Back to top

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

A felhívás alapján évente és méhcsaládonként 15 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a támogatásban részesülők
A felhívás alapján évente és méhcsaládonként 15 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a támogatásban részesülők
Fotó: Medgyesi Milán
Megjelent a „Méh állatjóléti támogatás”

című, (VP3-14.1.2-22 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására június 20-tól július 19-ig van lehetőség. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10 milliárd forint. Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca segíteni kívánja a méhészeti ágazat hatékonyságának növelését, az állatjóléti feltételek javítását és ezen keresztül a méhek egészségügyi problémáinak megelőzését. A támogatási konstrukció kizárólag a nyilvántartásban szereplő méhészek számára elérhető. Különösen fontos feltétel, hogy az igénylő a támogatási kérelem beadását megelőzően, legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méh-tenyészettel rendelkezzen. A felhívás alapján támogatott tevékenység betartásáért – így a méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kilogramm méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért - 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év támogatásban részesülhetnek az érintettek. A támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-től 2024. december 31-ig tart.

Újra nyitják

a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” című (VP3-5.1.1.1-21 kódszámú) pályázati felhívást június 15-től. A felhívás több ponton módosult. Részletek a palyazat.gov.hu olvashatók.

Módosult

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kkv-k számára” című (GINOP-1.3.7-19 kódszámú) felhívás. A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem
kezdődött meg, a Támogatási Szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 35 hónap áll rendelkezésre, de legkésőbb 2023. március 31-ig kell befejezni. A két időpont közül a korábbi az irányadó. A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje a fizikai befejezést követő 90 nap, de legkésőbb 2023. június 29. A két időpont közül a korábbi az irányadó.

Marketing, kommunikációs szolgáltatások költségei keretében az egy résztvevőre jutó catering költség nem haladhatja meg a bruttó 15 000 forintot rendezvényenként.

Módosult

az „Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása” című (GINOP-1.2.12-21 kódszámú) felhívás. Kiegészítették a Felhívás 3.9 pontját: A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletének 281.1. pontja alapján a támogatást igénylő fenntartási jelentéstételi kötelezettsége a projekt fizikai befejezésétől indul. Ennek megfelelően az első projekt fenntartási jelentés tárgyidőszaka a projekt fizikai befejezését követő naptól kezdődően az ezt követő teljes naptári év végéig tart. A fenntartási időszaknak az 1303/2013/EU rendelet 71. cikke szerinti kezdetét (projektmegvalósítás befejezése) nem érinti, hogy a jelentéstételi kötelezettség a projekt fizikai befejezésétől indul. A Felhívás 4.4.2.4 pontja pontosításra került: Az eredményesség mérésére 2 alkalommal kerül sor. A 2. alkalom a projekt fizikai befejezését követő első lezárt üzleti év, amely az 1. Projekt Fenntartási Jelentésben kerül ellenőrzésre.

Felfüggesztették

az alig 2 hete meghirdetett, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére” című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) pályázati felhívást május 14-én. A beérkezett támogatási kérelmek forrásigénye ugyanis meghaladta a rendelkezésre álló keretet.

Június 30-ig

van lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívásra. Törölték a támogatás összegének 100 millió forintos maximalizálását az időjárási káresemények kivédését szolgáló tevékenységek vonatkozásában.

Július 9-én

nyílik meg a jelentkezés a „Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége” című (VP3-3.2.1-21 kódszámú) pályázati felhívásra. A támogatás célja elősegíteni, hogy az Európai Unió és Magyarország által elismert minőségrendszerek ismertek és elismertek legyenek a piacok és a vásárlók körében. A 8, 710 milliárd forint keretösszegű pályázati alapból elismert szakmaközi szervezetek, jogi személyek, termelői csoportok és termelői szervezetek részesülhetnek minőségrendszerek promóciójához kapcsolódó tevékenységükre. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 70 százalék, legkisebb összege 2 millió, legnagyobb összege 3 milliárd forint.

Július 12-ig

van lehetőség a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése” című (VP6-6.4.1.1-22 kódszámú) felhívásra. A felhívás tervezett keretösszege 5 milliárd forint.

November 30-a

a jelentkezés határideje a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című (VP6-7.2.1.1-21 kódszámú) pályázati felhívásra. A célja az önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben levő külterületi helyi közutak fejlesztése. Támogatási kérelmet vidéki térségben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be. A támogatás keretösszege 50 milliárd forint, mértéke 95 százalék, legnagyobb össze 300 millió forint, a támogatható projektek száma legfeljebb 170.

December 30-a

a jelentkezés határideje a „Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatása” című (VP3-3.1.1-19 kódszámú) felhívásra. A rendelkezésre álló keretösszeg 2,52 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 100 százalék.

December 31-re módosult

támogatási kérelem benyújtásának határideje a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása” című (VP5-8.2.1-16 kódszámú) felhívásra. Pontosították a támogatási összegeket. A kettősfinanszírozás elkerülése érdekében kiegészítették a támogatásban nem részesíthetők körét.

December 31-ig lehet benyújtani

a támogatási kérelmeket a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése” című (VP4-15.2.1.1-16 kódszámú) felhívásra. Módosultak a kifizetési igénylés benyújtására nyitva álló határidők. Változott az euró/forint átváltási arány meghatározásával kapcsolatos előírás. Módosultak a kifizetési igénylés benyújtásával kapcsolatos előírások. Egy támogatói okiratra több kifizetési kérelmet lehet benyújtani, de tevékenységenként csak egyet.

