0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Életképes sokszínűség – A génmegőrzés a jövő állattenyésztésének záloga

A mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés fejlődése számos haszonállatfajtát szorított háttérbe. Olyannyira, hogy minden harmadikat a kihalás veszélye fenyegeti világszerte. Ezzel azonban olyan értékes genetikai tulajdonságok is örökre elveszhetnek, amelyek a jövőben hozzájárulhatnának az eredményesebb termeléshez, például a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodáshoz.

Bár a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Intézete elsősorban tudományos központ, számos olyan területe van az állattartásnak, ahol nélkülözhetetlenek az itt felhalmozott ismeretek. Az intézet úttörő szerepet tölt be a hazai baromfi génmegőrzésben, és ezen a területen a nemzetközi kutatások eredményeihez is jelentősen hozzájárul. Olyan módszereket fejleszt, amelyekkel egyre hatékonyabb a genetikai erőforrások hosszú távú tárolása és a kívánt genotípusok visszanyerése.

Magyarországon kizárólag itt található in vitro baromfi génbank, amelyben a szaporítóanyagokat (ondó, embrionális sejtek, ivarszervszövetek) laboratóriumi körülmények között, mélyhűtött állapotban őrzik, valamint génbanki telepén nukleusz­popu­lációkban – in vivo – fenntartják az összes hazai őshonos baromfifajt és -fajtát.

Az intézmény története a XIX. századig nyúlik vissza, már a ’30-as években foglalkoztak tenyésztéssel és hazai hibridek előállításával. A ’90-es években ismerték fel problémaként, hogy a ’60-as évektől külföldről importált hibridek olyan mértékben kiszorították a köztenyésztésből az őshonos magyar baromfiféléket, hogy az állományok a lecsökkent létszámok miatt a veszélyeztetett kategóriába kerültek. Ekkor kezdték el kialakítani a génbankot fajtatiszta egyedek felkutatásával, begyűjtésével és szaporításával – mondta el Barta Ildikó tenyésztésvezető, aki 1991 óta dolgozik az intézményben.

Az akkoriban meghatározott tenyésztési programot a mai napig sikeresen alkalmazzák valamennyi baromfifajnál. Lényege, hogy a fajtákat tíz családba törzsesítik, amelyek között egyirányú rotációval cserélik a hímeket. Termelési paraméterekre egyáltalán nem szelektálnak, legfontosabb tenyésztési célnak az ellenálló képesség megőrzését és a beltenyésztettség elkerülését tekintik. Ennek megfelelően az ólakhoz tágas kifutókat alakítottak ki, hiszen ezek szolgálják ki leginkább az állatok igényeit. Nemcsak fenntartani, hanem a lehető legszélesebb körben terjeszteni is igyekeznek az őshonos fajtákat, hogy minél nagyobb számban visszakerüljenek az eredeti élőhelyükre.

Az őshonos magyar fajták tökéletesen alkalmasak az ökológiai gazdálkodásra, a háztáji, illetve szabadtartásra.

Nem nőnek gyorsan, de nem is igényelnek magas fehérjetartalmú, különleges takarmányt. Jó kapirgálók, amely során tisztán tartják a növényzetet a rovaroktól, megtalálják az állati fehérjét, a kavicsot és mindent, ami az emésztésüket segíti. A nagyobb gabonaszemeket is képesek emészteni, tehát nem szükséges táp formájában takarmányozni őket. Akár a takarmányigényük 70 százalékát is be tudják szerezni önállóan, ami természetesen attól függ, mekkora kifutót, illetve milyen növényzettel borított szabad területet tudunk biztosítani számukra.

Összességében a tartásuk kevésbé költségigényes, hiszen nem folyamatos a termeltetés, vagyis nincs szükség világítási, illetve fűtési programra. Az ólban a tyúkféléknél 6 felnőtt egyedre ajánlott egy négyzetmétert biztosítani, pulyka és vizíszárnyas esetében a dupláját. A kifutó jó, ha legalább kétszer akkora, mint a zárt ól, a szabad terület pedig akármekkora lehet, ha védhető a vadkártól. Jó tudni, hogy az őshonos fajták fel tudnak gallyazni, azaz felülnek magasabb ágakra a vad ellen védekezve, amely miatt tanyasi tartásra is alkalmasak. Más kérdés, hogy a madárinfluenza elleni védekezés – zárt tartás, a szabad terület lehálózása – nagy költséget jelent.

