0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem soványodhatnak a végtelenségig a csomagolóanyagok

Óriásit fejlődött a csomagolóanyag-ipar, ma már sokkal kevesebb alapanyagból tudják kihozni ugyanazt, mint harminc éve, de még ez is csak részben tudta kompenzálni a megváltozott vásárlási szokásokból eredő rengeteg plusz csomagolást. Ha tényleg csökkentetni akarjuk az ebből eredő hulladék mennyiségét, akkor az már nem csak az iparon múlik, derül ki egy németországi tanulmányból.

Öt csomagolással foglalkozó szakmai szervezet rendelt meg egy tanulmányt egy kifejezetten csomagolóanyag-ipar fókuszú piackutató cégtől, és az eredményeket összefoglaló sajtóközleményt június 9-én tették közzé, amelyet szakmai szervezetek kezdeményezésére 2015 óta neveznek a csomagolás napjának.

A tanulmányban az 1991-es és az 2020-as években a lakossági végfelhasználók által megvásárolt csomagolás mennyiségét hasonlítják össze (műanyag, papír, karton, üveg, fém, minden benne van, amibe csak csomagolnak). Míg 1991-ben ez 7650 millió tonna volt Németország-szerte, addig 2020-ban azzal együtt is 8680 millió tonnára növekedett, hogy rengeteget korszerűsödtek, anyagtakarékosabbá váltak a csomagolások. Ha ez nem történt volna meg, akkor 10247 millió tonnáról beszélhetnénk a 8680 helyett, írják a tanulmány szerzői.

A növekedés alapvetően két tényezőre vezethető vissza: az egyik, hogy sokkal többet vásárolunk, a másik pedig, hogy megváltoztak a társadalmi viszonyok, kisebb egységekbe kell csomagolni.

Az ipar rengeteget fejlesztett az utóbbi harminc évben, egyre vékonyabbak és könnyebbek lettek a csomagolások, de világos, hogy ez nem folytatható a végtelenségig, kommentálta a számokat a tanulmányt megrendelő egyik szakmai szervezet szóvivője. A jövőben a többször használatos csomagolásokon, a teljes újrafeldolgozhatóságon és az újrafeldolgozott, valamint a megújuló alapanyagok használatán lesz a hangsúly, de

nem vitás, hogy a fogyasztók most már nem háríthatják teljes egészében az iparra a probléma megoldását.

Vásárlóként a mi felelősségünk, hogy mennyi és milyen csomagolást veszünk meg, és azzal mit kezdünk, hívták fel a figyelmet a németországi ágazati szakértők.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu