Back to top

Áfamentességgel enyhítenék az élelmiszer-drágulást

Az élelmiszerek további drágulására kell számítani Németországban Oroszország Ukrajna elleni háborújának következményeként - hangsúlyozta egy keddi interjúban a német mezőgazdasági és élelmezési miniszter, aki szerint enyhülést csak az hozhat, ha egyes élelmiszereknél megszüntetik az áfát.

Fotó: pixabay.com
A zöldpárti Cem Özdemir a Rheinische Post című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy csökkenteni kell Németország gazdasági függőségét a tekintélyelvű országoktól. Az Oroszországból importált energia és műtrágya példája azt mutatja, hogy "despotáktól tettük magunkat függővé" - mondta.

Hozzátette: az az igazság, hogy nem lehet a háború összes következményét felszámolni, így az áremelkedések sem fognak gyorsan eltűnni. Ez a fogyasztókra nézve azt jelenti, hogy "sajnos sok minden még hátravan".

Ősszel és télen az élelmiszerek további drágulására kell számítani, mert lejárnak az élelmiszeripari cégek hosszú távú energiabeszerzési szerződései, és majd csak az új, időközben jelentősen megemelkedett áron jutnak energiához, a különbözetet pedig a fogyasztókra hárítják.

A Zöldek politikusa hetek óta sürgeti, hogy a drágulás miatt szállítsák le átmenetileg nulla százalékra egyes gyümölcsök és zöldségek, mindenekelőtt a hüvelyesek áfáját. A legkisebb koalíciós partner, a liberálisok (FDP) által elutasított javaslatról a keddi interjúban azt mondta, hogy ismeri az ellenérveket, amelyek szerint az áfa kivezetése nem kellően célzott támogatás és túlságosan költséges, "de a kritikusoknak azt is meg kell mondaniuk, hogy mi lenne a jobb alternatíva".

Jelezte, hogy akár ellenzéki pártokkal is hajlandó együttműködni. Mint mondta, vitathatatlan, hogy az áfarendszer felülvizsgálatra szorul, és ezt a feladatot "pártokon átívelő" módon kell megoldani. Ha ennek a munkának az alapelve "a logika, az egyszerűség és a fenntarthatóság", akkor "gyorsan meg is érkezünk az én javaslatomhoz" - mondta a Zöldek legbefolyásosabb politikusai közé tartozó miniszter.

Cem Özdemir a többi között arról is szólt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékosan okoz éhínséget, "fegyverként használja az éhezést", és nem csupán ki akarja iktatni Ukrajnát mint az egyik legnagyobb élelmiszer-exportőrt, hanem ki akarja terjeszteni befolyását az úgynevezett globális délen.

"Azt állítja például, hogy tudna segíteni, ha a Nyugat végre feloldaná a szankciókat" - mondta a miniszter, hozzátéve: "mindent meg kell tennünk azért, hogy ezek a hazugságok ne terjedjenek el".

Kifejtette, hogy az orosz elnök "megpróbálja destabilizálni a nemzetközi közösséget", és újabb migrációs hullámokat akar elindítani, arra számít, hogy "a szegényebb országokból hozzánk jönnek majd az emberek".

Vlagyimir Putyin így járt el Szíriában is, "de téved, ha azt hiszi, hogy zsarolhatók vagyunk" - mondta Özdemir.

Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi adatai szerint az élelmiszerek fogyasztói ára májusban 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez a legmagasabb érték az ország újraegyesítése (1990) óta. A drágulás részben az ukrajnai háború következménye. Ugyanakkor az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek termelői és ipari ára már a háború kitörése előtt is meredeken emelkedett, elsősorban az energia drágulása, a műtrágyaárak robbanásszerű emelkedése, valamint a koronavírus-világjárványból fakadó termelési és szállítási zavarok miatt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sváb gasztronómia a Vértesben

Kis síkság, sok hegy, természeti és épített emlékek, kulturális és gasztrokulturális élmények. Cseresek, szurdokerdők, karsztok váltják egymást. Röviden így jellemezhetnénk a Vértest. Mindennek tetejébe Kőhányáspusztán ékszerdobozként várja a vendégeket a Vérteserdő Zrt. Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaháza.

Együk meg a betolakodót!

Egyre többfelé hasznosítják a gasztronómiában az inváziós fajokat, az „etikus táplálkozás” jegyében. Nagy-Britanniában a szürke mókus, Németországban több rákfaj került fel az étlapokra. A gyorsan szaporodó állatokat másként is fel lehet használni, írja cikkeiben a Guardian.

Van, aminek jót tett az aszály

A vertikális termesztőrendszerekben elképesztő hatékonyan gazdálkodnak a vízzel, ráadásul kevesebb növényvédő szerre van szükség, mint a szabadföldi esetében. Ennek eredményeképpen aszályos időben is biztos termést biztosít.

A mikroalgák bőséges, egészséges táplálékot és takarmányt ígérnek bármilyen környezetben

A globális élelmiszer-ellátás számos fenyegetéssel néz szembe, beleértve az éghajlatváltozást, a háborúkat, a kártevőket és a betegségeket. Az emberi szem számára parányi organizmus – a mikroalgák – megoldást jelenthetnek.

A vasúti szállítás jelenthet mentőövet a hazai gabonapiac számára

A Hungrail Magyar Vasút budapesti konferencia egyik szekcióján az ukrán gabona hatékonyabb továbbításának feltételeit és kihívásait ismertették. Az október 4-ei rendezvényen Záhonyt kiemelt stratégiai fontosságú átkelőnek aposztrofálták az átmenő gabonaszállítmányok miatt, azonban a számos technológiai és logisztikai nehézség nehezíti az áru gördülékeny áramlását.

30 finom, alacsony szénhidráttartalmú étel, amit a dietetikusok ajánlanak

Manapság az alacsony szénhidráttartalmú diéták népszerűbbek, mint valaha. Jaclyn London, dietetikus szerint fontos megjegyezni, hogy csak azért, mert egy étel szénhidrátot tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy egészségtelen. Sőt, a szervezetünknek szüksége van a szénhidrátokra a túléléshez.

Még inkább számít az ár

Az agrárágazatot, az ipart és a szolgáltató szektort egyaránt különösen érzékenyen érinti a nagy költségnövekedés. A folyamatosan emelkedő kiadások csak részben építhetők be a fogyasztói árakba, sok termék és szolgáltatás iránt pedig bizonyos fogyasztói árszint fölött lezuhan vagy megszűnik a kereslet. A termelők és kereskedők is érzik a változást.

Mi is pontosan a „longevity diéta”, és tényleg tovább fogunk élni tőle?

Talán hallottunk már a longevity, vagy "hosszú élet" diétáról, melynek szabályos követése hosszabb élettartamot ígér, de mi is ez pontosan, és különbözik-e egyáltalán más egészséges étrendektől?

A jégverés azt is érintette, ami a földben volt

Szeptember 29-én heves esőzések és jégeső pusztított Baja, Tompa, Zákányszék, Battonya és Domaszék térségében, olvastuk a FruitVeB honlapján. A vihar letarolta, ami az útjába esett, erről kérdeztük Vass Károly zákányszéki termelőt, szaktanácsadót.

Az energiaárak a Füvészkert növényeit is veszélybe sodorják

Óriási költségtételt jelent a növényházak, sok esetben a melegházak fűtése. Mivel a pálmaházi talajba ültetett növényeket nem lehet mozgatni, más megoldást kell találni a megmentésükre.