Back to top

Összhangban a természettel

A nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítése, a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása a célja a TalentA pályázatnak, amelyet a nemzetközi agráripari nagyvállalat, a Corteva Agriscience alapított a fenntarthatósági programja keretében. Ez idáig Európában több mint 500 női gazdálkodó célkitűzéseit támogatta, itthon tavaly ősszel hirdették meg először.

A győztest már bemutattuk, de a második és harmadik helyen végzett Szabó Mária, illetve Búzás Tiborné Kata tevékenysége sem kevésbé figyelemreméltó.

Szabó Mária, a polihisztor aranykalászos gazda
Szabó Mária, a polihisztor aranykalászos gazda

Hazánkban a Magyar Női Unió szervezésében tavaly novemberben indult a TalentA online oktatási szakasza, melynek keretében vezetői, vállalkozási, pénzügyi és mezőgazdasági ismereteiket bővíthették a jelentkezők. Az ott részt vevők aztán saját mezőgazdasági projektötletükkel pályáz­­hattak a versenyre, bemutatva a közvetlen környezetük közösségei és a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése iránti elköteleződésüket.

A legjobb három pályamű készítője összesen bruttó 3 250 000 forint díjazásban részesült, és hatalkalmas mentorálást is nyertek ötleteik megvalósításához.

A már említett győztes, Nagy Zsófia az otthoni fűszertermesztést és -feldolgozást segítő projektjével érdemelte ki az első helyet (Kertészet és Szőlészet 2022/19.).

Helyi termesztés és feldolgozás

A zsűri a második helyezést Szabó Máriának ítélte oda, Növényi termékek előállítását és hasznosítását bemutató témaudvar létesítéséről szóló pályamunkáját értékelve. Szabó Mária magyar–történelem tanári szakon, majd vallástudomány szakos bölcsészként végzett, később a müncheni Paracelsus iskolában szerzett természetgyógyász képesítést, hét éve pedig őstermelőként vezeti a 45 hektáros törökkoppányi családi birtok művelését. Negyven hektáron agrár-környezetgazdálkodást (AKG) folytat, fele arányban gabonát (idén sörárpát) ter­meszt, zöldugart, lucernát, méhlegelő­sze­gélyt fenntartva.

Körülbelül három kilogramm száraz dióbélből lesz egy liter dióolaj
Körülbelül három kilogramm száraz dióbélből lesz egy liter dióolaj

A pályázatra beadott új kiegészítő vállalkozásának célja, hogy ösztönözze a helyieket a háztáji termesztésre, illetve erdei és mezei növények gyűjtésére, és megismertesse velük azok feldolgozását.

Ezzel kiegészítő jövedelemre tehetnének szert, miközben szemléletváltást hozna az életükbe, egészségesebben élhetnének az értékes növényi termékek fogyasztásának köszönhetően. Emellett pedig munkájuk hozzájárulna az élelmiszerbiztonsághoz, a termesztés diverzifikációjához, a helyi természeti örökség (szőlőhegyek, zártkertek, erdők, mezők) megőrzéséhez és fenntartható hasznosításához.

A vállalkozás egyik része ismeretterjesztésen, oktatáson alapul, nonprofit jellegű, másik része kis mennyiségű termékértékesítés. A helyben termett növények feldolgozási módjait és felhasználási lehetőségeit, gyógyító hatásait a helyi lakosság ingyenesen elsajátíthatja majd ismeretterjesztő előadásokon, a távolabb élő érdeklődők számára pedig termékvásárlással egybekötött szemináriumokat tervez, amelyek életvezetési tanácsadással és falusi turizmussal is összekapcsolódnak.

Szabó Mária már évek óta készít orbáncfűolajat saját feldolgozási módszerével, gépek nélkül.

A háztáji művelésben megtermelt stájer olajtök tisztított magjából is sajtolnak olajat
A háztáji művelésben megtermelt stájer olajtök tisztított magjából is sajtolnak olajat
Az orbáncfűről (Hype­ricum perforatum) személyes és szakirodalmi kutatásai alapján német nyelven korábban már könyvet is írt, és tervezi, hogy azt magyarul is megjelenteti. Az orbáncfű gyűjtésére a nyári napforduló időszaka a legalkalmasabb, de legkésőbb augusztus közepéig tarthat. A dió-, mogyoró-, szőlőmag- és tökmagolajat KK Ölprinz- FUniversal típusú géppel fogja sajtolni, és ennek használatát tervezi megosztani a helyiekkel az őszi betakarítási időszakban. A megnyert összeget fejlesztésre fogja fordítani, hogy mielőbb megvalósíthassa elképzelését.

Megbabonázta a chili

A zsűri által harmadik helyen kiválasztott pályaművet Búzás Tiborné Kata készítette Finom egészség, a jövő tüze címmel. Az extra erős chilipaprika permakultúrás termesztésével és feldolgozásával foglalkozó kistermelő több nemzetközi versenyen nyert már rangos díjat.

Búzás Tiborné Kata 2006-ban költözött férjével és három fiukkal az ország másik szegletéből, Debrecenből a Győr melletti Nyúlra.

Kata igazi nagyvárosi lányként soha nem foglalkozott kertészkedéssel, földműveléssel, azonban egy balesetet követően – Németországban dolgozó férje 2008-ban munkahelyi balesetet szenvedett – bevétel nélkül maradtak, így egyik napról a másikra családfenntartóvá kellett válnia. Egyik barátnőjének gazdaságában épp jól jött a segítség, ott ismerkedett meg a mezőgazdasággal. Gyümölcsöt szedett, traktort vezetett, piacra járt. Mindenbe hamar beletanult, a munkát az első perctől kezdve lelkesen végezte, mintha mindig is ezt csinálta volna. Időközben férje is szerencsésen felépült, de akkorra Kata annyira megszerette a kertészkedést, hogy családi házuk udvarán is mind több zöldséget és gyümölcsöt termesztett, kertjük végében pedig fóliasátort épített.

Az orbáncfű gyűjtésére a nyári napforduló időszaka a legalkalmasabb
Az orbáncfű gyűjtésére a nyári napforduló időszaka a legalkalmasabb
A megtermelt felesleget már értékesíteni is tudta, a bevételt pedig visszaforgatta a termelésbe. Férje újból külföldön vállalt munkát, az Olaszországban beszerzett három chilipalánta pedig alaposan felforgatta a család életét 2015-ben.

Kata soha nem látott még korábban chilipaprikát, ám gondosan nevelte a fóliasátrukban, majd a leszüretelt termésből szószt készített.

Az extra csípős szósznak – amiből a piacon kóstolót tartott – hamar híre ment, sokan szerettek volna vásárolni belőle. A sikeren felbuzdulva egyre inkább beleásta magát az új témába, tematikus csoportokba regisztrált, termelőknél érdeklődött. Új világ nyílt meg előtte, ami beszippantotta, és már nem volt visszaút. Több termelővel is felvette a kapcsolatot, akik mind segítőkészek és támogatók voltak. Közben kiderült, bár hazánkban sokan termesztenek sikerrel chilit, Győr és Nyúl környékén senki.

Permakultúrában termeszt

Kata már az első évben eltalálta a fogyasztók ízlésvilágát, termékei hamar keresettek lettek. Nagyobb területre volt szükség, a családi ház kertje már kicsi volt. A közelben vásárolt nagyobb, 3300 négyzetméteres telken immár harmadik éve gazdálkodnak, a paprika mellett gyümölcsfákat, szőlőt, fügét, berkenyét is ültettek.

Búzás Tiborné Kata néhány év alatt nemzetközi szinten elismert kistermelő lett
Búzás Tiborné Kata néhány év alatt nemzetközi szinten elismert kistermelő lett

Néhány év kísérletezgetés után a termesztett fajták száma is leszűkült a Trinidad moruga scorpion red, a Trinidad moruga scorpion yellow és a Carolina reaper fajtákra.

Ezeket egyébként a világ legerősebb chilijei között tartják számon. Új kedvence a barna húsú, csokis, édes aromájú Chocolate scorpion. Búzásné Kata fajtánként 300-400 magot vet el januárban szaporítótálcába, átrostált tőzegbe. A szaporítótálcákat fűtött fólia hiányában a saját konyhájában tartja, megvilágítás mellett. 3-4 hetesen pikírozza a chilit, 7 × 7 centiméteres műanyag cserépbe. A tőzeghez vermikulitot kever, ami nemcsak ásványi anyaggal látja el a fejlődő növényeket, hanem a közeget is nedvesen tartja. Ezt követően 9 × 9 centiméteres cserépbe ülteti a palántákat, és a megerősödött, 25-30 centiméteres vagy annál nagyobb növények kerülnek ki a szabadföldbe, vagy nagyméretű konténerekbe, illetve növénytartóba.

A palántanevelőt és a kertet is a chilipaprika uralja
A palántanevelőt és a kertet is a chilipaprika uralja

A szabadföldi kiültetéshez mindössze egy könnyű felszíni szántással, rotálással készítik elő a talajt, és szerves trágyát dolgoznak be.

Legkorábban május végén, de jellemzően június első napjaiban ültetik el a palántákat, a sorközöket szalmával takarják, később pedig minden kerti nyesedéket, levágott füvet, lehullott gyümölcsöt felhasználnak a talaj takarására. Egy külföldi ismeretterjesztő filmben ismerkedtek meg a permakultúrával, és a természetbarát termesztési technológia hamar elnyerte Kata tetszését. Már az első év sikere meggyőzte a módszer hatékonyságáról, hiszen fenntarthatóbbá válik a gazdálkodás, a talaj nem szárad ki, ezért nem kell annyit öntözni, lényegesen kevesebb a gyomnövény, összességében kevesebbet kell a paprikát gondozni. Kémiai növényvédelemre és újabb tápanyag-utánpótlásra sincs szükség, hiszen a mulcsból mindig visszakerül a tápanyag a földbe. A csepegtető öntözőrendszer reggel működik, időjárástól függően azonban szükség van kézi öntözésre is. Az első paprikákat július közepétől lehet szedni, általában augusztus elején már komolyabb mennyiséget tudnak betakarítani és feldolgozni. Kedvező időjárás esetén tövenként 1,5-2 kilogramm terméssel lehet számolni.

A feldolgozás során saját kedvenc ízvilágát igyekszik a termékekbe is belecsempészni, de leginkább a hagyományos tiszta ízekhez ragaszkodik Kata.

Szabadföldre június első napjaiban palántáznak
Szabadföldre június első napjaiban palántáznak
Az extra csípős termékek a legnépszerűbbek, de minden évben vannak új szószok is. Az első chilipaprika-tövek ültetését követő 4-5 évben folyamatosan gyűjtötte az információkat és saját tapasztalataira alapozva tökéletesítette a termesztést. A növénytársítások során úgy tapasztalta, a paprika „imádja” a bazsalikomot, a kaprot és a körömvirágot, viszont például a menta mellett nem fejlődik jól.

Értékesítés

Az őstermelőkre vonatkozó szabályozás értelmében korábban csak Győrben és a negyven kilométeres körzetében található piacokon értékesített. Ma már országos fesztiválokra is lehet menni, ennek ellenére túl sok helyre nem tud és nem is akar eljutni, inkább a tematikus fesztiválokat részesíti előnyben. A nyár végi, őszi szezon még csendesebb, decemberben keresettek igazán a chiliszószok.

Az értékesítés sajátossága, hogy a rendezvények közönségéhez kell igazítani a kínálatot.

