Back to top

Egy példaértékű ágazat

Az ágazati szintű együttműködés sikeres példája itthon a termelőket, feldolgozókat és kereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a szervezet tejvilágnapi sajtótájékoztatóján június 2-án Dabason.

Magyarország az egyike azon kevés európai uniós államnak, ahol sikerült emelni a tejtermelés volumenét az elmúlt években
Magyarország az egyike azon kevés európai uniós államnak, ahol sikerült emelni a tejtermelés volumenét az elmúlt években
Fotó: Kiss Gergely
Kiemelte, hogy

2010 óta 26 százalékkal nőtt a tejtermelés, és több mint 26 százalékkal emelkedtek az átlaghozamok, az ágazat exportértéke pedig 2,1-szeresére bővült.

Ezek olyan alapok, amelyekre a háború és világjárvány által meghatározott piacon is építeni lehet. Hangsúlyozta az ágazat több évtizedes edukációs munkáját, valamint az európai uniós és állami támogatással megvalósuló fejlesztéseket. Mint mondta, háromszáz szarvasmarhatelep nyújtott be pályázatot 123 milliárd forint értékben, és 14, összesen 9,5 milliárd értékű nagy tejipari projekt valósulhat meg a következő években.

Sokadik alkalommal sikerül az ágazat sikereire irányítania a szakma és a társadalom figyelmét a Tej Terméktanácsnak – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki gratulált a szervezetnek.

Szerinte a háborúnak, a három évtizede nem látott inputáremelkedésnek és a kialakuló áruhiánynak pozitív hozadéka is lehet: talán eljött a vaj rehabilitációjának az ideje.

Egy biztos – tette hozzá -, az olcsó élelmiszer és az élelmiszerpazarlás ideje lejárt. Brüsszelnek pedig át kellene gondolnia, hogy a jelenlegi helyzetben tényleg „bele akarja-e fojtani” a piaci lehetőséget az európai gazdálkodókba.

A szakmai nap keretében edukációs élménypark várta a dabasi kisiskolásokat, ahol dietetikusok és izgalmas oktató játékok segítségével ismerték meg a tej és tejtermékek pozitív élettani hatásait
A szakmai nap keretében edukációs élménypark várta a dabasi kisiskolásokat, ahol dietetikusok és izgalmas oktató játékok segítségével ismerték meg a tej és tejtermékek pozitív élettani hatásait
Fotó: Kiss Gergely
Kiemelte: a kiskereskedelmi láncok felelőssége is, hogy a hazai tejtermék eljusson a magyar fogyasztókhoz. Növelni kellene a feldolgozott termékek arányát a boltok polcain.

A tej megítélése ellentmondásos napjainkban, miközben tudományos tények támasztják alá, hogy rendkívül értékes élelmiszer, amely alapvetően fontos az emberi szervezet egészséges működéséhez – mondta dr. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. A szervezettel egy éve működik együtt a Tej Terméktanács. Hozzátette:

két pohár tej a napi energiabevitel 12-15, a fehérjebevitel 20-25, a kalciumszükségletnek pedig a 70 százalékát biztosítja, miközben a tej fontos szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, a fogszuvasodás, bizonyos daganattípusok és az elhízás megelőzésében is.

A Tej Terméktanács világnapi rendezvényének az egyik legjelentősebb hazai takarmánygyártó cég, a Vitafort Zrt. adott otthont, amely egész napos, több száz résztvevős szakmai és partneri találkozóvá bővítette a programot. A cégcsoport árbevételének 54 százaléka származik a tejágazatból, kutatási-fejlesztési tevékenységének pedig több mint 60 százaléka irányul az ágazatra, 5 milliárd forintot meghaladó értékben – mondta el Kulik Zoltán vezérigazgató. Hozzátette: véleménye szerint a keresleti piac a közeljövőben biztosan megmarad, a magyar tejágazatnak pedig nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van.

Feldman Zsolt: 2010 óta 26 százalékkal nőtt a tejtermelés, és több mint 26 százalékkal emelkedtek az átlaghozamok, az ágazat exportértéke pedig 2,1-szeresére bővült
Feldman Zsolt: 2010 óta 26 százalékkal nőtt a tejtermelés, és több mint 26 százalékkal emelkedtek az átlaghozamok, az ágazat exportértéke pedig 2,1-szeresére bővült
Fotó: Kiss Gergely
Az elmúlt 6-8 évben lassan, de biztosan bővült a tejfeldolgozás – tájékoztatott Szautner Péter, a terméktanács feldolgozó oldali társelnöke. A tejfogyasztás 7, a sajtféléké 25, a vajé és vajkészítményeké 36, a tejalapú desszerteké, az ízesített tejeké pedig 30 százalékkal emelkedett. Az egy főre jutó fogyasztásunk azonban még mindig jelentősen elmarad az európai átlagtól. Sajtból az 50, vajból, illetve vajkrémből csak a 35 százalékát érjük el.