Míg az intenzív termelésben szinte elkerülhetetlen az antibiotikum-használat, amely már az emberi egészséget veszélyezteti, a gödöllői baromfitelepen, a megfelelő tartási körülmények biztosításával, minimálisra csökkentették. A betegségeket célzottan és nagyon szűk körben, szinte egyedre szűkítve kezelik.

A takarmányozást saját termesztésben és keverőben, saját receptúra alapján végzik. Mintegy 700 hektáron termesztenek kukoricát, GMO-mentes szóját és egyéb takarmánynövényeket, amiket vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó premix-szel egészítenek ki.

Megtérülővé teheti az őshonos baromfitartást a célzott EU-támogatás, aminek az összegét a járványveszély és takarmánydrágulás miatt meg is emelték. A jelenlegi programban mintegy nyolcvan baromfitenyésztő vesz részt hazánkban, összesen tizennégy fajtával és százhatvan tenyészettel. Van köztük tenyésztő húsz tojóval, de ezres állományokat is tartanak. A naposcsibéket megközelítőleg nyolcvan százalékban Gödöllőről szerzik be, nagy biztonságot jelent számukra az állami génbanki háttér.

Nehézséget jelent egyes őshonos fajták visszatelepítésében, hogy akadnak közöttük népszerűek, mint a kendermagos, a sárga vagy a fogolyszínű magyar tyúk, míg az erdélyi kopasznyakú a külleme miatt erősen megosztó, pedig ellenállóképes, vehemens fajta. Sok baromfitartó előítéletes a fehér színnel szemben – érzékenyebbnek tartva ezeket – és a pulykákkal is, mivel az utóbbiak az első három hónapban kényesebbek. Ha azonban megkapják, amire szükségük van – elég helyet, takarmányt, tiszta vizet, fényt, időben történő ivarleválasztást –, ivaréretten a „hó tetején is elvannak”. Nagyon jó kotlósok, bármit ki lehet velük keltetni.

„Az őshonos baromfifajtáink valamikor teljes mértékben ellátták az országot jó minőségű tojással és hússal” – emlékeztet Barta Ildikó. „Ma már a tömegellátásban ez nem lenne lehetséges, de a fenntartásuk nemcsak tudományos vagy kulturális kérdés. Szeretnénk választási lehetőséget biztosítani azoknak a termelőknek, akik finomabb és egészségesebb termékeket akarnak előállítani. Igaz, hogy ezek a tyúkok nem 300, hanem legfeljebb csak 180 tojást adnak egy évben, de a minősége, a bel­tartalma közel sem ugyanaz.”

A génmegőrzésre sokan gondolnak múzeumként, de a jelentősége túlmutat ezen – fogalmaz dr. Liptói Krisztina, a Haszonállat-génmegőrzési Intézet tudományos főmunkatársa. Az intenzív állattartás előtérbe kerülésével számos haszonállatfajta jelentősége csökkent. A házityúkfaják 32 százaléka kritikusan veszélyeztetett. Csak az elmúlt 10 évben 14 tyúkfajta tűnt el véglegesen a Földről. A génmegőrzés a jövő állattenyésztésének a záloga, és ezek nem csak nagy szavak.

Ha ugyanis csupán a termelési tulajdonságok növelésére nemesítünk egy fajtát, mindig elveszítünk valamit a másik oldalon, ez pedig általában az immunitás.

Ha viszont rendelkezünk a régi fajták genetikai erőforrásaival, akkor génmanipuláció nélkül és viszonylag gyorsan vissza lehet nyerni a tulajdonságokat, például a klímaváltozásra reagáló jobb ellenálló képességet, amit a Haszonállat-génmegőrzési Intézetben is vizsgálnak. A rendszeresen felbukkanó járványos betegségek is indokolják, hogy figyelmet fordítsunk azokra a technikákra, amelyekkel minél gyorsabban és egyszerűbben vissza lehet állítani egy állományt.

