0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

8-10 órás nedvességborítás, és minden, ami azzal jár – növényvédelmi előrejelzés 24. hét

Nem országszerte ugyan, de elég sok helyen esett Medárd-nap környékén. A fülledt, párás levegőben, 8-10 órás nedvességborítás mellett szinte minden fertőz: nemcsak a kórokozók sokaságának kedvez ez az időjárás, de igen intenzíven szaporodnak a rovarok is.

Medárdkor menetrendszerűen megérkezett az eső – legalábbis az ország nyugati és északkeleti részére, miközben a Dunától keletre zavartalan maradt a napsütés. Június első napjait is ez a kettősség jellemezte,

a lehullott csapadéktól, helyenként záportól, zivatartól mindenütt meleg, fülledt, párás volt a levegő.

Az éjszakánkénti 20 °C körüli a hőmérséklet nappal megközelítette a 30°C-ot. Gyakori volt a 8-10 órás nedvességborítás, ami kedvezett a nedvességkedvelő kórokozók számára, de igen intenzív volt a kártevő rovarok szaporodása is.

Almásokban és körtésekben továbbra is erőteljesen szaporodik a levéltetű, a fertőzött hajtások aránya helyenként eléri az 50%-ot. A kórokozók közül a lisztharmat és a varasodás számára is kedvezőek az időjárási feltételek a terjedéshez. Házikertekben körtén már megfigyelhetők a körterozsda első tünetei. Rajzik az almamoly (16-20 lepkét fognak hetente a csapdák), a fertőzött gyümölcsök aránya néhol meghaladja az 1%-ot, elsősorban a nyári fajtákon. Újra nagyobb számban rajzanak az almalevél-aknázómoly imágói, valamint zavartalanul terjed az almafavértetű a bezáródott lombkoronában.

Csonthéjasok sérült gyümölcsein már gyakori a moníliás termésrothadás, terjedését tovább fokozza a nagyobb nedvességborítás,

ami kedvez a sztigminás és blumeriellás levélfoltosságnak is. Rajzik a cseresznyelégy, de a korábbi években megszokottnál kisebb létszámban. A keleti gyümölcsmolyból ismét egyre több repül a csapdákba, továbbá a szilvamoly is folyamatosan rajzik, a fertőzött gyümölcsök aránya most 1-2%-os.

A dió levelein egyre gyakoribb a tarka levéltetű kolóniája, a kis telepek egyelőre nem okoznak gondot, de mellettük sok a szemölcsös gubacsatka tünete is.

Az időjárás segíti a szőlőlisztharmat és a peronoszpóra első tüneteinek kialakulását, és ugyancsak kedvez a feketerothadásnak. A virágzó szőlő különösen érzékeny a szürkerothadás-fertőzésre, ezért el kell kezdeni a betegségek elleni preventív védelmet.

Tömegesen rajzik az amerikai szőlőkabóca, a lárvák zöme L1-L2-es fejlettségű.

Az elmúlt héten elkezdte rajzását a selyemfényű puszpángmoly. A meleg időnek köszönhetően a rajzás koncentrált, nem úgy, mint más években. Az első hernyók kelése június 15-20. körül várható.

Részletes növényvédelmi előrejelzést olvashatnak a www.magyarnovenyorvos.hu honlapon.

Forrás: Kertészet és Szőlészet