Back to top

A természet védelme és őrzése közös feladatunk

„A természet védelme és őrzése közös felelősségünk és feladatunk” – emelte ki ünnepi beszédében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az Erdők és a Föld Napja alkalmából a fővárosi Vajdahunyad-várban tartott ünnepségen, melyen szakmai díjak átadására is sor került.

Koczka Zoltán, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és faipari Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese is elismerésben részesült. Farkas Sándor miniszterhelyettestől és Zambó Péter államtitkártól vehette át a díjat
Koczka Zoltán, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és faipari Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese is elismerésben részesült. Farkas Sándor miniszterhelyettestől és Zambó Péter államtitkártól vehette át a díjat
Fotó: Fekete István
„Úgy éljünk, hogy minden nap a fák napja legyen, úgy éljünk, hogy minden nap a Föld napja legyen” – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese ünnepi köszöntőjében, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár konferenciatermében, pénteken.

Az agrártárca miniszterhelyettese elmondta azt is,

hazánkban folyamatosan nő a fával borított területek nagysága, jelenleg hazánk 25,4 százalékát borítja erdei fa és cserjefajokból álló vegetáció. A fásítási programokat kormányzati programok ösztönzik.

Farkas Sándor beszélt arról is, helyes stratégia volt 2010 óta az erdei ökoturizmus nagyarányú fejlesztése. Az állami erdőgazdaságok mintegy 27 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztést hajtottak végre, évente 4 milliárd forintot fordítanak ennek fenntartására.

Az Erdők Világnapja és a Föld Napja alkalmából tartott ünnepségen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár és Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár szakmai díjakat adtak át.

 

A kitüntetett listáját elolvashatja: Itt 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bill Gates és Jeff Bezos az USA legnagyobb földbirtokosai között

Az Egyesült Államok legnagyobb földbirtokosainak többsége nem gazdász. Például Bill Gates (Microsoft) 2021-ben is az egyik legnagyobb szánóföld tulajdonos az Egyesült Államokban. A legnagyobbak között azonban csak a középmezőnyben van jócskán lemaradva az Amazon alapítója, Jeff Bezos mögött.

Elkészültek a Takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Három az egyben: cuki, társ és ragadozó

A járványveszély miatti bezártságban sok ember talált rá újra a természetre, mely pihenést, szabadságot és testi-lelki feltöltődést nyújt a kirándulók, túrázók számára. A látogatók számának növekedésével arányosan egyre több lett a kutya is az erdőben.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Dariya második helye a Turf-Galán

A szlovák lóverseny egyik legnagyobb eseménye, a 38. Turf-Gala ismét a cseh lovak fölényét hozta, akik az öt nagyversenyből négyet megnyertek. A kétlovas magyar miniküldöttség becsületét Dariya védte meg a Cena Arvy második helyével, míg a rendezőkét Opasan a Szlovák Nagydíjban aratott biztos győzelmével.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Ritka beporzó a Bükkben

A vadkamerák mindenre „beindulnak”, legyen az mozgó fűszál, ugráló széncinege vagy egy lassú csiga.

Száz éves a magyar természetőrzés

Július 31 a természetvédelmi őrök világnapja. Magyarországon a Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, tevékenységük pedig kiterjed hazánk egész területére. A munkatársak kiemelt feladata a védett természeti területek és természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése, valamint 2005 óta a régészeti lelőhelyek és leletek védelme.