Back to top

Rovaremésztő vízinövény és egy védett hal, amivel korábban trágyáztak…

Érdemes ellátogatni a Székesfehérváron található Sóstóhoz, ahol a madarak megfigyelésére kialakított helyek mellett megmászhatunk egy magas kilátót, és elgondolkodhatunk azon is, hogy hogy mi vezethet oda, hogy régen tömegesen előforduló élőlények mára a kihalás szélére kerültek, és csak mutatóban maradt belőlük…

Fotógalériánkat ide vagy képre kattintva tekintheti meg.

Rendhagyó növény hazai vizeinkben

A Sóstóban megtalálható közönséges rence (Utricularia vulgaris) több szempontból érdekes növény. A vízben lebegve él, csak virágait emeli a víz fölé. Gyökere nincs, parányi ízeltlábúakra vadászik. Áttelelése is rendhagyó: a télire elpusztuló növény csúcsrügye lesüllyed az iszapba, onnan kezdi újra életét tavasszal.

A közönséges rence álló-, vagy lassan folyó vizek, mocsarak, vizesárkok lakója, melynek virágzási ideje júniustól szeptember végéig tart. Sekély, tápanyagban közepesen gazdag vizekben a leggyakoribb. A békalencse-fajokkal lebegő hínártársulást alkot. Kismértékű vízszennyeződés előmozdítja fejlődését, erős szennyeződés esetén azonban jelentősen megritkul az állománya.

A tömötten összezsúfolt levelekből képződött, mintegy 10 milliméter vastag, erősen szőrös csúcsrügyekkel telel át, amelyek ősszel a növény elbomlásakor az iszapba süllyednek. A közönséges rence gyökér nélküli, alámerülten élő vízinövény. Szára 30-200 centiméter hosszú lehet, a levélzettel együtt 3-8 centiméter széles. Levelei hajszálfinom, szétálló sallangokra szeldeltek. Egyes sallangok tojás alakú, 1-4,5 milliméter hosszú hólyagokká alakultak át (számuk levelenként 8-20 darab). Ezek a rendszerint vöröses hólyagok vagy tömlők nyílással rendelkeznek, melyet egy, csupán befelé nyíló csappantyú zár le, előtte pedig két 2 szárnyasan tagolt serte található. A virágok a víz felszíne fölé emelkedő szárakon helyezkednek el.

A székesfehérvári Sóstó látképe a kilátóból
A székesfehérvári Sóstó látképe a kilátóból
Fotó: Nagy Z. Róbert
Nyomáskülönbségen alapuló csapda

A leveleken található nagyszámú tömlő állatfogásra szolgál, ezek szájadékát egy, csupán befelé nyíló csappantyú zárja le, a nyílás előtt pedig két, szárnyasan tagolt sörte található. A tömlők csapdaként működnek: belsejükben alacsony nyomás uralkodik, így amint egy víziállat (például apró rák) megérinti az egyik sertét, a tömlőt lezáró csappantyú kinyílik, és a szívóerő hatására a vízzel együtt az állat is a tömlő belsejébe sodródik.

A tömlők olyan villámgyorsan működnek - az egész folyamat mindössze fél milliszekundumot vesz igénybe -, hogy a foglyul ejtett állatnak esélye sincs a menekülésre, sőt szabad szemmel a zsákmányszerzés folyamata nem is követhető. A növény a foglyul ejtett zsákmányát végül fehérjebontó enzimek segítségével emészti meg.

Hihetetlen sebességgel dolgozik…

A grenoble-i egyetem kutatói Philippe Marmottant-nal az élen ezért egy olyan kamera felhasználásával vizsgálták a rencék életét, amely másodpercenként tízezer felvételt képes készíteni. E kutatás eredményeként sikerült részleteiben megismerni a vadászat módját; a felvételek lelassítása által derült ki, hogy amikor a rence "készenlétbe helyezi" a csapdát, kifújja a tömlőben lévő folyadékot, miáltal annak a belsejében alacsonyabb a nyomás, mint a környezetben. Amint a potenciális zsákmány megérinti a tömlő szája" előtt lévő parányi sertéket, a csappantyú kinyílik, és a víz az áldozattal együtt bezúdul a tömlőbe.

