0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Esélyt kap a visszatérésre a világ legritkább papagája

A Rio című animációs filmet ihlető Spix arák sorsa a valóságban nem olyan véget ért, mint a mesében. A vadonból két évtizede eltűnt madarak azonban most esélyt kapnak rá, hogy újra elfoglalják élőhelyüket a brazil „fehér erdőben”.

Előzmények

A kék-szürke színű madarat a 19. század elején írták le először a tudósok, és utána sem sokszor került szem elé.

A fajt övező mitikus aura egyre kívánatosabbá tette a papagájrajongók – és az orvvadászok szemében is.

Az 1990-es évek közepére mindössze egyetlen vadon élő példánya maradt, a Brazíliai Curaçá városától nem messze. A lehullott tollakból megállapították, hogy egy hím madárról van szó. Abban az időben kevesebb, mint háromtucat fogságban élő Spix arát (Cyanopsitta spixii) tartottak számon a magángyűjteményekben és állatkertekben. Az a döntés született, hogy a magányos hím mellé szabadon engednek egy tojót is. Eleinte sikeresnek tűnt a projekt: a tojó egyre jobban alkalmazkodott az élőhelyhez, a caatingahoz (ez egyfajta szubtrópusi növényzet, egy szárazabb bozótos jellegű erdő Brazília északkeleti részén. A „Caatinga” név tupi szó, jelentése „fehér erdő” vagy „fehér növényzet”). Sőt, két hónappal az elengedése után párba állt a hímmel. Sajnos két héttel később azonban nyoma veszett, majd pár év múlva a hím is eltűnt. Ezzel úgy tűnt, a Spix ara sorsa megpecsételődött: egy újabb faj veszett el – írja a Science.

Újrakezdés

A Spix arák megmentésére vállalkozott Martin Guth, egy német üzletember, és egyben papagájgyűjtő. Létrehozta az Egyesület a Veszélyeztetett Papagájok Védelmére (Association for the Conservation of Threatened Parrots – ACTP) civil szervezetet. Nem kis feladatot vállalt fel, mivel a ritka papagájok megmentésére tett korábbi kísérletek mind kudarcba fulladtak. 1990-ben a természetvédelmi szakemberek létrehoztak egy bizottságot, aminek feladata lett volna egy visszatelepítési program felügyelete. Ehhez azonban egy megfelelő méretű, fogságban szaporodó populációra volt szükség. Azonban

csak kevés fogságban élő madárról volt tudomásuk a szakembereknek, és mivel 1967 óta szigorúan tilos a vadállatokkal való kereskedelem Brazíliában, így a Spix arák tulajdonosai nem szívesen fedték fel magukat.

A brazil kormány a nemes cél érdekében beleegyezett, hogy azok a gyűjtők, akik részt vennének a szaporítási programban, amnesztiát kapnak. Ez eredményes volt: egymás után kerültek elő a ritka papagájok.

1996-ra azonban még mindig csak 39 madárról tudtak. Ami pedig sokat rontott a helyzeten, hogy ezeknek az állatoknak a nagyrésze rokonságban állt egymással.

Mindössze 9 Spix ara származott a vadonból, a maradék 30 közül pedig 21 ugyanannak az egy párnak az utódja volt a Fülöp-szigeten, ami súlyos beltenyésztési problémákat vetett föl.

Ahhoz, hogy a madaraknak esélyük legyen a túlélésre, több különböző gyűjtőnek kellett beszállnia a tenyésztésbe, ami ismét sok problémát vetett fel: ki küldje kinek a papagáját, és milyen egyezség alapján – ez pedig tovább hátráltatta az amúgy is nehéz projektet.

Betegségek és beltenyésztés

A legtöbb madár egy katari sejk, Saoud Bin Mohammed Bin Ali Al-Thani tulajdonában volt, aki több tucatnyi példányt vásárolt össze saját vadasparkja számára. Guth 2005-ben lépett színre, amikor egy svájci tulajdonos három Spix aráját sikerült megszereznie a sejk elől. Ez a három papagáj rendkívül fontos volt a szaporítási program sikere szempontjából, mivel korábban nem szerepeltek benne, így nagyban hozzá tudtak járulni a faj génkészletének javításához.

2010-ben összesen 71 madárról volt tudomásuk a szakembereknek, amiből 54 Katarban volt.

