0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Monori kisállatbörze: Fekete baromfit és ara papagájt is árultak

Galambászok, aprómadár és baromfitenyésztők kínálták állataikat a most hétvégén tartott monori kisállatbörzén, amely egyedülállónak számít egész Európában. A különböző törpe baromfik mellett több nyúlfajtát, díszmadarakat, rágcsálókat, takarmányokat is vásárolhattak a börzére kilátogatók.

Nagy érdeklődés kísérte a június 12-én tartott monori kisállatvásárt, amely sok éves múltra tekint vissza. A vásárra profi tenyésztők és hobbi állattartók is elhozták állataikat, így tenyészállatokat és hobbi célú állatokat is beszerezhettek a vásárlók. Az idén harmadik alkalommal megrendezett börzén mindenki megtalálhatta, amit keres. Kisállatokon kívül tenyésztojások, takarmányok, kisállat eleségek és felszerelések, dísznövények is megvásárolhatók voltak, mint ahogyan az elmaradhatatlan vásárfia és mézeskalács szív is.

Éjféltől indult az adás-vétel

„Míg a márciusi, áprilisi börzén többségben voltak a galambászok, a mostani vásáron inkább a törpe baromfi, aprómadár, nyúl, díszmadártenyésztők vannak többen. Ennek az oka, hogy május közepén galamb szempontjából már a tenyésztés közepén vagyunk, ezért kevesebb a mostani börzén a galambász. A törpe baromfi tekintetében viszont vannak tenyésztők, akik csak áprilisban kezdik a keltetési szezont, így ők a mostani börzére jöttek el” – mesélte Barna István, miközben körbevezetett a börzén. A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetség alelnöke.

Elmondta,

a törpe baromfi esetében most olyan 4-5 hetesek a baromfik, így a tenyésztő ilyenkor már látja, az állományból melyik kakast, jércét tartja meg, melyik mehet eladásra.

Hiszen, vannak olyan példányok, amelyek nem kiállításra valók viszont kiváló utódai lehetnek. „A tenyésztő a kakasoknál megszámolja a taréj cakkjait, hiszen az előírások szerint van, amelyik kakasnak 5, van, amelyiknek 7-8 cakkja kell, hogy legyen. És úgy gondolkodik, eladja a kevesebb cakk-kal rendelkezőt, hiszen más jól jár vele, mert megvett egy fiatal jószágot, amit maga nevel tovább, helyhez, etetéshez szokott lesz, így a jövő évben már várhat tőle eredményt – mondta el Barna István.

Nemzetközileg is elismert a börze

A börze a látogatók számára már éjfélkor megnyitott és bizony zajlott az adásvétel már éjszaka is. Mint azt az alelnök mondta, ilyenkor messziről csak azt látni, hogy sok mozgó fejlámpa világit a távolban. A vásárt évek óta nagy nemzetközi érdeklődés kíséri.

„Most is láttam román, szlovén, olasz, szlovák, cseh, német, sőt még holland rendszámú autókat is. A holland látogató azért jön ide, mert itt kedvezőbb árban meg tudja venni ugyanazt a minőségű baromfit, mint amit Németországban venne”

– mesélte Barna István.

Kellner Lajos galambász 52 éve tenyészti a budapesti tükrös galambot. Egy börzére 40-50 darabot hoz eladásra, amiből a nap végére 10-15 galambot ad el. „Nehéz fajtát tenyésztek, kevesen foglalkoznak vele. A világ számos pontjáról vannak vevőim. Ma éjjel egykor keltem, hogy hajnalra itt legyen a börzén. Éjjel bepakoltam a galambokat és indulás” – avatott be a galambász, aki ha teheti minden egyes börzén ott van.

Különleges baromfi is vásárolható volt

Lehetett pávát vásárolni 120 000 Ft-ért, voltak díszszárnyasok, amelyek ára a megkérdezett egyik árusnál 15-000 Ft-tól kezdődött, sujtásos fütyülőlúd, illetve házinyúl, törpenyúl, rex fajtájú nyúl. Volt ara papagáj több százezer forintért és különleges fekete baromfi (ayam cemani) is, amelyből a növendékek igen hamar gazdára találtak.

Takács Lajos Kelet-Ázsiai selyembaromfit hozott eladásra, több színváltozatban. „Különleges csokoládé színű növendéket is hoztam. Az eladásokat a szokásos fogyás jellemzi” – mesélte Takács Lajos, aki az osztrák határ mellől érkezett.

A következő börze augusztusban lesz

A szervezők a következő vásárra is várjak mind az árusokat, mind a látogatókat. A patásokon kívül minden állatfajta hozható, ha rendben vannak a papírjai. „Minden állatfajtára nagy a külföldi vásárlói érdeklődés” – emelte ki Barna István.

A börze rendezője, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetség a saját tulajdonú 10 hektáros területen, Monor külterületén, a 4-es főút szomszédságában a következő börzét a nyár végén tartja.

Monori Kisállatvásár következő időpontjai:

  • 2022. augusztus 14.
  • 2022. szeptember 11.
  • 2022. október 9.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu