Back to top

Javult a helyzet Zala megyében a faanyagkereskedelem terén

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Tömören összegezve a tapasztalatokat: az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak.

A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésével - írja a Nébih.

A Zala megyében folytatott ellenőrzések tapasztalatai szerint az erdei faválaszték (tűzifa, rönk) szállítmányok túlnyomó részét az előírt szállítójegy kísérte, amelyeken apróbb, főleg a szállítást végző fuvarozók által vétett hibák voltak láthatóak. Az idei februári ellenőrzéshez képest kedvezőbb tapasztalatokról lehet beszámolni, növekedett a jogkövetés mértéke.

A Nébih szakemberei mindössze egy esetben döntöttek a tűzifaszállítmány zár alá vétele mellett, mivel a kereskedő a szállítójegy hiánya miatt nem tudta pontosan igazolni a fatermék eredetét.

Fontos megjegyezni, hogy alapvetően ebben az esetben is a jövőbeni együttműködési hajlandóságot tapasztalták az ellenőrök a szállító részéről.

A szállítási szabályok betartása nem csak közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos, de az utak minőségének megőrzéséhez is hozzájárul. A kétnapos célellenőrzés során a közlekedési hatóság közúti ellenőrei is a korábbinál kevesebb szabályszegéssel találkoztak. Két járműszerelvénynél a pótkocsik műszaki állapota nem volt kielégítő, amelyek közül az egyik járművet soron kívüli műszaki vizsgára rendelték az ellenőrök, ugyanazon szállító vállalkozás második járműszerelvénye pedig a pótkocsi esetében észlelt alkalmatlan gumiabroncsok cseréjét követően folytathatta útját.

Ezen túl csak egy közigazgatási eljárást kellett indítania a hatóságnak, egy 3,5 tonna össztömegű szállító járműnél észlelt túlsúly és szabálytalan rakomány elhelyezés miatt.

A megindult eljárások az ügyfelek együttműködési hajlandóságát figyelembe véve minden valószínűség szerint is a jövőben alkalmazható jó gyakorlatok kialakulását segítik elő.

Voltak azonban olyan szállítmányok is, amelyek rendezettsége, minősége, dokumentációjának pontossága jó gyakorlatként be fog kerülni a hatósági oktatási anyagokba. Ilyen esetekben az ellenőrök őszinte örömmel gratuláltak a vállalkozónak, hiszen számukra is egyértelmű siker, ha a jogsértések száma és súlya jelentős mértékben csökkent a korábban tapasztaltakhoz képest. Remélik, ennek megfelelően a fogyasztók oldalán is érzékelhetőek a pozitív változások!

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

NYÍRERDŐ Zrt. – személyi változások

2023. január 1-től Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet korábbi igazgatója lett a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

Átadták a Soproni Egyetem megújult Vadgazdálkodási Gyűjteményét

Megújult és új funkciókkal bővült a Vadgazdálkodási Gyűjtemény a Soproni Egyetemen. A fejlesztés a Kisfaludy Turizmusfejlesztési Program támogatásával megvalósuló „Soproni barangolás a vadgazdálkodás, vadászat ösvényein” projekthez kapcsolódóan jött létre.

Tisztelet a hangyáknak

A mesekönyvek lapjain szorgoskodó, bájos hangyácskákról alkotott pozitív megítélésünk pillanatok alatt szertefoszlik a kenyeres doboz felé masírozó vagy a mézes csuporba fulladt hangyahadak láttán. Kár vitatni, a lakásokban okkal népszerűtlenek a hangyák. Más a helyzet az erdőben, ahol nemcsak jó helyen vannak, de számos nélkülözhetetlen ökológiai szerepet is betöltenek.

Puskás Lajos: Tünemény

Két testvéremmel együtt édesapánktól tanultunk fotózni. Együtt lestük a madarakat, a növényeket a szegedi Fehér-tavon, a Tisza partján vagy bárhol az országban. Esténként rögtönzött fotólabort alakítottunk ki a konyhában, ahol megtapasztaltuk a varázslatot a hívótál fölött.

A modern dió

Az üzemi termesztésben lejárt az ideje a hatalmas diófáknak, rendszeres metszéssel, öntözéssel és új, bőtermő fajtákkal igyekeznek hatékonyabbá tenni a termesztést. Házikertben is érdemes megismerni néhány fogást, amivel hamarabb termőre fordul a diófánk.

A tiszafa

Nagy kultúrtörténeti hagyományokkal rendelkező, igen hosszú életű örökzöld fa, amely már a kereszténység előtti időkben kivívta az emberek tiszteletét, s mely évezredek óta a halál és az újjászületés körforgásának szimbóluma.

Turisztikai iránytű

A Bükk-hegység bemutatására vállalkozott Bózsó Gyula, akinek I love Bükk című kiadványában mindenki talál érdekességeket Magyarország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontjáról. A ZSÓFIA, a kilátók királynője alcímet viselő kötet hiánypótló a maga nemében.

Metszőollók karbantartása

A metszés során a metszőolló koszolódik, a vágópenge éle tompul. A minőségi ollók pengéi és számos egyéb alkatrésze magas széntartalmú acélból készülnek, ezért nem rozsdamentesek — vízzel vagy fertőtlenítő folyadékkal érintkezve rozsdásodhatnak. Ezért az ollónk pengéjét időnként élezni, egyéb részeit pedig tisztogatni és olajozni kell.

Beárazták az állatok gázkibocsátását Új-Zélandon

A tervek szerint Új-Zéland lesz az első olyan ország, ahol a gazdálkodók fizetni fognak az állattenyésztésből származó üvegházhatású gázkibocsátásért. Érthető az intézkedés, ha figyelembe vesszük, hogy a Magyarország területének mintegy háromszorosán fekvő szigetországban 5 millió emberre körülbelül 10 millió szarvasmarha és 26 millió birka jut, vagyis az ágazat nagyobb részben exportra termel.

Gubacsatkák a gyümölcsfákon

A gyümölcsfák növénykárosító atkái közül nemcsak a takácsatkák, hanem a gubacsatkák is általánosan elterjedt, gyakori kártevők. Kárképükre jellemző, hogy szívogatásuk következtében a leveleken gubacsszerű kinövések, szemölcsök képződnek, de néha a termésen is látható a kárképük. Az ide tartozó fajok többsége jól meghatározható a tápnövény, valamint az általuk okozott gubacs vagy deformálódás alapján.