Back to top

A hungarikumok erősítik nemzeti identitásunkat

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság az elmúlt tíz évben 6,4 milliárd forint támogatást nyújtott több mint 2600 kedvezményezettnek közös értékeink bemutatására és megőrzésére - közölte Nagy István agrárminiszter Nyíregyházán.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeiről szóló kisfilm bemutatóján a tárcavezető hangsúlyozta, a tíz esztendővel ezelőtt elfogadott, hungarikumokról szóló törvényben meghatározott Nemzeti Értékpiramis lehetővé teszi, hogy egy időben fordítsunk figyelmet helyi, tájegységi, megyei értékeinkre és nemzeti sajátosságainkra. Hozzátette,

a hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz, erősíti a kötődés kultúráját és a nemzeti identitásunkat is.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István kiemelte, jelenleg 83 érték szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban pedig 142 kiemelkedő nemzeti érték található. A Kárpát-medencei hungarikum mozgalom eredményeként pedig a több mint 1200 települési, tájegységi és megyei értéktárban megközelítőleg 10.000 települési értéket gyűjtöttek össze a saját értékeik felé forduló helyi közösségek, amelyek száma folyamatosan bővül - tette hozzá a miniszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a hungarikum pályázatokkal a hovatartozás kérdésében a társadalom szöveteinek elmélyítésére, identitásunk ellenállóképességének, a kötődés kultúrájának megerősítésére törekszünk. Hozzátette, az ilyen kisfilmek, kiadványok és rendezvények azért fontosak, mert nemcsak népszerűsítik, de újra a mindennapjaink részévé teszik nemzeti értékeinket. A miniszter a bemutatón köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek nemzeti örökségünk megőrzésében.

Forrás: 
AM közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még kedvezőbbé válnak a támogatott agrárhitelek

A hitelmoratórium mellett a további kedvező kamatozású hitelek is megoldást jelenthetnek az önhibájukon kívül bajba került agrárvállalkozások likviditási gondjaira.

Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

Vízmegtartó gyakorlatok támogatásához lehet majd pályázni

A 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra újabb és hatékonyabb eszközöket tervezett meg az Agrárminisztérium (AM) a mezőgazdasági termelők vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásának ösztönzésére, de ugyanilyen fontos a saját termelői önérdek felismerése és nyitottság a megfelelő agrotechnikai eszközök alkalmazására - közölte az agrártárca hétfőn az MTI-vel.

Az alacsony borkészlet és szőlőtermés hajthatja fel a termelői árakat

Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során.

A mezőgazdaságról Bálványoson

Július 19–24. között tartották Tusnádon a 31. a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, közismert nevén a Tusványost. Idén több mint 400 programmal, tizenegy koncerttel és sok más kikapcsolódási lehetőséggel várták a látogatókat.

Aszály a köbön

Az utóbbi egy hónapban több mint húsz trópusi nap volt a Vajdaságban, amikor a hőmérséklet meghaladta a 30 fokot. Április óta elkerülik a térséget a nagyobb kiterjedésű esőfelhők, csak lokális jellegű záporok áztatták a földet. Ennek eredményeként térségenként és határrészenként igen eltérő képet mutatnak a vetések.

Cél az agrárium gyors megsegítése

Magyarországon a hosszú ideje fennálló tartós csapadékhiány miatt az év végére az aszálykárral érintett területek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföldünk 20 százaléka mondta Nagy István agrárminiszter Újszilváson, ahol ismertette azt az intézkedés sorozatot, amellyel a kormány a rendkívüli helyzetben a gazdákat kívánja támogatni.

Égető kérdés: lesz-e elég tűzifa?

„Ha az újság ír róla, nagy lesz a kereslet, ha pánikot keltenek, még nagyobb.” Így összegezte véleményét a kérdésre egy fővárosi tűzifakereskedő, aki nem akart névvel nyilatkozni a témáról.

Hétszáz bejelentés egyetlen kárbecslőnek

Mintegy egymillió hektár szántóterületet érint az idei, rendkívüli aszály az országban. A szaktárca, illetve a veszélyhelyzeti operatív törzs több intézkedést is hozott már a gazdálkodók érdekében, egyebek mellett a kárelőleg eszközének alkalmazásával a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött.

Értékelik a rendkívüli intézkedéseket a gazdák

Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter augusztus 1-jén. Növénytermesztőket és állattenyésztőket kérdeztünk: mivel tudnak és akarnak élni a lehetőségek közül.