0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Duális képzést választhatnak a mosonmagyaróvári hallgatók

Az elméleti és a gyakorlati oktatást ötvöző duális felsőoktatási képzésről kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem, az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és az AGROTEC Magyarország Kft. A két vállalat gyakorlati helyeket biztosít a diákoknak. Az együttműködést sajtónyilvános esemény keretében írták alá az egyetem mosonmagyaróvári karán.

Az együttműködés alapján a két cég vállalja, hogy biztosítják a megfelelő szakmai gyakorlatot, különböző kutatás-fejlesztési-innovációs projektekbe is bevonja a mosonmagyaróvári kar hallgatóit, továbbá mentorok együttműködésével vállalati oldalról is segíti a szakdolgozatok elkészítését.

A cél a gyakorlatorientált duális képzés elősegítése, ennek köszönhetően pedig, hogy egyre több fiatal szakember csatlakozhatott hozzájuk.

A mosonmagyaróvári duális képzés kiemelkedő jelentőséggel bírhat a felsőoktatási rendszer innovációjában, a gyakorlatorientáltság növelésének és a gazdasági szférával való szoros együttműködésnek köszönhetően. Az agrárképzés területén egy jelentős lépés történt azzal, hogy duális együttműködési megállapodást kötött az Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara – amely hamarosan Albert Kázmér szász-tescheni herceg nevét veszi majd fel – a jelentős műtrágya, vetőmag, növényvédőszer értékesítésével és terménykereskedelmével foglalkozó IKR Agrár, valamint a különböző agrár mezőgazdasági munkagépekkel, mezőgazdasági technológiával, szerviz szolgáltatással, alkatrészek forgalmazásával foglalkozó AGROTEC vállalat. Az együttműködési megállapodás aláírását Nagy Frigyes, egykori földművelésügyi miniszter jelenlétével az Agrárminisztérium is támogatta.

Duális oktatás meghatározó cégekkel

Dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem kompetenciavezetője, az esemény moderátoraként elmondta, hogy az augusztus elsejétől Albert Kázmér Karként működő mosonmagyaróvári kampusz és a cégek között már több évtizedes múltra tekintenek vissza a kutatási és technológiai fejlesztések, valamint a munkaerőgazdálkodást és a meglévő szakmai kapcsolatok.

„Az agrárágazatot érintő 21. századi kihívások tükrében a felek a már meglévő partnerséget további területeken szeretnék kiterjeszteni, így például a duális és gyakorlati központú agrár alap és mesterképzésre, valamint az agrár felnőttképzés regionális megerősítésére, annak érdekében, hogy elősegítsék az egyetemek és a tudásközpont fejlődését” – fogalmazott dr. Tóth Tamás.

Cél a gyakorlatorientált képzés

„A Kar és a cégek között több évtizedre visszamenőleg közös együttműködések sora valósult meg mind az oktatás, mind a kutatás területén. Azonban mindeddig papírformában együttműködési megállapodás formában nem jelent meg” – emelte ki dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem dékánja.

Mint megjegyezte, több oka is lehet annak, hogy fontossá váljon egy megállapodás az egyetem számára egy jó nevű agárcéggel.

„Ma a mezőgazdaságban olyan erős és intenzív fejlődés van, amelyre az egyetem egymagában nem tud kellőképpen reagálni, ezért az oktatásban nagy szükség van a külső partnerekre. Mit jelent ez? A gyakorlati oktatás ma kiemelt szerepet kap, és ezt mi is fontosnak tartjuk”

– mondta a dékánasszony, hozzáfűzve, hogy Magyarországon a kellőképpen magas színvonalú gyakorlati oktatáshoz olyan partnerekre van szükség, akik a legmodernebb gépekkel rendelkeznek és a legmodernebb technikákat alkalmazzák, és a tudásukat, tapasztalataikat tovább is tudják adni.

A duális képzésről nagyon sokan hallották már. Az elmúlt időszakban előtérbe került nemcsak a közép-, hanem a felsőoktatásban is, ami azt jelenti, hogy a hallgatók az oktatási év egy részét az egyetemen, más részét pedig gyakornokként, munkavállalóként a cégeknél töltik.

„Miért jó ez? Ha az alapképzést nézem, a három és fél éves duális képzést a gyakorlatban is eltöltheti a hallgató, és mire megkapja a diplomáját, már egy munkahelyi gyakorlattal rendelkező munkavállaló áll a cégek rendelkezésére, vagyis nem kell betanítani a leendő munkatársat” – mondta dr. Szalka Éva.

