Back to top

Folytatódik a BORTRIATLON: júniusban Kéknyelű Zsendülés

A Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület szakembereinek koordinálásával, valamint a helyi borászok közösségének példaértékű közreműködésével folytatódik a BORTRIATLON rendezvénysorozat, amelynek második állomásán június 17-19. között a Kéknyelű Zsendülés program keretén belül 10 helyszínen várják az érdeklődőket, akik Badacsony ősi szőlőfajtájából, a Kéknyelűből kaphatnak gazdag ízelítőt.

A közel egy évtizedes múlttal rendelkező, a már hagyományossá vált BORTRIATLON keretén belül 2022-ben is három hétvégén, három tematikus bortúrával, ajánlatokkal, pecsétgyűjtő boros játékkal, borkóstolókkal, valamint színes kulturális- és gasztronómiai programokkal várják autentikus környezetben a látogatókat. Egy biztos: a Kéknyelű Zsendülés rendezvényre érdemes időben érkezni, hogy legyen időnk mindent felfedezni, és a finom kéknyelű borokon és falatokon kívül kiélvezni a Balaton és a Badacsony adta szépséget is.

„Badacsony méltán büszke lehet saját szőlőfajtájára, a kéknyelűre, mely sehol máshol a világon nem található. Igazi rejtett kincs ez számunkra, mely párját ritkítja a világon, ezért egy ilyen rendezvénysorozat, mint a BORTRIATLON – mely nem csak egy-egy borászatnak az egyéniségét, hanem az összetartozást és az egész borvidéknek az erősségét hivatott bemutatni - nem képzelhető el Kéknyelű nélkül. A BORTRIATLON kiváló alkalom a tanúhegyek között lévő pincészetek megismeréséhez, valamint a borvidék felfedezésére.” – hangsúlyozta a beharangozón Váli Péter, aki régi álmát megvalósítva 2000-ben alapította meg VÁLIBOR néven saját borászatát.

A kifejezetten a vulkánikus területeket kedvelő Kéknyelű annak ellenére, hogy férfias, tüzes, karakteres, és határozott savgerincű borokat ad – általában zárkózottabb illattal, de jól felismerhetően ásványos ízvilággal –, mégis egy igazi hölgy.

Szeszélyes tud lenni, de egyszerre kedves és bájos is, gondos odafigyelés mellett pedig olyan egyedülálló borok születhetnek belőle, melyek visszatükrözik a területek adottságait, ezáltal képesek visszaadni Badacsony minden értékét és szépségét. Az egykoron császárok és királyok italát, mely patikákban gyógyszerként is világhíres volt, például a Pannóniából származó Probus imperátor a III. században annyira kedvelte, hogy még hadvezéri teendőit is elhanyagolta a szőlőültetés miatt.

„Nagy értéke a BORTRIATLONNAK, hogy bár annak ellenére, hogy a borászatok egész évben folyamatos nyitva tartásra törekszenek, a három tematikus hétvége által minden pincészet nyitva lesz. Így a közönség a borászok tolmácsolásában jobban meg tudja ismerni Badacsony három fontos szőlőfajtáját.” – mondta Istvándy Gergely, az Istvándy Borműhelytől, akinek családjában több mint 200 évre nyúlik vissza a szőlő- és bortermelési hagyomány, és idén létrehozott egy Kéknyelű Ízbank kezdeményezést is, ami a legjobb Kéknyelű borokat hivatott megőrizni a jövő badacsonyi borásznemzedéke számára.

A Kéknyelűt a filoxéravész valamint a második világháborút követő nagyüzemi gazdálkodás kis híján majdnem örökre kiirtotta, de néhány elkötelezett gazdának és a badacsonyi kutatóintézetnek köszönhetően mára már ismét megtalálta méltó helyét a borvidéken, és itt is termesztik a legnagyobb mennyiségben.

„Már a kezdetek óta szívesen veszünk részt a BORTRIATLONON, melyet rendkívül hasznosnak és fontosnak tartok, mind a badacsonyi borászok, mind pedig a borvidék részére, hiszen a megszokott törzsvendégeken kívül mindig érkeznek új borkedvelők Badacsonyba, valamint egy marketingtevékenységet is eredményez.” – tette hozzá Málik Zoltán, az 5 hektáron gazdálkodó kis családi vállalkozás tulajdonosa, aki közel 1,3 hektáron gazdálkodik Kéknyelűvel és ez a fajta jelentősen meghatározza a pincészetük arculatát.