A Vitafort szakmai napján mintegy négyszáz partner, illetve sajtós vett részt
A Vitafort szakmai napján mintegy négyszáz partner, illetve sajtós vett részt
Fotó: Kiss Gergely
A felvásárlói árak szintén lassan, de biztosan zárkóznak fel az uniós szinthez, Magyarország pedig egyike azon keveseknek, ahol sikerült emelni a termelés volumenét az elmúlt években. A háztartások vásárlóereje azonban csak az 50 százalékát éri el 42 uniós ország átlagának, vagyis

a következő időszakban egyszerre kell figyelni a kapacitás- és hatékonyságnövelésre, az ágazati szereplők kölcsönös támogatására, valamint a hazai piac teherbíró képességére

– hangsúlyozta a szakember.

jelentős kiskereskedelmi lánc tagja a Tej Terméktanácsnak, ami garantálja, hogy megmarad a fogyasztásnövekedés – mondta Istvánfalvi Miklós, a szervezet elnöke. Kérdés – tette hozzá -, hogy meddig fog tartani a keresleti piac és a drasztikus áremelkedés.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sikerülhet felzárkóztatni a hazai agráriumot

A kormány és az agrárium érdekképviseleti szervezetei az idén is folytatni kívánják a párbeszédet és az együttműködést – hangzott el az Agrárminisztérium, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közös sajtótájékoztatóján.

Vince-napi borünnep Balatonfüreden

A hatékonyságnövelésen, a megújulási képességen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség által szervezett Vince-napi borünnepen vasárnap.

A klímaváltozás hatékony vízgazdálkodási megoldásokat kíván

A hazai termőterületek harmada az aszály mellett ár- és belvíznek is kitett; a szélsőséges időjáráshoz hatékonyan kell alkalmazkodnia a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak. A tavalyi drasztikus aszály után az enyhe tél és a belvizek is gondot okozhatnak, a vízgazdálkodás fejlesztése és a megfelelő földművelési technológiák alkalmazása elkerülhetetlen – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Magyarország élelmiszerellátása biztosított

Magyarország élelmiszerellátása biztosított - mondta az agrárminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.

59 milliárd forint agrártámogatás érkezett egy nap alatt a gazdálkodókhoz

Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében a tegnapi napon 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be Feldman Zsolt.

Süngombás sajttal az egészségért

Egészségvédő sajtot, sajtkrémet és joghurtot is kifejlesztettek a MATE Kaposvári Campusa és a Fino Food Kft. közös projektje keretében. A három éven át tartó program 1,8 milliárd forintból, döntő részben európai uniós támogatásból valósult meg, az innovatív, egészségvédő tejtermékek pedig legkésőbb 2024-ben a boltok polcain lehetnek.

Uniós agrárminiszteri egyeztetés az ukrán gabonaimportról

A lengyel, a cseh, a román, a bolgár és a magyar agrárminiszterek megállapodtak, hogy a januári brüsszeli agrártanácson az ugrásszerűen megnövekedett ukrán gabonaimportra tekintettel a belső piac stabilizálását célzó intézkedések megtételére szólítják fel az Európai Bizottságot - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Növényvédelem: kéz a kézben az oktatás és a kutatás

Járványt és jelentős átalakulást követően nagy érdeklődői létszám mellett tartották meg a XXXII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórumot. A kétnapos eseményen több, mint hatvan előadás hangzott el, s az idei évben már nemzetközivé vált a rendezvény, külföldi szakemberek is megosztották kutatási eredményeiket. A rendezvény célja a kezdetek óta változatlan: összekötni a tudományt a gyakorlattal.

Tanúsítás után forgalmazhatók a termésnövelő anyagok

Az idén élesedik az EU 2019/1009. rendelete a termésnövelő anyagok tanúsításáról, ugyanis 2022. július 16-án megszűnt az EK műtrágya kategória, az idén már csak a korábban gyártott készleteket lehet forgalomba hozni. Amit azóta készítenek, már ennek a rendeletnek kell megfelelnie. A Magyar Növényvédelmi Társaság növényvédelmi klubjában Tőkés Gábor ismertette az engedélyezéssel kapcsolatos újdonságokat.

Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut, a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - nyilatkozta sajtótájékoztatón Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.