0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Két és fél milliárd forint támogatás vándorolt zsebekbe csirkefarmok korszerűsítése helyett

2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör. A technológiai fejlesztések egy része megvalósult ugyan a támogatásokból, de jóval alacsonyabb színvonalon, gyakran túlárazott kivitelezéssel. A NAV vádemelési javaslattal adta át az ügyet a Baranya Megyei Főügyészségnek.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek – olvasható a NAV facebook oldalán.

A csaknem 2,5 milliárd forintos támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén korszerűsítettek baromfitartásra specializálódott állattartó telepeket, ám a beruházások költségeit jelentősen – egyes esetekben húsz-huszonötszörös mértékben – túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be.

A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet.

A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket. A valós pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak.

A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

A szövevényes bűnügyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt javasol vádemelést 15 gyanúsítottal szemben. Az elkövetők akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Forrás: NAV facebook