A permakultúrás termesztés során nincs szükség kémiai növényvédelemre
A permakultúrás termesztés során nincs szükség kémiai növényvédelemre
Fotó: Búzás Tiborné, Bata László
A fesztiválokon sokkal egyszerűbb és sokkal könnyebb a kóstoltatás, míg a piacon a közvetlen kapcsolatteremtésen van a hangsúly. Kiemelte azt is, hogy bár az országban mintegy száz chilitermelő dolgozik, nyoma sincs közöttük a szakmai féltékenységnek, mert mindenki másképp és mást termeszt, különbözők a feldolgozási technikák és a termékeik ízvilága. Ezért jellemzően mindenkinek megvan a saját vevőköre. A chilirajongók nagyon összetartó, nagyon jó közösséget alkotnak, barátként tekintenek egymásra. Az azonban érezhető, hogy nagyon sokan vágnak bele kellő tapasztalat nélkül és túl nagy elvárással a termesztésbe vagy feldolgozásba, mert manapság divatos lett chilit termelni. Kellő alázat és sok-sok tanulás nélkül azonban hamar csalódás érheti a fiatalokat. Korántsem olyan könnyű a termesztés és értékesítés, mint sokan gondolják, hangsúlyozta Kata.

Nemzetközi sikerek

Mint a legtöbb kistermelő, Kata is saját alapanyagait használja fel a termékeihez, a minőségből pedig soha nem ad alább. Hagyományos technológiákat használ, a leszedett bogyókat frissen feldolgozza, darálja és főzi, a szószokhoz pedig olyan alapanyagokat használ, mint senki más: fekete ribiszke, Othello szőlő, medvehagyma, sárgadinnye, bor­ecet, balzsamecet, füstölt csipkebogyó, valamint vörös és fehérbor is megtalálható bennük

 Kata szerint a kíméletes feldolgozás, a termesztés során szinte mellőzött vegyszerek, és a permakultúra jótékony hatása egyaránt érezhető a termékek minőségén. A paprikafajtákat vegyesen dolgozza fel.

Az extra erős chili a legkedveltebb
Az extra erős chili a legkedveltebb
A kifinomult egyedi ízek a hazai és nemzetközi megmérettetéseken is sikert arattak és ismertséget hoztak. Első elismerését, egy második helyezést négy évvel ezelőtt a feketeribizlis-körtés csípős szósszal zsebelte be a HunHot 2018 versenyen. A zöldfűszeres extra csípős szósszal pedig 2019-ben a ZestFest Fiery Food Challenge ultra hot kategória harmadik helyezettje lett, ezzel Kata az első magyarországi érembirtokos a legnagyobb, leghitelesebb amerikai versenyen, ahová a világ minden részéről érkeznek termékek. A számos rangos elismerés visszaigazolása annak, hogy a vállalkozás jó úton halad. Mára a termelés és a feldolgozás főállású elfoglaltságot jelent, ám Katának újabb és újabb ötletei vannak a vállalkozás bővítésére, jövőbeni terveire vonatkozóan is. A fő irány a chili marad, de szeretne több lábon állni, ezért lekvárokat, natúrleveket, valamint birsalma-, alma- és szőlőszószt is készít, amellyel már szintén nyert díjat. Dédelgetett álma egy közösségi feldolgozó létrehozása, ahol szakmai irányításával együtt, közösséget építve dolgozhatnák fel a környéken élők a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/23 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A harmadik negyedévében 7,7 százalékkal nőttek a beruházások

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Mezőgazdasági kockázatkezelés

A 2012-ben indult komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében négy pillér segíti a mezőgazdasági termelőket.

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Magyar páros a világranglista élén

A Spanyolországi Vicben rendezték meg a nyolcéves fiatal lovak távlovas világbajnokságát. A rendkívül taktikus 120 kilométeres pályát negyvenkét indulóból mindösszesen tizenhat ló-lovas páros fejezte be, köztük dr. Fekete Patrícia, Janita de S. José nevű lovával.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Változóban a globális tőzeg kereskedelem

A tőzegtermékek - legyen szó kiváló minőségű adalékanyagokat tartalmazó közegekről vagy hobbi célú, otthoni felhasználásra gyártott keverékekről – a fő alapanyag energia- és üzemanyag-igényes kitermelése és gyártása miatt nagyon kitettek az utóbbi hónapok árrobbanásának.