Back to top

Siller borok fesztiválja kezdődött Pakson

Két év kihagyás után ismét megrendezik az Országos Sillerfesztivált Pakson, a 13. rendezvényen a legjobb sillerek és a borfajtához illő ételek kóstolója is várja az érdeklődőket.

Fotó: Viniczai Sándor
A pénteken kezdődő, kétnapos eseményre 150 bormintát neveztek - mondta Kovács Mihály, a szervező Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének főpohárnoka az MTI-nek. Hozzátette:

a borversenyre a legtöbb magyar borvidékről érkeztek sillerek, és szerepelnek a Vajdaságban, a Felvidéken, Erdélyben készült borok is.

A házigazda egyesület 2001-ben azzal a céllal alakult, hogy a paksi borok visszanyerjék régi elismertségüket. A Duna-parti városban a borászatnak jelentős múltja van, a 18. századi német telepesek által meghonosított siller a múlt század első felében kedvelt paksi bor volt, sok fővárosi borkimérés kínálatában szerepelt - jegyezte meg a főpohárnok.

Ismertetése szerint a paksi sillert eredetileg harminc szőlőfajtából, kék és fehér szőlők házasításából készítették; ezt - a hagyományra való tekintettel - a bortörvény ma is lehetővé teszi a paksi borászoknak.

Ennek ellenére Pakson is többnyire kék szőlők, kékfrankos, merlot a siller alapja.

A fesztivál első napján a borokat hét bizottságban 51 neves borász bírálja. Szombaton főzőversenyt rendeznek a sillerhez illő ételekből, a résztvevők jellemzően halászlét, pincepörköltet, kakaspörköltet főznek majd, és lesz pogácsasütő verseny is. A 90 pincéből álló pincefaluban ingyen lehet majd kóstolni a zsűri által kiválasztott legjobb száz siller bort.

A program esti részében szerepel többek között a Budapest Bár és Deák Bill Gyula koncertje.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannonia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.

Vasárnap kóstolóval ünneplik a kávé világnapját

Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Hogyan épített fel az új brit király egy kiváló bioélelmiszer-márkát

III. Károly, az Egyesült Királyság királya évekig készült arra, hogy az uralkodó szerepébe lépjen II. Erzsébet királynő történelemformáló uralkodása után. Közben egy másik "állást" is betöltött: egy jövedelmező vállalkozás tulajdonosa volt.

Háromszázezer tonna ételt pazarlunk el évente

Magyarországon a teljes élelmiszerhulladék mennyisége a becslések szerint 1,8 millió tonna évente – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a háztartási élelmiszerhulladékok vonatkozásában végez felméréseket.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Különleges almás sütemény lett Budapest desszertje

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

34 éve nem drágult ennyire az élet Spanyolországban

Spanyolországban átlagosan 15,2 százalékkal drágult a háztartások által leginkább vásárolt termékeket tartalmazó fogyasztói kosár egy év alatt, amelynek mértékére nem volt példa az elmúlt 34 évben - állapította meg az egyik legjelentősebb fogyasztóvédelmi szakmai szervezet, az OCU kedden közzétett szokásos éves jelentésében.

A legjobb és a legrosszabb diéta a koleszterinszintre nézve

Különböző egészségügyi tényezők számítanak a koleszterinszint és a szívbetegségek kockázata szempontjából, de vitathatatlan, hogy a táplálkozás központi szerepet játszik. Egy vezető amerikai kardiológus megosztja a legjobb és a legrosszabb étrendet, amelyet az egészséges koleszterinszint érdekében követni, illetve kerülni kell.

Kifejezetten nyitottak a magyarok a vegán húshelyettesítő termékekre

A magyar lakosság csaknem 30 százaléka kóstolt már növényi alapú, vegán húshelyettesítő terméket, sőt, 5 százalék rendszeresen fogyasztja is – derül ki a Pápai Hús Kft. által a témában készített, reprezentatív kutatásából.