0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tovább dübörög a szabadidőlovasok vonata

Nemrégen volt a Szabadidős Szakág tisztújítása, a közgyűlésen a szak­mai terveket is megvitattuk, és a számos bevált program mellett újak is meghirdetésre kerültek. A frissült szakbizottság egy irányba halad, a feladatok meghatározása és megvalósítása az eredményekben mutatkozik meg.

A szabadtéri szezon nyitásával egyre több a belépő egyesület, helyszín és lovas, ezzel együtt pedig növekednek a startszámok is.

A több száz start egy hétvégén már nem számít kuriózumnak, sőt előfordult olyan hétvége is, amikor kilenc helyszínen közel ezerötszáz startot regisztráltak szabadidős versenyeken.

A szakemberképzésnek és a támogatásoknak is köszönhetően óriási a fejlődés a versenyek színvonalában is. Képzett lovasok egyre minőségibb lovakon, az MLSZ többi szakágainak bírálataival együtt viszik végbe a szakág fejlődését. Kétségkívül a versenyirodák, bírók és pályaépítők érdeme van leginkább ebben. A 2022-es évtől dicséretben részesülnek a rendező helyszínek is, hiszen nagy fejlődésen estek át sokan a korábbiakban is minőségi szolgáltatást nyújtók mellett.

A rengeteg verseny leköti az egyesületek, lovardák figyelmét, akik a januárban megjelent ranglisták szűrése által éles képet kaphatnak lovasaik, lovaik, egyesületük, lovardájuk, sőt edzőjük helyezéséről is. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ügyfélkapun fontos a lovardát is az egyesület mellé regisztrálni, valamint a lovassal foglalkozó minden edző nevét feltüntetni.

A szabadidős döntő képe is sok lovas szeme előtt lebeg, javasolt a versenyeket ennek megfelelően kiválasztani, tervet készíteni a versenynaptár alapján.

Újabb támogatási lehetőség is érkezett a honlapon szereplők mellé, mégpedig az egyesületeknek szóló rajtengedélyvizsga- támogatás. A Magyar Lovassport Szövetség azon egyesületei vehetik igénybe, amelyeknek bármely szakágban 2022-ben rajt- engedélyvizsgát tett lovasuk van. A támogatás részletes leírása a szabadidős honlapon megtalálható.

Kiemelendő, hogy hamarosan felkerülnek a Szabadidős Szakág edzőtáborainak részletei, melyek a korábbi évek tapasztalataihoz igazodva szolgálják a lovasok és edzők szakmai fejlődését. Programjainkkal, szakmai csapatunkkal a versenyszezonban is szolgáljuk a szabadidős közösség érdekeit.

Mindenkinek sikeres, balesetmentes versenyzést kívánunk!

Szabadidős Szakbizottság

Forrás: Pegazus