Back to top

Átadták az egyedülálló panorámát nyújtó Somoshegyi kilátót

Idén újabb jelentős ökoturisztikai fejlesztések indulhatnak el a magyar erdőkben, ennek egyik állomása a kedden átadott Somoshegyi kilátó, ahonnan új szemszögből szemlélhetjük a Balatont a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig. A SEFAG Zrt. kezelésében lévő, 46 millió forintos támogatásból épült, 16 méter magas fakilátó Balatonberényben, a 76-os főút mentén várja a természetjárókat.

Az ünnepélyes átadón Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára elmondta, a

„21. században, a klímaváltozás, az urbanizáció korszakában szükség van rá, hogy felkapaszkodjunk egy új kilátópontra, és onnan új szögből, új szemlélettel tekintsünk erdeinkre, mert a társadalomnak nagyobb szüksége van az ökoszisztéma szolgáltatásaira, mint valaha.”

Fotó: Fekete István/AM

Hangsúlyozta, az Agrárminisztérium a mezőgazdasági ágazaton belül a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít az erdők kezelésére, különösen az állami erdőgazdaságok által kezelt egymillió hektárnyi állami erdőre.

Fotó: Fekete István/AM
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a hazai erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben az ökoturizmus fejlesztésének motorjai voltak, az általuk kezelt területen 27 milliárd forintnyi beruházás valósítottak meg.

Ezek a fejlesztések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy évente 45-50 millió alkalommal látogatták meg hazai erdeinket és így az egyik legfontosabb belföldi turisztikai célponttá váltak

- emelte ki.

Dr. Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese arról beszélt, hogy 2012 óta a partner erdőgazdaságokkal együttműködve összesen több mint 6 milliárd forint fejlesztést hajtottak végre az ország egész területén.

Fehér István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a most átadott kilátón kívül több fejlesztést terveznek: felújítják a Desedán az arborétumba vezető faszerkezetű hidat, az országos műemlékvédelem alatt álló Kereki várat, illetve fejleszteni akarják az oda vezető gyalogos túraútvonalat is.

A SEFAG Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. konzorciumi együttműködésben létrejövő „Somogy bejárható varázsa” elnevezésű projekt összesen 213 millió forintból valósul meg.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fakitermelésből látványsport

Amerikában 1985-ben a STIHL USA az ESPN sportcsatornával karöltve életre hívta a STIHL TIMBERSPORTS Series-t; Európában pedig az ezredforduló óta rendeznek versenyeket. Több mint 20 ország rendez nemzeti bajnokságokat, emellett világbajnokságok és Champions Trophy versenyek is vannak. A Bábolnai Gazdanapok programjában Timbersports versenyt ugyan nem, de bemutatót láthatott a közönség.

Átadták a Pilisi Pálos tematikus utat

A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsolódó kezdeményezés. Célja, hogy mindazok számára teremtsen lehetőséget a természetjárásra, akik vallási, lelki, spirituális indíttatásból vagy kulturális érdeklődéssel járják az utat, tegyék azt egyénileg vagy csoportosan.

A szója teljesítménye az aszályban

Országos szójatanácskozást tartottak szeptember 6-án Prügyön. Rácz László, a Prügyi Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke megszállott szójatermesztő, és mint ilyen, elkötelezett szakember. Jó ideje mindent megtesz ennek a fehérjenövénynek a népszerűsítéséért.

Elindul a hatósági áras tűzifa program

Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni.

Földrajz az egész világ

A Magyar Földrajzi Társaság idén lett 150 éves, mely az egyik legnagyobb múltú földrajzi társaság egész Európában. Tudósai az elmúlt évszázadokban megszámlálhatatlan fehér foltot tüntettek el térképről, vagyis nagyon is sokat tettek a nagy közösbe.

A Csatai-völgy mondája

Győr és a környékbeli települések lakóinak kedvelt kirándulóhelye a Nyúl és Győrújbarát községek határán álló Lila-hegyi kilátó. A messzebbről érkezők közül kevesen, a helyiek többsége azonban ismeri azt a kedves és megmosolyogtató történetet, mely a szomszédos hegyesmagasi csúcs és a Lila-hegy között húzódó Csatai-völgyről szól.

Budapesten lesz új központja a Fressnapf-nak

Budapesten hozza létre 150 munkavállalót foglalkoztató szolgáltató központját a német Fressnapf, Európa legnagyobb állateledeleket és felszereléseket gyártó cége - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.

Megkezdődött a 2022/2023-as tanév a Soproni Egyetemen

" A Soproni Egyetemen a lehetőségek egész tárháza nyílhat meg hallgatók előtt, de azokkal élni kell! " - hangzott el az egyetem tanévnyitó tanácsülésén. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Pénzt a fásnak! Isten éltesse a közgazdászokat és a pedagógusokat!

Díszbogarak - szépek, de árthatnak is

Világszerte csaknem 15 ezer fajával a bogarak rendjének nyolcadik legnépesebb családja a díszbogaraké (Buprestidae). A fajok túlnyomó többsége a trópusokon él, és a mérsékelt övi fajok jelentős része is leginkább a meleg, napsütötte élőhelyeket kedveli. Számos fajuk védett, ugyanakkor olyanok is akadnak közöttük, amik érzékeny károk okozására is képesek.

Szeretni való vérebek és elegáns agarak

Duhaj, Evila, Albert és Toffy várta a gyerekeket és az érdeklődőket a 35. Bábolnai Gazdanapokon. A vérebek barátságosan tűrték a gyerekek szűnni nem akaró simogatását, a nevükkel ellentéten ugyanis békések és fegyelmezettek.