a fenntartható fejlődés tekintetében is.

A Magyar Bankholding bankjainál minden nap azon dolgozunk, hogy a magyar mezőgazdaság a világ élmezőnyébe tartozhasson. A hazai bankszektorban egyedülálló módon önálló agrár- és élelmiszeripari ágban kezeljük ügyfelein igényeit, és arra törekszünk, hogy minél sokoldalúbban szolgáljuk ki őket.

Ennek egyik eleme a Takarék Termőföldindex is. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a gazdák számára különösen fontos a termőfölddel kapcsolatos folyamatok és trendek ismerete” – mondta el Hollósi Dávid, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Szántóföldi Napok és Agrárshow rendezvénye az ország legnagyobb szántóföldi eseménye, amelyen a Magyar Bankholding tagbankjai, az MKB Bank és a Takarékbank az agrárium piacvezető szereplőjeként vesznek részt. Az MKB Agrárpartner és a Takarék Agrárcentrumok értékálló ajánlatokat kínálnak az ügyfeleknek, birtokmérettől függetlenül szolgálják ki őket, tartozzanak az agrárium bármely ágazatába. A bankcsoport szakértő partner a magyar gazdák finanszírozási igényeinek megoldásában az országszerte elérhető hálózatán keresztül.

Forrás: 
Takarékbank sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Négy országban is értékesítették az illegális lóhúst

Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.

A biológiai iparág egyik legnagyobb független vállalatát vásárolta meg a Corteva

A Corteva, Inc. (NYSE: CTVA) és a Stoller Group, Inc. ("Stoller") ma bejelentette, hogy a Corteva végleges megállapodást írt alá a houstoni székhelyű Stoller, az iparág egyik legnagyobb független biológiai vállalatának felvásárlásáról. A több mint 60 országban folytatott tevékenységével és értékesítésével, valamint 2022-re több mint 400 millió dollárra prognosztizált bevételével a Stoller hozzájárul a Corteva növekedési és nyereségességi (EBITDA) mutatóihoz.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

A hideg még várat magára

Bár ma a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás egyelőre őszi jelleget mutat, és komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Óvatosan ezzel a meggyes sörrel, túlnyomás lehet benne

Lehetséges sérülés veszély miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 0,33 literes kiszerelésű, saját márkás Nívó Szűrt elnevezésű meggyes sört - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

Intelligens permetezés Európában

Az idei SIMA kiállításon mutatta be Európában a John Deere a növényvédő permetezőgépeihez kifejlesztett See & Spray funkciót. A gépeket az amerikai vállalat hollandiai gyárában, Horstban gyártják.