A BORTRIATLONHOZ nyereményjáték is párosul, a pincészetek helyszínein a vendégek pecséteket gyűjthetnek, amelyek nyereményekre válthatóak be. A pecsétgyűjtő füzet a pincészeteknél, illetve a badacsonyi Tourinform Irodában szerezhető be.

A Kéknyelű Zsendülést követően a BORTRIATLON következő állomása a Rizling Vakáció, így érdemes már most beírni a naptárba, hogy a strandszezon után, a szüret végén, október 14-16. között finom Olasz rizling borokkal várnak mindenkit Badacsonyban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Törley József, a buborékok hazai atyja

Idén 140 éve, hogy kisebb megszakításokkal, de folyamatosan működik a Törley Pezsgőpincészet. Az egyik leginnovatívabb szakemberünk, Törley József által Budafokon alapított üzem sok vihart és sikert élt meg, az indulástól napjainkig terjedő időszakban. Az ünnepi alkalomnak köszönhetően különleges helyszínbejárásra és pezsgőlimonádé-workshopra invitáltak a szervezők.

Különleges Törley pezsgőt árvereznek el

Rendkívüli tételt bocsát árverésre az ország legnagyobb borászati eseményén, a Budapest Borfesztiválon a Törley Pezsgőpincészet. A palack napra pontosan kötődik a vállalat 140 éves születésnapjához, 2022. augusztus 1-hez, ám messze nem ez az egyetlen különlegessége. A pezsgőt a VinAgora Nemzetközi Borversenyen a legjobb pezsgőnek választották 2021-ben, így megkapta a Champion díjat.

Budafok: Budapest Grinzingje

A korábbi évekhez hasonlóan az idei Budafoki Pezsgő Bornapok felhőtlen hangulattal, kiváló borokkal, pezsgőkkel, kézműves vásársorral, kulturális, képzőművészeti és családi programokkal, valamint koncertekkel várta a nagyérdeműt. A hagyományosan szeptember első hétvégéjéhez köthető eseményre nem csak a fővárosiak voltak kíváncsiak, sokan jöttek vidékről, sőt a határon túlról is.

A SPAR és a magyar borászat

„Kölcsönös együttműködéssel mindenki nyer” - a holland székhelyű élelmiszer üzletlánc vezérgondolata, s az ebből képzett mozaikszóból származik a SPAR. Innen már csak egy kis csavar, hiszen a DE SPAR fenyőt jelent, így kapott helyet a logójukban az örökzöld növény.

Németország bornagyhatalommá válhat a klímaváltozás miatt

A Sauvignon Blanc szőlőfajta termőterülete az elmúlt tíz évben majdnem megháromszorozódott Németországban, mivel a korábban csak délebbre népszerű szőlőfajták a klímaváltozás következtében most már Németországban is megérnek - derült ki a Destatis új adataiból.

Budapest Borfesztivál – borünnep a SPAR támogatásával

A Budapest Borfesztivál több, mint három évtizede elválaszthatatlan a fővárostól, szeptembertől és a borkedvelőktől. A budai vár kivételes hangulata, a borászok jelenléte, a kulturális és gasztronómia forgatag mindenkit elvarázsol, akik szeptember 8-11. között megfordulnak a Budavári Palota teraszain.

A forróság miatt éjszaka szüretelnek a spanyolok

Madridtól nem messze, egy ökológiai borászát ültetvényén a dolgozók fejünkön lámpákkal, éjszaka szüretelik a szőlőt – méghozzá idő előtt. Az aszály és a hőhullámok miatt nem lehet tovább halogatni a betakarítást, ráadásul az időjárás miatt csak naplemente után tudnak szüretelni.

Alföldi szőlő, kenyér és bor

Az Alföldi szőlő, kenyér és bor konferenciát 2005 óta rendezik meg folyamatosan Kecskeméten. Ezen az eseményen jelentik be azt is, hogy melyik bor viselheti egy évig a Kecskemét város bora címet.

A borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

Az elmúlt években visszataláltunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.

Átadták a 41. Országos Borverseny díjait

Ünnepélyes keretek között zajlott le szerdán, Budapesten a 41. Országos Borverseny (OBV) eredményeinek ismertetése, a minősített borok termelőit megillető díjak átadása. Az ország 22 borvidékéről 232 pincészet nevezett összesen 824 tétellel.