Back to top

Két és fél milliárd forint támogatás vándorolt zsebekbe csirkefarmok korszerűsítése helyett

2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör. A technológiai fejlesztések egy része megvalósult ugyan a támogatásokból, de jóval alacsonyabb színvonalon, gyakran túlárazott kivitelezéssel. A NAV vádemelési javaslattal adta át az ügyet a Baranya Megyei Főügyészségnek.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek - olvasható a NAV facebook oldalán.

A csaknem 2,5 milliárd forintos támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén korszerűsítettek baromfitartásra specializálódott állattartó telepeket, ám a beruházások költségeit jelentősen – egyes esetekben húsz-huszonötszörös mértékben – túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be.

A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet.

A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket. A valós pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak.

A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

A szövevényes bűnügyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt javasol vádemelést 15 gyanúsítottal szemben. Az elkövetők akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Forrás: 
NAV facebook

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Csúcsgenetika a nyúltenyésztésben – magyar észjárással

Mintha csak egy amerikai sikertörténetet olvasnánk… Kereset-kiegészítésnek indult a vállalkozás, amely aztán szűk három évtized alatt a maga szegmensében a világ egyik meghatározó vállalatcsoportjává fejlődött.

Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok

Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.

A Dunántúl legszebbjei

A térség gazdálkodói számítanak arra, hogy tenyészállataikat a Kaposváron szemlézik, bírálják. Szükségük van ugyanis a visszajelzésre, hogy a munkájuk vajon a jó irányba halad-e.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Megnyílt a KÁN Egyetemi napok

A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

A magyar állattenyésztés a magyar kultúra része

Több, az állattenyésztőket kedvezően érintő kormányzati intézkedést, illetve tervet is bejelentett Nagy István agrárminiszter szeptember 29-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán, ahol második alkalommal rendezték meg az Állattenyésztők Napját a KÁN Egyetemi Napok keretében.

Ipari kenderrel a nitrogén- és metánkibocsátás csökkentéséért

Szántóföldi iparikender-termesztéssel csökkenteni lehetne a mezőgazdaság nitrogén-, metán- és CO2-kibocsátását, vagyis fontos szerepet játszhatna a kultúra a fenntartható mezőgazdaságban.