December 31-ig lehet benyújtani

a támogatási kérelmet a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdő-környezetvédelmi kifizetések” című (VP4-15.1.1-17 kódszámú) felhívásra. A támogatást igénylőknek a képzési kötelezettséget a programozási időszakban egyszer, legkésőbb 2023. december 31-ig kell teljesítenie.

December 31-ig

lehet pályázni az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívásra. A rendelkezésre álló forrás 30 milliárd forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 százalék. Legmagasabb összege 100 millió forint. A támogatható projektek száma 600.

December 31-ig

lehet jelentkezni „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című (VP5- 8.5.1.-16 kódszámú) felhívásra. A támogatás mértéke 100 százalék, legmagasabb össze 50 millió forint, a támogatható projektek száma 50-300.

December 31-e

a pályázatok beadási határideje „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című (VP5-16.5.2-21 kódszámú) felhívásra. A támogatás keretösszege 2,32 milliárd forint, a támogatás mértéke 90 százalék, legnagyobb össze 90 millió forint, a támogatható projektek száma 30.

Forrás: 
palyazat.gov.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fűszerpaprika a fóliasátrakban

Az őrléshez nélkülözhetetlen elektromos áram drágulása, a munkaerőhiány, a környezeti feltételek és a vásárlói szokások megváltozása a fűszerpaprika-termesztés átalakulását eredményezi. A szabadföldi termesztés biztonsága romlik, emiatt mind többen termesztik fóliasátorban, és kísérleti jelleggel már kőzetgyapotra is ültetik.

A hideg elviszi a banántermés nagy részét

Az ecuadori banántermelők komoly kihívásokkal küzdenek, mivel az ottani hideg időjárás miatt mintegy negyedével kevesebb banán termett, néhány ültetvény pedig növény-­egészségügyi karantén alatt áll.

A kocák sem isznak eleget

Emésztési problémák miatt a kiszáradás nemcsak a malacokat, hanem a kocákat, kocasüldőket is veszélyeztetheti. Ennek számos élettani oka van, ám a malacok hasmenése például nem ok, hanem következmény. Mézes Miklós, a MATE professzora ezeknek az emésztés-élettani folyamatoknak a hátterét világította meg a Sertésegészségügyi Akadémia webináriumon a közelmúltban.

Sok méz termett a vajdaságban

Az akác is jól mézelt, 15–20 kilogrammot adott a palicsi homokvidék erdeiben. Az akác elvirágzását követően a selyemfű (vaddohány) is szépen ontotta a nektárt. Aztán a Fruška Gora erdeiben 10 kilogramm hársmézet pergettek ki. Török Attila és neje, Erzsébet családi vállalkozásban foglalkoznak méztermeléssel, 30 éve.

A mezőgazdaságról Bálványoson

Július 19–24. között tartották Tusnádon a 31. a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, közismert nevén a Tusványost. Idén több mint 400 programmal, tizenegy koncerttel és sok más kikapcsolódási lehetőséggel várták a látogatókat.

Különös rostforrás

A karácsonyfát feldíszítjük, aztán lecsupaszítjuk..... majd megesszük. Nem, nem félreírás, úgy tűnik, mostantól valóban étel is készülhet a karácsonyfából. A nordmann fenyőből kinyert rostok hasznosításával készült fenyőkeksz csak egy, a sok újszerű és értékes lehetőség közül, amellyel a karácsonyfa újrahasznosítható az ünnepek után- állítja egy dán kutatónő, aki projektjével a közelmúltban rangos díjat is nyert.

Szokatlan oka van az ausztrál tojáshiánynak

Ausztráliában akkora a tojáshiány, hogy néhány helyen már visszatértek a COVID-járvány alatti korlátozásokhoz: a Coles szupermarketlánc boltjaiban fejenként maximum két kartonnal lehet vásárolni, a kávézókban pedig a reggeli menükhöz kettő helyett csak egy tojás jár.

Aszály a köbön

Az utóbbi egy hónapban több mint húsz trópusi nap volt a Vajdaságban, amikor a hőmérséklet meghaladta a 30 fokot. Április óta elkerülik a térséget a nagyobb kiterjedésű esőfelhők, csak lokális jellegű záporok áztatták a földet. Ennek eredményeként térségenként és határrészenként igen eltérő képet mutatnak a vetések.

Egy szarvasmarha-tenyésztő célja a legnagyobb marhahúsüzem felépítése

Egy ötödik generációs szarvasmarha-tenyésztő azt tervezi, hogy Dél-Dakotában építi fel az Egyesült Államok legnagyobb marhahúsüzemét, amely napi 8000 szarvasmarha levágására lesz képes. Az 1,1 milliárd dolláros projekt segíthet kezelni a Biden-adminisztráció aggodalmait az emelkedő élelmiszerárakkal és a húságazatban a verseny hiányával kapcsolatban, bár legalább 2026-ig nem indul el a termelés.

Az Ikea és az Infarm együtt termesztenek egészséges növényeket

Az IKEA három németországi bútorüzletben teszteli az Infarm vertikális farmjait. Céjuk az, hogy a vásárlóit és az alkalmazottait egészségesebb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálják.