Back to top

Van-e a tejben P-vitamin?

A tej világnapját Dabason, a Vitafort Zrt. központjában ünnepelte meg a tejes szakma. A helyszínválasztás oka pedig az, hogy a takarmánygyártó cég épp 10 éve lett a Tej Terméktanács és Szakmaközi Szervezet támogató partnere.

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója a tej világnapi partnertalálkozón
Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója a tej világnapi partnertalálkozón
Fotó: Kiss Gergely
Míg az Új világ kezdődött... Jövőálló megoldások címmel rendezett vitafortos partnertalálkozón a szakemberek arról beszéltek, hogy a tejágazatban a siker alapja a feldolgozók és a termelők együttműködése, és a kiskereskedők bevonása a termékpálya működésébe, addig a kerti „tejpartisátorban” a terméktanács a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közreműködésével iskolás gyerekeknek mutatta meg, miért is fontos tejet és tejterméket fogyasztani.

A Magyar Mezőgazdaságnak nyilatkozó gyerekek általában szeretik a tejet elsősorban azért, mert jó ízű, finom, de van, aki azt is elmondta, hogy a nagypapája és az egész család is szerei.

Fotó: Kiss Gergely
A sátorban ki lehetett próbálni a fejést is, ami kis zavart is okozott a fejekben, mert

ezek a gyerekek – bár kíváncsiak lennének rá – nem láttak még élőben fejést, így azt gondolják, a tejtermelő gazdaságokban is kézzel fejnek, és egy állat megfejése nem tart tovább egy percnél.

Fotó: Kiss Gergely
Ezek alapján érdemes lenne a termelőknek elgondolkodni azon, hogy már alsó tagozatos általános iskolásokat megismertessenek az állattartó telepekkel. Így egyrészt a gyerekek már kiskorukban beleszerethetnek az állatokkal való foglalkozásba és akár még a munkaerőgondok is csökkenhetnének, másrészt ezeket a gyerekeket, mint fogyasztókat nem lehetne hamis információkkal megtéveszteni.

A megkérdezett gyerekek ízlése tejtermékek tekintetében nagyon változatos:

szeretik a kakaót, madártejet, joghurtot, tejfölt sőt még a kefírt is, de amit senki nem hagyott ki, az a sajt, illetve a sajtos ételek, a sajtos tésztától a milánóin át a lángosig.

Fotó: Kiss Gergely
A fagyira azonban nem tekintettek úgy, mint tejes ételre, még akkor sem, ha minden résztvevő kapott egy szép nagy adagot az édességből.

A partisátorban egyébként az előadások és a fejés mellett felnőtteknek is gondot okozó feladat is volt. El kellett dönteni, milyen vitaminok vannak a tejben. Nehezítették a szervezők a feladatot azzal is, hogy – becsapós kérdésként – a vitaminok mellett a tejben található ásványi anyagokat is felsorolták a választható anyagok között. A tájékozottak (vagy internetes keresésben jók) azonban tudják, hogy P-vitamin – bár létezik – a tejben nem található, azonban a P vegyjelű foszfornak igenis forrása a „macskafröccs”.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A biológiai iparág egyik legnagyobb független vállalatát vásárolta meg a Corteva

A Corteva, Inc. (NYSE: CTVA) és a Stoller Group, Inc. ("Stoller") ma bejelentette, hogy a Corteva végleges megállapodást írt alá a houstoni székhelyű Stoller, az iparág egyik legnagyobb független biológiai vállalatának felvásárlásáról. A több mint 60 országban folytatott tevékenységével és értékesítésével, valamint 2022-re több mint 400 millió dollárra prognosztizált bevételével a Stoller hozzájárul a Corteva növekedési és nyereségességi (EBITDA) mutatóihoz.

Az UNESCO szellemi kulturális örökség része lett a lipicai lótenyésztés

A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A krónikus rovarölőszer-hatás károsítja a méhek látását

Egy Rachel Parkinson és munkatársai által most közzétett tudományos cikk eddig nem alkalmazott, új vizsgálati módszerekkel gyarapítja a bizonyítékok sorát, hogy a neonikotinoidok hosszabb távon igenis káros hatással vannak a méhek látásán keresztül viselkedésükre, tájékozódásukra.

A hideg még várat magára

Bár ma a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás egyelőre őszi jelleget mutat, és komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Hadat üzen a csomagolási hulladéknak az EU

Az Európai Bizottság új európai uniós jogszabályokat javasolt szerdán, amelyek célja, hogy visszaszorítsa a nehezen lebomló és a környezetre káros műanyag csomagolási hulladék mennyiségét.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Vegán „sajtok”: mi van bennük, ha tej nincs?

A közelmúltban többen is azzal magyarázták a sajtok árának drasztikus megemelkedését, hogy a 2,8 százalékos tejen ársapka van, emiatt ezt veszik többen, így kevesebb alapanyag marad és drágább lesz, amiből sajt készülhetne. Érdemes megkóstolni pár növényi alapú sajthelyettesítő terméket, bár az a rossz hírünk, hogy azok általában semmivel sem olcsóbbak, mint a tejből készült eredeti sajtok…

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.