Back to top

Online kvízzel népszerűsítették az agráriumot

Az idei évben is több ezer érdeklődőt mozgatott meg a Mezőgazdasági Eszköz-és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) és az MKB Pénzügyi Csoport közös játéka, amely célja a hazai agrárium népszerűsítése volt.

Az Agrár IQ 2.0 elnevezésű online kvízben a résztvevő játékosok olyan kérdésekkel találkozhattak, amelyeken keresztül betekintést nyerhettek az agráriumba és az ágazathoz kapcsolódó pénzügyi tematikába is.

Az online játékot először a COVID-járvány kitörése után rendezték meg, amikor a személyes találkozások ideiglenesen ellehetetlenültek. A szervező MEGFOSZ az elsöprően pozitív fogadtatás után döntött úgy, hogy a lezárások megszűnése után is megtartja a formátumot.

A játék tematikája változatlan maradt: a versenyzőknek egy háromlépcsős kvízjátékot kellett végig játszaniuk. Az első forduló a „Beugró” volt, ahol agrár és pénzügyi szektorokhoz kapcsolódó kérdéseket kaptak a jelentkezők, majd az első forduló sikeres teljesítése esetén a résztvevők a „Hangárban” folytathatták tudásuk próbatételét, ahol már regisztrációhoz kötve folytathatták a játékot, és már sokkal szakmaibb kérdésekre kellett válaszolniuk.

A kvízkérdéseket legalább 90 százalékban helyesen megválaszoló játékosok közül az első 60 egy-egy, 10 ezer forint értékű Media Markt vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb.

A szervezők a kampánnyal több mint 1,2 millió embert értek el, és mintegy 5 ezer érdeklődő vett részt a kvízben, akik még jobban megismerhették az agrárgépész szakmát, és pénzügyi ismeretekkel is gazdagodtak. Összességében tehát elmondható, hogy a kampány eredményes és sikeres volt, így

Vály Judit, a MEGFOSZ stratégiai partnere, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója
Vály Judit, a MEGFOSZ stratégiai partnere, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója

a jövőben is biztosan várható az Agrár IQ 2.0-hoz hasonló kreatív kampány megvalósítása, hiszen a szervezők továbbra is elhivatottan dolgoznak azért, hogy a mezőgazdaság jelenlegi résztvevői mellett a fiatalabb generáció is megszeresse ezt a hivatást.

„A hazai mezőgazdasági szektor egyik jelentős pénzügyi szolgáltatójaként fontosnak tartjuk, hogy folyamatos párbeszédet tartsunk fent az agrárium iránt érdeklődőkkel, különös tekintettel a fiatalokra, akik a szektor jövőjét jelentik és formálják. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy ezzel a játékkal olyan fiatalokat is sikeresen képesek voltunk megszólítani, akik a mezőgazdasági szektor utánpótlását adhatják” – mondta Vály Judit, a MEGFOSZ stratégiai partnere, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: 
MKB Pénzügyi Csoport - MEGFOSZ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A gépi látás javíthatja a tojásszámlálás pontosságát

A gépi látástechnológia segíthet a tojásiparnak leküzdeni azokat a problémákat, amelyek nehezítik a pontos számlálást.

A precíziós gazdálkodás egyik alapja a talajinformáció

Dr. Dobos Endre, egyetemi tanár, a Magyar Talajtani Társaság elnöke szerint, a precíziós gazdálkodás egy csodálatos dolog. Fontos lehet megvizsgálni kicsit, hogy tudományos oldalról és különösen a talajos oldalról hogyan is néz ki ez az új gazdálkodási forma.

Milyen lesz 5 év múlva a vidéki turizmus?

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös Agrárakadémia sorozatának ötödik állomása Gyöngyös volt. A Károly Róbert Campus-on az előadók és a fórum résztvevői vidéki turizmus kérdéseivel, lehetőségeivel foglalkoztak. Bár a fórumon elhangzott, hogy az ágazat sok tekintetben egyhelyben toporog, a témában jártas szakértők szerint öt év múlva már más képet mutat majd.

Az ügyfelekért és a dolgozókért

Több, mint 10 évvel ezelőtt döntötték el, 2012-ben pedig bele is vágott nagyszabású telephely-fejlesztési programjába az AXIÁL Kft. Azóta 10 új telephelyet adtak át és ötöt újítottak fel. A legújabbat a napokban avatták Felsőzsolcán.

A biológiai iparág egyik legnagyobb független vállalatát vásárolta meg a Corteva

A Corteva, Inc. (NYSE: CTVA) és a Stoller Group, Inc. ("Stoller") ma bejelentette, hogy a Corteva végleges megállapodást írt alá a houstoni székhelyű Stoller, az iparág egyik legnagyobb független biológiai vállalatának felvásárlásáról. A több mint 60 országban folytatott tevékenységével és értékesítésével, valamint 2022-re több mint 400 millió dollárra prognosztizált bevételével a Stoller hozzájárul a Corteva növekedési és nyereségességi (EBITDA) mutatóihoz.

Őszi sikertörténet az erdei iskolákban

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái évről-évre újragondolt, többszörösen minősített programmal dolgoznak. Miskolc óvodái és iskolái számára kiváló lehetőség a Csanyiki Erdőház, ahol október végéig 5400 főt regisztráltak. A Fónagysági Bagoly-vár 25 éve fogadja a kikapcsolódni, tapasztalni vágyó látogatókat, óvodásoktól a nyugdíjasokig. Ebben az évben csaknem 6000 vendégük volt.

A hideg még várat magára

Bár ma a naptár szerint elkezdődött a tél, az időjárás egyelőre őszi jelleget mutat, és komolyabb lehűlés a következő egy hét során sem valószínű, sőt a jövő hét első felében az éjszakai fagyok is megszűnnek.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Változások a drónpilótaképzések feltételrendszerében és az eljárásrendjében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet. Az új változat 2023. január 1-jétől lép hatályba.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.