2014-ben pedig hirtelen meghalt a sejk. Guth gyors és hatékony közbenjárásának segítségével az ACTP-hez kerültek a madarai. Bár sok bírálat érte az üzletembert, aki saját bevallása szerint sem született természetvédőnek, mégis úgy tűnik, a nem túl kifinomult módszerei hatékonynak bizonyultak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy szinte mindenki, hogy bárki, akinek köze volt a Spix arákhoz, bűnösnek tekinthető, hiszen egyetlen madár sem hagyhatta el legálisan Brazíliát.

Bár egyre több példány került elő, az állományt még mindig két veszély fenyegette: egy betegség és az alacsony születési arány.

Az úgynevezett proventikuláris dilatációs betegség (PDD), mely az egyik legösszetettebb madárbetegség.

A magyarul mirigyesgyomor-tágulat szindrómának nevezett kór a papagájok emésztőrendszerének idegeit támadja, és az állat elgyengülését, végül pusztulását okozza.

Az 1970-es évektől ismert betegség kórokozója sokáig ismeretlen volt. 2008-ban azonban sikerült azonosítani: az érintett madarak agyából sikerült azonosítani egy borna-vírust, mely a lovaknál és birkáknál is ismert fertőző betegség, mely viselkedési rendellenességeket okoz.

„A világ összes ismert Spix aráját leteszteltük a vírusra” – mondta Michael Lierz, a Giesseni Justus Liebig Egyetem állatorvosa. A fertőzött egyedeket elkülönítették az állományból.

A másik fő probléma a szaporítás volt. Eleinte csak néhány párnál keltek fiókák. A döntés eleinte az volt, hogy hagyják ezeket a párokat szaporodni. „A cél az volt, hogy minél több állat legyen, hogy megelőzzük a faj teljes kihalását.” – mondta Lierz.

Az idő múlásával aztán áthelyeződött a hangsúly a genetikai változatosság megőrzésére, hogy ezzel is növeljék a túlélési esélyeiket.

„A papagájok azonban monogámok, és válogatósak” – tette hozzá az állatorvos.

A katari állatorvosok ezért a mesterséges termékenyítés felé fordultak. Sok madárnál, mint a házityúknál, galambnál, vadászatra tartott ragadozómadaraknál, ez egy egyszerű folyamat. A hímek kloákáját kívülről masszírozva tudnak spermát nyerni – ez azonban a nagytestű papagájoknál nem működik. 2010-ben Lierz és kollégája, Daniel Neumann egy új technikát fejlesztettek ki: egy kis szondát helyeztek a hímek kloákájába, és gyenge elektromos árammal (ami nagyjából egy 9 voltos elemhez hasonló) stimulálták az arákat, amivel sikerült szaporítóanyagot nyerniük.

Így már végre genetikai szempontok szerint párosíthatták a papagájokat. Az időzítés azonban még mindig kritikus pont: a tojók általában 2-3 tojást raknak, és az első lerakása után lehet a másodikat termékenyíteni. Így aztán Cormwell Purchase ornitológus, a Spix arák szakértője és Neumann órákat töltött az ara tojók megfigyelésével kamerákon keresztül. „Ahogy megláttuk a tojást, már mentünk is, és röpdéről-röpdére járva próbáltuk befogni az 1. számú legkívánatosabb hímet, mely a listán szerepelt. Ha nem sikerült elég spermát gyűjtenünk tőle, akkor mentünk a 2. számú hímhez” – mesélte Purchase.

2013-ban megszületettek az első mesterséges termékenyítésből származó Spix ara fiókák. Majd nemsokára még több fióka következett.

Az ACTP sikerét mutatja, hogy mára a Berlin melletti Tasdorfban 170 Spix arát tartanak. 2018-ban Guth megállapodást kötött a brazil környezetvédelmi miniszterrel, amelyben szerepelt egy szaporítóközpont létrehozása, és a madarak visszatelepítése. 2020 márciusában 52 példányt szállítottak vissza Brazíliába, ahol 2021-ben három fióka született – 30 éve ők az elsők, akik a faj eredeti élőhelye közelében jöttek a világra.

Visszatelepítés – van-e esélye fogságban szaporított fajnak a vadonban?

A papagájok visszatelepítésének sikerességéről megoszlanak a vélemények. Az egyik legismertebb példa a vastagcsőrű fenyőpapagáj visszatelepítése Arizónába, mondta George Amato, az Amerikai Természettudományi Múzeum természetvédelmi biológusa. Ez a színes madár Mexikóban még mindig él vadonban, azonban az Amerikai Egyesült Államokban a vadászat következtében kihalt. 1986 és 1993 között az arizonai Chiricahua-hegységben 88 (főként illegális kereskedelemből elkobzott, de pár fogságban szaporított) példányt engedtek szabadon. A legtöbbet sólymok vagy macskák kapták el, vagy éhen haltak. Két hónap múlva a vadonból befogott papagájok kétharmada volt még életben.

A fogságban született példányokból azonban szinte mind elpusztult ennyi idő alatt. 1993-ban felhagytak a programmal, és az utolsó vadon vastagcsőrű fenyőpapagájt 1995-ben látták Arizónában.

„A visszatelepítési program megbukott, bár sok pénzt és energiát öltek bele” – mondta Amato. „Ezután sok biológus úgy gondolta, hogy a papagájok visszatelepítése általánosságban valószínűleg bukásra van ítélve.”

Ennek ellent mond azonban, hogy a világ különböző pontjain élnek kivadult papagájok, például Londonban és New York városában is. Thomas White, az Egyesült Államok Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálatának vadbiológusa pedig rámutatott, hogy a Puerto Ricó-i amazon papagáj visszatelepítése az El Yunque Nemzeti Erdőbe sikeres volt. 2017-ben a Maria hurrikán miatt kipusztult populációt 2020-ig 75 darab, fogságban szaporított madárral pótolták. Ma 34 egyed él vadon, és idén négy új fészket találtak.

A Spix arák esetében is felmerül a kérdés, hogy van-e esélye egy hosszú évtizedek óta fogságban élő fajnak boldogulni az élőhelyén.

Hogy segítsék a ritka papagájokat, egy hozzájuk hasonló életmódot folytató, de még vadon élő másik fajhoz „fordulnak segítségért”: marakánaarához, vagy más néven vöröshátú arához. A tervek szerint nyolc vöröshátú és nyolc Spix arát szoktatnak majd össze, majd azokat egy csoportként engedik szabadon.

A ritka Spix aráknak így esélye lesz ellesni a vadonból befogott vöröshátú aráktól a túléléshez szükséges fortélyokat: hol lehet táplálékot találni, hogyan kell elkerülni a ragadozókat, és hogyan tudnak tájékozódni a caatingában.

A visszatelepítés során a másik trükk, hogy megakadályozzák a madarak elvándorlását a kívánt élőhelyről. Az ivarérett madarak általában nem vándorolnak sokat, hanem a költőhelyük közelében maradnak. A Spix arák esetében ez 4 éves koruk körül esedékes, így ilyen idős madarakat kell szabadon engedni. Emellett plusz táplálékforrásokat és költőládákat is kihelyeznek a kiszemelt élőhelyre.

A ragadozók – főleg az oposszumok – elleni védelem érdekében pedig a költésre szolgáló fákra fémgallérokat helyeznek. Ez persze csábító lehet az orvvadászok számára, hiszen a megjelölt fákat követve könnyen hozzájuthatnak a ritka madarakhoz. Ezért a tudósok csalifákra is tervezik a gallérok kihelyezését, illetve a szabadon engedett madarak mind jeladót kapnak.

Ez persze még mindig nem garantálja a visszatelepítési program sikerét, és felmerül a kérdés, hogy az a rengeteg pénz, amit egyetlen faj visszahozására költenek, megéri-e. Ennyi forrásból ugyanis több, még vadonélő faj védelmi programja is finanszírozható lenne.

A Spix ara – amennyiben sikeres lesz a visszatelepítés – azonban „esernyő fajként” szolgálhat. A segítségével ugyanis meg lehetne védeni a hányattatott sorsú élőhelyét, a caatingát, mely számos ritkulóban lévő faj otthona. Így végső soron ennek az egy papagájnak a sorsa fordíthatnak több más, ott élő állatén is.

A terveknek megfelelően 2022 június 11-én szabadon engedték az első Spix arákat. Hogy a faj sorsa hogyan alakul, az csak később derül ki.

youtube://v/OVVhKwyyeiE

 

Forrás: Science