Back to top

Február óta sokat javult Zalában a fakereskedelem

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Tömören összegezve a tapasztalatokat: az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak.

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésével.

A Zala megyében folytatott ellenőrzések tapasztalatai szerint az erdei faválaszték (tűzifa, rönk) szállítmányok túlnyomó részét az előírt szállítójegy kísérte, amelyeken apróbb, főleg a szállítást végző fuvarozók által vétett hibák voltak láthatóak. Az idei februári ellenőrzéshez képest kedvezőbb tapasztalatokról lehet beszámolni, növekedett a jogkövetés mértéke.

A Nébih szakemberei mindössze egy esetben döntöttek a tűzifaszállítmány zár alá vétele mellett, mivel a kereskedő a szállítójegy hiánya miatt nem tudta pontosan igazolni a fatermék eredetét.

Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ebben az esetben is a jövőbeni együttműködési hajlandóságot tapasztalták az ellenőrök a szállító részéről.

(illusztráció)
(illusztráció)
A szállítási szabályok betartása nem csak közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos, de az utak minőségének megőrzéséhez is hozzájárul. A kétnapos célellenőrzés során a közlekedési hatóság közúti ellenőrei is a korábbinál kevesebb szabályszegéssel találkoztak. Két járműszerelvénynél a pótkocsik műszaki állapota nem volt kielégítő, amelyek közül az egyik járművet soron kívüli műszaki vizsgára rendelték az ellenőrök, ugyanazon szállító vállalkozás második járműszerelvénye pedig a pótkocsi esetében észlelt alkalmatlan gumiabroncsok cseréjét követően folytathatta útját. Ezen túl csak egy közigazgatási eljárást kellett indítania a hatóságnak, egy 3,5 tonna össztömegű szállító járműnél észlelt túlsúly és szabálytalan rakomány elhelyezés miatt.

A megindult eljárások az ügyfelek együttműködési hajlandóságát figyelembe véve minden valószínűség szerint is a jövőben alkalmazható jó gyakorlatok kialakulását segítik elő.

Voltak azonban olyan szállítmányok is, amelyek rendezettsége, minősége, dokumentációjának pontossága jó gyakorlatként be fog kerülni a hatósági oktatási anyagokba. Ilyen esetekben az ellenőrök őszinte örömmel gratuláltak a vállalkozónak, hiszen számukra is egyértelmű siker, ha a jogsértések száma és súlya jelentős mértékben csökkent a korábban tapasztaltakhoz képest. Reméljük, ennek megfelelően a fogyasztók oldalán is érzékelhetőek a pozitív változások!

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan épített fel az új brit király egy kiváló bioélelmiszer-márkát

III. Károly, az Egyesült Királyság királya évekig készült arra, hogy az uralkodó szerepébe lépjen II. Erzsébet királynő történelemformáló uralkodása után. Közben egy másik "állást" is betöltött: egy jövedelmező vállalkozás tulajdonosa volt.

Az élelmiszerbiztonság első szereplője a fajtanemesítő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szántóföldi növényfajták okirat átadásával egybekötött ünnepséget tart tartott az idén 70 éves székkutasi Növényfajtakísérleti Állomáson. A jeles eseményen az új növényfajták nemesítőházainak képviselői vehették át a munkájuk elismeréséért járó okleveleket.

Háromszázezer tonna ételt pazarlunk el évente

Magyarországon a teljes élelmiszerhulladék mennyisége a becslések szerint 1,8 millió tonna évente – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a háztartási élelmiszerhulladékok vonatkozásában végez felméréseket.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Feloldják az országos tűzgyújtási tilalmat

Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

Október elejétől ebzárlat és legeltetési tilalom Békés megyében

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki repülőgépes kiszórással - közölte a békési önkormányzat kedden az MTI-vel.

Veszett rókát találtak

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál. Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád község területén ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

Dolgoznak az erdészetek a tűzifaigény kielégítésén

Jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén a Tűzifaprogramban – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ország legnagyobb részén már elkezdődtek a szállítások is. A főváros környékén, illetve az Alföldön a legnagyobb az érdeklődés.

Szója helyett rovarfehérje

Nagy-Britannia negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Morrisons szénsemleges „Planet Friendly” (bolygóbarát) védjegyes tojásokat kezdett forgalmazni. A tojásokat előállító gazdaságok szójafehérje helyett rovarral etetik a tyúkokat, a rovarokat pedig az áruházlánc pékségeinek és zöldség-gyümölcs osztályának hulladékával táplálják.

Megkezdődött a drónos növényvédelmi szolgáltatók támogató ellenőrzési kampánya

Támogató szemlékkel segíti a Nébih a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltatók jogszabályoknak megfelelő feladatvégzését. A nemrégiben indult ellenőrzések során a hatóság mindenekelőtt a jogszerűség érdekében elvárt feltételekről tájékoztatja a szolgáltatókat.