Back to top

A magyar vidék szellemi háttere

Jogelődje, a Szent István Egyetem hagyományait megőrizve, de a XXI. századnak megfelelő innovatív szemléletmóddal alapították meg tavaly február 1-jén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet, élén az agilis, fiatalos lendülettel, ugyanakkor kellő szakmai tapasztalattal rendelkező Prof. Dr. Gyuricza Csabával.

A rektor küldetésének tekinti, hogy vonzóvá tegye a fiatalok számára az agráriumot, valamint a sokoldalú, modern oktatás kialakítását és fenntartását, mert kulcsfontosságúnak tartja a jövő agráriumának megalapozásához.

Miért érdemes az agrárpályát választani? | Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora | MMG - Direkt

 

Fotó: Bokor Ádám
A szokásos stúdió helyett rendhagyó helyszínen, a NAK Szántóföldi Napokon vettük fel az MMG Direkt legutóbbi adását, kiadónk standjánál. Gyuricza Csabát kiadónk ügyvezetője, Sári Enikő kérdezte a MATE munkájáról.

Az egyetem igyekszik minél több szakmai kiállításon részt venni, amivel az az egyik céljuk, hogy megismertessék a fiatalokkal az agrárium valós értékeit és az ágazat digitalizálásával végbemenő változásokat, hogy minél többen ezt a hivatást válasszák.

– A szakkiállítások alkalmat adnak arra, hogy bemutassuk az egyetem életét, megszerettessük az agráriumot és hangsúlyozzuk az élelmiszer-gazdaság elmúlt években végbement felértékelődését. Napjainkra az egész társadalmat érintő nemzetgazdasági kérdéssé vált, hogy az egészséges élelmiszer országhatáron belül megtermelt alapanyagokból kerüljön az asztalra – mondta Gyuricza Csaba.

A szakmai kiállítások mellett a MATE fesztiválokon is részt vesz, az idei EFOTT-nak egyenesen az egyetem lesz a házgazdája. Ezzel is a fiatalok megszólítása a céljuk, a „szórakozva tanítás” irányelvet követve környezettudatosságra, fenntarthatóságra, a zöld és hulladékmentes gondolkodásmódra hívják fel a figyelmet a fesztiválon.

– Szeretnénk megmutatni, hogy úgy is lehet fesztiválozni, hogy közben ne képződjön többször tíz vagy akár többször száz tonna hulladék, hanem mindent teljes egészében újra lehet hasznosítani. A fenntarthatóságra amúgy is egyre fogékonyabbak a fiatalok, hiszen a klímaváltozás problémáira nekik kell megoldást találniuk.

A fiatalok érzékenyítése mellett a kultúra és a sport területét is kiemelten kezeli a MATE, például a gödöllői uszodát is az egyetem üzemelteti.

Fotó: MATE
– Az amerikai és nyugat-európai oktatási intézmények infrastruktúrájához képest a magyar egyetemeké elmaradott. A MATE kampuszain olyan komplexumot kívánunk kialakítani, aminek a fejlettsége a jóléti államok felsőoktatási intézményeinek szintjét közelíti. Ennek érdekében az egyetem azzal erősítette tovább 72 éves sportegyesületét, hogy kezelése alá vonta az ország egyik legmodernebb uszodáját. Rendszeresen sportoló emberként magamra vállaltam a sportegyesület elnöki tisztségét, hogy erősítsem a sport jelentőségét az egyetem életében. Korábbi világbajnok és olimpiai bajnok sportolókat hívtunk segítségül, akik a fiatalok edzésével jó példával tudnak elöljárni. Szabadidősport-szakosztályt in­dí­tottunk – ma már 18 sportág közül választhatnak a fiatalok az egyetemen –, továbbá agrár-felsőoktatási élsportolói ösztöndíjat hoztunk létre.

Tehát összességében az amerikai egyetemekre jellemző modellt alakítottunk ki, amire Magyarországon – meggyőződésem sze­rint – nagyon kevés példa van – mondta el a rektor. Céljuk, hogy Gödöllő egyetemi város legyen.

A terv egy hosszú folyamat eredményként va­lósulhat meg, aminek sarkalatos pontja az egyetem épületeinek a felújítása, illetve új épületek építése zöld beruházások keretében. Sportközpont, atlétikai csarnok, szabadtéri sportpályák építését is tervezik.

Az infrastruktúra fejlesztése mellett tartalmi megújulás zajlik az egyetem falai között, amire szintén nagy szüksége van az agrár-felsőoktatásnak. A gödöllői központon kívül az egyetem kaposvári, keszthelyi, gyöngyösi és budapesti kampuszain is hasonló ráncfelvarrásra kerül sor, ugyanis az egyetem a magyar vidék intellektuális hátterének a megteremtéséért is felelősnek érzi magát.

– Az előttünk álló feladatok nem tűrnek halasztást, és kizárólag szakképzett értelmiség oldhatja meg őket. A ma végző mérnökök határozzák meg a következő 30–40–50 évet, ezért, ha sikeres mezőgazdaságot akarunk, annak csak a minőségi szakképzés és felsőoktatás teremthet stabil és biztos hátteret.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Üvegház: mindenből a legkorszerűbbet

Tavaly decemberben készült el a Bartucz család 9500 négyzetméteres korszerű üvegháza Kiskunfélegyházán. A hatalmas beruházásukhoz drénvíztisztító berendezés, valamint üvegháztető-mosó és -festő robot is tartozik. Ők is látják, tapasztalják a gazdasági nehézségeket, mégis előre tekintenek.

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Elkeltek a húsmarhák a NAV árverésén

35 millió forintért keltek el azok a húsmarhák, amelyekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverésén lehetett június 24. és 28. között licitálni.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Hígtrágya a miniszternek - gazdatüntetés Hollandiában

„Ideológiai alapon zárnátok be és sajátítanátok ki a farmjainkat!” Ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel tüntetett több tízezer gazdálkodó Hollandia hét pontján még a múlt héten, hogy tiltakozzék a kormány nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen. Az ország különböző részein, az autópályákon tiltakoztak a gazdák, több helyütt szénabálák égetésével.

Példaértékű felzárkóztatási modell Tarnabodon

Az agrárium hazánk egyik meghatározó húzó ágazata, amely az elmaradott térségek fenntartásának egyik kitörési pontja is lehet akár állattenyésztési, akár a növénytermelési oldalon. A Tarnabodon elindult program példaértékű modellé válhat.

Egy fesztivál is lehet zöld

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

Csúcsgenetika a nyúltenyésztésben

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Hycole Kft. Ezzel egy nemzetközi színvonalú közös munka kezdődött el a Kaposvári Campus kutatói és a nyúltenyésztő vállalkozás szakemberei között, eredményeik pedig rövid időn belül termékre, forintra válthatóak lesznek.

Újabb cégek csatlakoznak a duális képzéshez

A MATE Kaposvári Campusa tovább bővíti a duális képzésben részt vevő cégek körét. A tavaly ősszel indult műszaki képzés népszerűsége miatt az egyetem fontosnak tartja, hogy újabb gyakorlati lehetőségek nyíljanak meg a hallgatók előtt. Az egyeztetések már zajlanak, Vörös Péter campus-főigazgató és Huszti Gábor, a megyei közgyűlési alelnöke el is látogatott a ZIEHL-ABEGG Kft. marcali telephelyére.

A MATE tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal

Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában.