Back to top

Határmenti silók építésével segítené az ukrán gabonaexportot az USA

Üdvözölte a lengyel közszolgálati televíziónak adott szerdai interjúban Henryk Kowalczyk lengyel agrárminiszter Joe Biden amerikai elnök előző nap bejelentett tervét az ukrán gabonaexportot elősegítő határmenti silók létesítésére.

"Ez nagyon jó bejelentés" - reagált Kowalczyk arra, hogy Biden kedden kilátásba helyezte:

Ukrajna határainál, Lengyelországban is, átmenetileg amerikai gabonasilókat létesítenek, ami lehetővé teszi a gabonafélék szárazföldi kivitelének bővítését.

Az amerikai elnök szerint ez az egyik módszer arra, hogy féken tartsák az élelmiszerárak emelkedését, amely Ukrajna orosz megtámadásával és az ukrán kikötők blokádjával is összefügg.

Kowalczyk szerint a silók létesítése három-négy hónapon belül lehetséges.

Megerősítette, hogy Ukrajnából havonta mintegy 5 millió tonna gabonát kellene exportálni, Lengyelország pedig jelenleg maximum 1,5 tonna gabona szállítását tudja lebonyolítani. A szűk keresztmetszetet a többi között az eltérő vasúti nyomtávszélesség, illetve a határon történő átrakodókapacitás jelenti. Ukrajnában a szovjet időkből származó széles nyomtávú vasúthálózat működik.

Amennyiben viszont

"nem szállítunk gabonát Észak-Afrikának, a közel-keleti országoknak, jön az éhínség és Nyugat-Európát elárasztja a menekültáradat"

- figyelmeztetett Kowalczyk, hozzáfűzve: Vlagyimir Putyin orosz elnök "az éhséggel játszadozik".

A lengyel kormányfői hivatalhoz tartozó Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) szerdán közzétett jelentése szerint a lengyel határátkelőkön keresztül vezet az ukrán élelmiszerexport egyik fő útvonala.

Az ukrán gabonaexport egésze májusban több mint ötszörösére nőtt márciushoz képest, mindazonáltal továbbra is jelentősen alulmarad a háború előtti állapotokhoz képest - emeli ki a PIE.

Az utóbbi három hónapban jegyzett növekedést az ukrán élelmiszerszállítási útvonalak változása tette lehetővé - szögezik le. Felidézik: a háború előtt a gabona és az olajosmagvak exportjának több mint 90 százalékát tengeri úton bonyolították le, márciusban viszont a mezőgazdasági termékek 76 százalékát vasúton szállították, a kivitel mintegy 50 százaléka pedig a hrubieszówi lengyel-ukrán határátkelőn haladt át.

A dunai kikötőkön át történő szállításnak köszönhetően májusban közel 800 ezer tonna mezőgazdasági terméket, elsősorban kukoricát és napraforgómagot sikerült kivinni Ukrajnából. Vasúton pedig márciusban mintegy 250 ezer tonna élelmiszert, májusban már ennek háromszorosát - több mint 700 ezer tonnát - szállították a PIE adatai szerint.

Míg Lengyelországon keresztül márciustól májusig a gabonafélék, az olajosmagvak és az olajok 30 százalékát szállították Ukrajnából, Románián keresztül a mezőgazdasági termékek 11 százalékát, Szlovákián, Magyarországon és Moldován keresztül pedig összesen 22 százalékot vittek ki.

A jelentésben felidézik: az Európai Unió növelni szeretné az Ukrajnából exportált gabona mennyiségét. Az uniós infrastruktúra révén tervek szerint mintegy 20 millió tonna gabonát vinnének ki a következő három hónapban.

A PIE szerint az uniós szállítási infrastruktúra lehetőségei korlátozottak, ezért augusztusban, az aratás után növekedhetnek az ukrajnai agrárexporttal összefüggő problémák.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult bő egy év alatt

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult egy év és három hónap alatt, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar című román újság számítása szerint.

Élelmiszer-szabályozással kapcsolatos összeférhetetlenségek után kutatnak a brittek

A kutatás, amelyet Tim Lang, a Londoni Egyetem emeritus professzora és Erik Millstone, a Sussexi Egyetem kutatócsoportjának emeritus professzora közösen tett közzé, azt sugallja, hogy a Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidékügyi Minisztérium (Defra) vagy az Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) tanácsadói közül egyik sem mentes az összeférhetetlenségtől.

Mit és miben termesszünk?

A Szenttamási Kft. híd szerepet tölt be a kertészek és a gyártók között, mivel nem csupán termesztéshez szükséges alapanyagokat és szaporítóanyagot forgalmaz, hanem támogatja azok tesztelését, nyomon követését, értékelését is.

Célzott málnanemesítés

Hatalmas a fejlődés a málnafajták terén is, csakúgy, mint a legtöbb gyümölcsnél. A bogyók óriásiak, kétszer-háromszor nagyobbak, mint a megszokott málnafajtáké, és külön kezelik a feldolgozásra és friss fogyasztásra szánt fajtákat.

A sebeket gyógyító és testápoló cukor

A cukornak is lehetnek jó tulajdonságai? Talán csak nagyon titkolja? A cukornak tényleg van néhány különös erénye, de egyik sem a fogyasztásával kapcsolatos. A cukor legjobb tulajdonságait a sebgyógyírásban és a házi kozmetikában hasznosíthatjuk.

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely Magyar Bankholding elemzési vezetője Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Török paradicsom Hollandiában

Az energiaárak emelkedésével sok európai kertészet felhagyott a paradicsomtermesztéssel. Ennek ellenére az európai országok paradicsom iránti kereslete nem nőtt akkora mértékben, mint ahogy azt a török zöldségkereskedők remélték.

Kína szójababimportja 2030-ra várhatóan lecsökken

Egy új Rabobank-jelentés előrejelzése szerint Kína szójababimportja a következő években lelassul, és végül 2030-ig csökkenni is fog. Ennek az az oka, hogy lelassul az ország állattenyésztésének a növekedése, folyamatosan javulnak a gazdálkodási gyakorlatok, és ami még fontosabb, országszerte elterjed az alacsony szójatartalmú takarmányok alkalmazása.

Az előttünk álló időszaknak mindenki a nyertese lehet

Erősek, intelligensek és gyönyörűek – így jellemezte a 41. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon bemutatott gépeket dr. Szabó István, a MATE oktatási és nemzetközi rektorhelyettese, az AGROmash-nagydíj zsűrielnöke. A minden eddiginél színesebb és impozánsabb agrárrendezvényen közel háromszáz kiállító és számos program várja az érdeklődőket január 25-től 28-ig.

Hogyan készül Magyarország első számú hungarikuma?

Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője, mondhatnánk, azért húzott le nyolc kupica pálinkát Szőllősi Kristóf magán-pálinkafőző kisüzemében, hogy védekezzen a téli hideg ellen, de ez elég ingatag érv annak tekintetében, hogy télnek nyoma sincs.