Back to top

Az alapanyaghiány egyre több kkv-nek okoz problémát

Szorosan felzárkózott az alapanyaghiány a munkaerőhiány mögé a cégek működését akadályozó tényezők között, az előbbivel a kis- és középvállalkozások (kkv-k) 26 százaléka, utóbbival 33 százaléka küzdött az idén az év első három hónapjában - derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményeiből.

A felmérésben 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóit kérdezték. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt vizsgálták, köztük a vevői és a szállítói kapcsolatokat, a munkaerőt, a vállalat pénzügyeit.

A közleményben Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője egyértelmű trendnek nevezte, hogy az alapanyagok beszerzése egyre több gondot okoz a kkv-knak. Eközben a cégek működését leginkább akadályozó tényezők közül a munkaerőhiány 5 százalékponttal kevesebb cégnek jelent problémát.

Ha a tendencia folytatódik, az anyaghiány az év második felére akár a munkaerőhiánynál is súlyosabb akadályozó tényezővé válhat - tette hozzá a szakember.

A felmérésben arra is rámutattak, hogy a harmadik legtöbb kihívást okozó tényező az árfolyamváltozás, amely már a megkérdezettek 24 százalékánál jelentkezik, szemben 2021 utolsó negyedévével, amikor arányuk 2 százalékponttal kisebb volt.

Közölték, az ellátási láncokban jelentkező problémák 2020 negyedik negyedévére csaknem megháromszorozták az ezzel küzdő vállalkozások arányát. Mivel a szállítási gondok továbbra sem enyhültek, egy újabb év alatt ez az érték is megduplázódott. Az orosz-ukrán konfliktus elhúzódása és az ezzel összefüggő gazdasági intézkedések pedig még tovább erősíthetik ezt a folyamatot.

A kereskedőknél a cégek 42 százaléka küzd termékhiánnyal, az iparban, építőiparban a vállalkozások 40 százaléka. Ez a két szektor számos alapanyaggal, késztermékkel dolgozik, ezért okozzák nekik a legnagyobb gondot az ellátásilánc-problémák.

Az agráriumban 16 százalék, a szolgáltatóknál pedig 12 százalék az ellátási nehézségekkel küzdő kkv-k aránya.
Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csökkent a kukorica ára Lengyelországban

Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.

Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme

Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme, újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek.

A magas infláció hatására nőtt a bolti lopások száma

Több mint 22 százalékkal emelkedett a bolti lopások száma éves összehasonlításban, tájékoztatta a HVG-t az Országos Rendőr-főkapitányság. A legtöbb ilyen bűncselekményt kisboltokban, dohányboltokban, vagy üzemanyag-töltőállomásokon követik el.

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Emelkednek a sertésárak Németországban

A sertéshús ára 5 € centtel (20,5 Ft-tal) emelkedett, melynek oka, hogy a növekvő kereslet nagyon kis kínálattal találkozik. A szakértők szerint ez valószínűleg nem sokat fog változni a következő hetekben.

Üres konténerekkel teli raktárak

A legfrissebb hírek szerint újabb globális szállítási gond kezd kibontakozni a túl sok üres konténer miatt.