A harmadik terület, ahol az egyetem együtt tud működni a két céggel, az a különböző kutatási és fejlesztési területek. Az elméleti és a gyakorlati oldal összekapcsolásából olyan új dolgokat tudunk létrehozni, amelyek mindenki számára jelentősen a mezőgazdaságban.

Korszerűsítés, a fejlesztés és a befektetés

Dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezetői kabinet titkára megemlítette, hogy az AGROFERT cégcsoport erős tagjaként, a 2012. évi akvizíciót követően látja el mezőgazdasági termelőket inputanyagokkal és szolgáltatásokkal az IKR Agrár Kft. Ebben a folyamatban a csoport tagjaként működő AGROTEC Magyarország Kft. és az NT Élelmiszertermelő Kft. által nyújtott üzleti lehetőségek is segítik tevékenységüket. „A magyarországi termelőknek és az egyetemnek számos előnye származhat abból, hogy az AGROFERT cégek stabil pénzügyi hátterű szakvállalatokként vannak jelen a magyar piacon.

A szakember megemlítette, hogy az óvári mezőgazdasági kar jogelődjét, a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetet Európa első, folyamatosan működő agrár-felsőoktatási tanintézeteként tartják nyilván, melyet 1818-ban alapítottak. Az intézmény alapítása és megszervezése denglázi Wittmann Antal lovag reformkori tudós mezőgazdász és Albert Kázmér szász-tescheni herceg nevéhez fűződik.

„A magyar mezőgazdaság alapja a korszerűsítés, a fejlesztés és a befektetés: megjelentek az innovatív termékek és a precíziós gazdálkodás ismérvei – jelentette ki dr. Drucskó Zoltán. – Cégünk mára Magyarország meghatározó mezőgazdasági kereskedelmi cégévé nőtte ki magát, jelentős műtrágya, vetőmag, növényvédőszer értékesítésével és terménykereskedelmével foglalkozunk. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy ne csak partnerkörünket, de munkatársaink körét is bővítsük. A digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásának elterjesztésében is a fejlődés élmezőnyében haladunk. A magyar piacon elérhetővé tettük a precíziós gazdálkodáshoz szükséges eszközök, termékek, szolgáltatások, informatikai és üzleti megoldásait.”

Az ügyvezető egy Henry Ford, az autó- és traktorgyártás úttörőjének idézetével zárta beszédét:

„Az összefogás csak a kezdet csupán, az együttműködés és a közös munka jelenti a sikert”.

Fontos a jó, képzett munkaerő

„Henry Ford idézete most épp ehhez a környezethez is hozzákapcsolódik, hiszen Angliában a Fordnak ma is létezik egy olyan traktorgyára, ahol az általunk is jól ismert és használt traktorok is készülnek” – jegyezte meg Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az AGROTEC Magyarország jelenlegi formában, a cseh AGROTEC Group hazai leányvállalataként 8 éve van itt Magyarországon. A vállalatcsoport a mezőgazdasági technológia egyik jelentős szolgáltatójává vált először a Cseh, majd a Szlovák Köztársaság, ezt követően pedig Magyarország területén.

„Cégünk tevékenységi köre folyamatosan bővül, rendkívül széles a portfoliótermék-palettánk. Vállalatunk mindamellett, hogy a New Holland mezőgazdasági gépek – traktorok, kombájnok, bálázók, teleszkópos rakodók, silózók, gyümölcs- és növénytermesztési céllal használt gépek, hivatalos hazai importőre – komplex megoldást nyújt precíziós növénytermesztés megvalósításához is. Eddig is nagy hangsúlyt kell fektettünk arra, hogy segítsünk a jövő nemzedék oktatásában, illetve a képzésében. És bár különböző gyakorlati képzéseink vannak, úgy gondoltuk, hogy van valami, amire nagyobb hangsúlyt kellene fektetni: a munkaerőre.”

Illés Zoltán megemlítette, hogy

manapság csak úgy lehet versenyképesen és fenntarthatóan elképzelni egy céget, hogy az az erőforrásait sokkal aktívabban használja fel, mert ez mindenkinek egy versenyképesebb jövőt tud teremteni.

„Az itt végzett hallgatóknak nem mindegy, hogy ki milyen »istállóból« kerül ki, milyen munkahelyet talál, illetve nekünk foglalkoztatóknak nem mindegy, milyen felkészültségű kollégákat tudunk foglalkoztatni. Mi a vidékből, a vidéki gazdálkodókból élünk, és együtt kell versenyképesen és fenntarthatóan elképzelnünk a jövőt. Ezért is nagy szükségünk van a humánerőforrás minőségi, képzett munkaerőre, amihez ez az együttműködés is hozzásegíthet” – jelentette ki Illés Zoltán.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu