Back to top

Megnőtt az idénymunka közterhe

Duplájára emelkedik az egyszerűsített foglalkoztatás után fizetendő közteher július 1-jétől. Az idénymunka tekintetében nem annyira az adó mértéke, hanem inkább a bürokrácia, illetve a munkaerő hiánya jelent gondot – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Horváth Gábor, a MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének) főtitkára.

A fő gond, hogy nincsenek idénymunkások
A fő gond, hogy nincsenek idénymunkások
Fotó: pixabay
Megjelent az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) számú kormányrendelet, amely jelentősen érinti a mezőgazdasági termelőket is. A rendelet 6. pontja módosítja az egyszerűsített foglalkoztatás után fizetendő közterhek mértékét.

A módosítás szövegszerűen úgy szól, hogy az Efo tv. 8. § (2) bekezdésétől eltérően az egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke

a) az Efo tv. 7. § (2) bekezdés a) pontja esetén (mezőgazdasági idénymunka) a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként a hónap első napján érvényes minimálbér 0,5 százaléka,

b) az Efo tv. 7. § (2) bekezdés b) pontja esetén (alkalmi munka) a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként a hónap első napján érvényes minimálbér 1 százaléka,

A rendelet szerint az állami adó- és vámhatóság 2022. július 10-éig teszi közzé honlapján a közteher-mértékeket, de a bruttó 200 ezer forintos minimálbér alapján számolva

ez a mérték mezőgazdasági idénymunka esetén 1000 forintot, illetve alkalmi munka esetén pedig 2000 forintot fog jelenteni.

A megnövelt közterhet első alkalommal a júliusban keletkezett, Efo tv. szerinti foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell megfizetni.

Az idénymunkát is szabályozó, egyszerű foglalkoztatásra vonatkozó jogszabály nem minden ponton találkozik a gazdasági racionalitásokkal – mondta Horváth Gábor. Hiszen egy málnaszedés esetében például a munkavégzés előtti napon kell bejelenteni a munkavállalót, miközben előfordulhat, hogy reggel leesik egy eső, ami miatt elmarad a munka. Ugyanakkor azok ellen, akik fekete foglalkoztatással próbálják áthidalni ezt, egyértelműen fel kell lépni – tette hozzá.

Nyilván nem örül senki a közterhek emelkedésének, de ez természetes hatása a béremelkedéseknek – folytatta. Ugyanakkor

az élőmunka-igényes ágazatok aránya nagyon lecsökkent a hazai agráriumban, a MOSZ által képviselt társas szektorban pedig még inkább.

Ennek fő oka, hogy társas vállalkozás nem birtokolhat földtulajdont, márpedig az ültetvényes gazdálkodás jelentős, akár hektáronként 10 milliós beruházást is igényel.

A legfontosabb változás azonban az idénymunkával kapcsolatban, hogy - akár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyéb területein is - hiányzik a munkaerő.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

Az őszibarack nyári védelme

Meleg időjárásban a tafrinás levélfodrosodás már nem okoz gondot, a júniusban előforduló lehűlés esetén azonban felléphet a késői levél- és termésfertőzés. A tenyészidő előrehaladtával, melegebb időben nő a lisztharmat, hűvösebb időszakokban pedig a levéllyukacsosodás fertőzésének veszélye. A kártevők elleni védekezés a gyümölcsmolyok és a levéltetvek ellen irányul.

Mindenkit megvisel a hőség, kivéve a rovarkártevőket – növényvédelmi előrejelzés 27. hét

A tavasz óta tartó általános levéltetű-fertőzöttség minimálisra csökkent ugyan, de a többi kártevő rovar kiválóan megvan a kánikulában. A növénybetegségeknek ezzel szemben nem kedvez a mostani idő. Fontos aktualitás, hogy sürgősen védekezni kell az amerikai szőlőkabóca lárvái ellen.

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Lőrinc már felejtős: elindult a dinnyeszezon

Dinnye szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott Medgyesegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Az idei szezon bíztatónak ígérkezik, és mint kiderült, már a Lőrinc napot is elfelejthetjük, hiszen a klímaváltozás, és az újabb fajták hatására jóval tovább lesz jó minőségű hazai dinnye.

Indul a hazai dinnyeszezon a diszkontláncoknál

Megkezdődik a magyar dinnyék árusítása a Lidl és az Aldi üzleteiben - tájékoztatták a diszkontláncok az MTI-t. A Lidl Magyarország azt közölte, hogy raktárai szerdától kizárólag magyar beszállítóktól érkező magyar görögdinnyét vesznek át. Az Aldi Magyarország július 1-jétől csak magyar termelőktől érkező dinnyét vesz át biatorbágyi raktárában

Háromszáz kaptár elpusztítását rendelték el a hatóságok

Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.

Védőital és rendszeres pihenőidő hűsítheti a kánikulában dolgozókat

A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.

A színes gyümölcsök és zöldségek fogyasztása segíthet csökkenteni a depressziót és a szorongást

A gyümölcsöknek és zöldségeknek határtalan egészségügyi előnyi vannak. Ezek a tápláló élelmiszerek alacsony zsír- és sótartalmúak, ugyanakkor tele vannak növényi rostokkal, amelyek megakadályozzák a székrekedést, és segítik a víz és a tápanyagok felszívódását az ételből.