A gödöllői központ kutatói ilyen technikákat fejlesztenek, méghozzá nemzetközi viszonylatban is sikeresen. Egyebek mellett náluk sikerült először eredményesen megőrizni a baromfifélék nőivarának genetikai állományát embrionális sejtek, illetve napos­kori petefészekszövetek mélyhűtésével. A technológia ugyan ismert volt, de Gödöllőn sikerült olyan szintre tökéletesíteni, hogy csibe is szülessen belőle. Az általuk fejlesztett módszer pedig mára bekerült a nemzetközi génmegőrzés gyakorlatába.

Baromfisperma-fagyasztással évtizedek óta foglalkoznak szerte a világon, de korábban gyakorlatilag csak a házityúkra létezett működő protokoll, holott fajonként és fajtánként speciális eljárásmódra van szükség.

A gyöngytyúk esetében elsőként a gödöllői kutatóknak sikerült ilyet kifejleszteni. A lúdsperma megőrzésére pedig olyan új módszert dolgoztak ki, amely megközelíti a friss spermával történő megtermékenyítés eredményességét.

A tudományos előrehaladás mellett az in vitro génmegőrzés gazdasági jelentősége sem elhanyagolható, hiszen a tenyésztőcégek számára is elérhetők azok a szaporítóanyagok, amelyek a nemesítés során korábban eltűntek. Ha például a madárinfluenza elviszi egy cég törzsállományát, azzal évtizedes tenyésztői munka veszhet el.

Az intézmény szaporodásbiológiai kutatásai ugyancsak értékesek a termelés számára, hiszen egyebek mellett vizsgálatokat végeznek és javaslatokat tesznek a termékenységi eredmények javítására. Több fajra dolgoztak ki olyan programot, amely alapján előre lehet jelezni egy-egy állomány termékenységének alakulását, így pontosan meg lehet határozni a gyakorlatban elterjedt kakascserék időpontját.

A ’90-esek évek elejétől folytatnak vizsgálatokat baromfik hőellenálló képességének javítására. Ezek lényege, hogy a napos állatokat 24-48 órán át, a nyári meleget modellezve 38 °C-on hőkezelik, aminek hatására ivarérett korban sokkal jobban termelnek a nyári forróságban, azaz ellenállóbbak lesznek az egyre gyakoribb hőhullámoknak. Az eljárást sokféle fajtán kipróbálták, és mindeddig igazolódott az eredményessége.

A baromfikutatások mellett módszereket fejlesztenek méh, hal, magyar kutyafajták szaporítóanyagának megőrzésére is.

Erdélyi gazdálkodókkal, illetve gazdálkodói szervezetekkel együttműködve in situ – vagyis eredeti helyén – alakítottak ki génmegőrzési célból állományokat mokány és csángó piros tarka szarvasmarhából, erdélyi bivalyból, kovásznai sárgafejű berkéből, erdélyi szálas kecskéből, báznai sertésből, bánáti lúdból, valamint erdélyi tarka pulykából – utóbbi védelme érdekében kezdeményezték a fajta hazai elismerését is.

Az intézet jelenleg 12 faj, 37 fajta több mint 18 ezer genetikai mintáját tárolja, és munkatársai szeretnének egy olyan nemzeti in vitro génbankot létrehozni, ahol az összes őshonos vagy régen honosult haszonállat szaporítóanyaga megtalálható lesz. Ez egy helyre koncentrálná az összes faj genetikai erőforrását, amely stratégiai jelentőségű a megőrzésük és hasznosításuk szempontjából.

Míg szerte a világon egyre többen a génmódosításban keresik a választ a mezőgazdaság olyan kihívásaira, mint a klímaváltozás, a járványok vagy a termelésbiztonság, a gödöllői kutatóintézet munkatársai egészen másban gondolkoznak.

Szerintük génmódosítás nélkül, a meglévő genetikai erőforrásokra és a természetes nemesítő munkára támaszkodva lehet fenntartható állattenyésztést folytatni.

„Az Agrárminisztérium több évre szóló génmegőrzési stratégiai támogatása óriási segítség a hazai haszonállat-génmegőrzés fejlődése szempontjából” – hangsúlyozta dr. Liptói Krisztina.

 

Forrás: Kistermelők Lapja