A számítások szerint a szívóhatás oly erős, hogy a nehézkedési gyorsulás eléri a 600 g-t. (Összehasonlításként az űrhajó startjánál az asztronautákra 3,5g nehézségi gyorsulás hat, 8 g-nél pedig elveszítenék az eszméletüket.)

Régebben disznót, kacsát etettek vele, sőt trágyázásra is használták, ma már fokozottan védeni kell...
Régebben disznót, kacsát etettek vele, sőt trágyázásra is használták, ma már fokozottan védeni kell...
Fotó: wikipedia
Egy jobb napokat látott hal

A székesfehérvári sóstó másik különlegessége a lápi póc (Umbra krameri). Ez a kis méretű hal régen nagy tömegben élt hazánkban. Különleges úszóhólyagja segítségével a levegőből is tud lélegezni – más halaktól eltérően. Emellett egyedi úszóinak minden egyes sugarát külön tudja mozgatni, ennek köszönhetően szinte bármilyen testhelyzetben képes úszni.

A kedvezőtlen környezeti hatásokat is jól mutatja, hogy régen ebből a fajból annyi volt hazánkban, hogy disznót és kacsát hizlaltak vele, sőt földek trágyázására is használták.

Később a nyugati országokba szállították akvarisztikai céllal nagy mennyiségben mert más halaktól eltérően könnyen szelídíthető és megismeri a gazdáját. Ezeknek meg is lett az eredménye, ma már alig van belőle, fokozottan védett, eszmei értéke 250 000 forint egyedenként..

A székesfehérvári Sóstóról több képet ide kattintva nézhet meg.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Óvatosan szerződtek a gazdálkodók

A szaktárca a közleményben azt írta, hogy a gazdálkodókat több korábban megalkotott jogszabály is segíti az olyan helyzetekben, mint az idei – sokak szerint száz éve nem látott – szárazság. A jogszabályok közül a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülés szabályaira hívta fel a gazdálkodók figyelmét a minisztérium.

Horog útja - Szoktatás a környezethez, a feladatokhoz

Miközben kutyánk szocializációjával megalapozzuk a kiegyensúlyozott közös életet, elkezdhetjük tanítani neki a különböző feladatokat. A két folyamat párhuzamosan halad fokozatosan előre, egymást erősítve, segítve.

Jó éve volt a fehér gólyáknak

Az átlagosnál magasabb fiókaszámot mutatnak fehér gólyáink rendelkezésre álló idei költési adatai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) időközi számítása szerint - tudatta az egyesület szerdán az MTI-vel.

Szelekció a legimpozánsabb agancsokra

Csak néhányan foglalkoznak szarvastenyésztéssel az országban, ezen kevesek egyike a Kaposvár-Toponár székhelyű Deer Trophy Farm, ahol a tenyésztés alapja a sajátteljesítmény-vizsgálat, de emellett a gímszarvasok genetikáját is kutatják. A farm körüli teendőket Bokor Árpád végzi feleségével, akikben 15 éve egy új-zélandi utazás során fogant meg e tevékenység gondolata.

Egy hét a csillagok alatt - már elindultak a programok

Augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozaton.

Három az egyben: cuki, társ és ragadozó

A járványveszély miatti bezártságban sok ember talált rá újra a természetre, mely pihenést, szabadságot és testi-lelki feltöltődést nyújt a kirándulók, túrázók számára. A látogatók számának növekedésével arányosan egyre több lett a kutya is az erdőben.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

Ivóvízhiány fenyeget Horvátország déli részén

Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől - figyelmeztetett a horvát hidrometeorológiai intézet (DHMZ), amiről a Vecernji List című horvát napilap számolt be szerdán.

A jövő héten nőhetnek a csapadékesélyek

Csak átmeneti enyhülést hozott a hétvégi hidegfront, azóta ismét visszatért a száraz, meleg idő. Az aszály a hétvégén többfelé mérséklődött kismértékben, azóta ismét száradnak a talajok. Változást egy szombaton érkező hullámzó frontrendszer hozhat, melyhez kötődően a hétvégén csak néhol, a jövő hét első felében viszont már többfelé lehetnek záporok, zivatarok.