Back to top

Amit ő maga is megeszik

Kizárólag olyan szamócát termeszt Pap Tamás Nyírpazonyban, amit ő is szeret, ezért csak a Clery és Asia fajtákat hajtatja fűtetlen fóliában. Huszonhét évvel ezelőtt, egy háti permetezőgéppel vágott bele a gyümölcstermesztésbe.

Elsősorban a jó íz fontos neki és a partnerei számára is, ugyanis közvetlenül kiskereskedőknek értékesít szamócát, akik érte mennek a gazdaságba. Az Asia például fajtajellegénél fogva nagyra nő, és bár különböző technológiákkal még annál is nagyobb lehetne a gyümölcse, mint amekkorára ő neveli, de akkor kevésbé lenne jó az íze és a hús minősége is nagyban romlana. A fóliaházakban április 20-án indult a szedés, május első hetében az ötödiken voltak túl. Inkább gyakrabban szednek, nehogy összeérjenek a bogyók.

Mint oly sokszor halljuk a hazai szamócatermesztőktől, neki is komoly gondot okoz az import, amit farekeszbe átcsomagolnak és magyarként árulják.

Pap Tamás évente körülbelül 20 tonna szamócát termeszt
Pap Tamás évente körülbelül 20 tonna szamócát termeszt
Legtöbbször frigó palántát ültet, és az anyagi helyzetétől függ, hogy egy vagy két évig tartja termesztésben az állományt. Kétségtelen, hogy az egyéves tövek jobban teremnek, de az utóbbi években egyre nagyobb nehézségekkel kell szembenézni a gazdaságban. Pap Tamás összesen negyven hektáron gazdálkodik, hatvan embernek ad munkát. Gyümölcsösében kajszi és cseresznye, kevés málna, a szántóterületen paradicsom, paprika és káposztafélék teremnek. Pontosabban nem mindig, mert a tavaszi fagyok miatt évek óta nem tudott kajszit szedni. Az idén áprilisban 21 fagyos éjszaka volt Nyírpazonyban, mínusz 2 és mínusz 8 °C-os hideggel. Kajszi az idén sem lesz tehát, és a cseresznyét is megcsipkedte a fagy. Pedig az az egyik legértékesebb kultúra, nagyon erősen metszi a fákat, hogy legalább 32 milliméteres cseresznyét tudjanak szedni róluk.

Rendszeresek a piaci nehézségek is, tavaly például ezer mázsa paprikát, meg több hektár sárgadinnye-állomány termését zúzták le, mert nem sikerült értékesíteni.

Az átvételi árak nem nagyon változnak, és semmiképp nem tartanak lépést a felhasznált anyagok áremelkedésével. Tavaly annyiért adták el a görögdinnyét, mint 26 éve, mondja a gazdálkodó. Idei számításai szerint a szamócapalánta két és félszer kerül többe, mint két évvel ezelőtt, a csöpögtetőcső ára 380, a fóliáé 350%-ra jött ki, a műtrágya ára is több mint 400%-ra emelkedett. Mindezek vezettek oda, hogy az idén tíz hektáron már csemegekukoricát vet, amire még nem volt példa a gazdaságban.

Visszatérve a szamócára, az idei termést Olaszországból hozott palánták adják, a hideg miatt a vártnál kisebb mennyiségben. A fóliaházakban fátyolfóliás takarással próbáltak védekezni a fagyok ellen, ami jobbára sikerült is, csak a sok torz gyümölcs jelzi a hideg hatását. Később az átlagon felüli levéltetű-fertőzéssel kellett megbirkózni, ellenük Karate Zeon és Benevia rovarölő szerekkel lehet védekezni. Érdemes lesz kipróbálni egy új, környezetbarát szert, a NanoTac EC-t is, ami szilárdan „behálózza”, mozgásképtelenné teszi a rovarokat.

A szamócaatka ellen az első bordóilé–kén kombinációs permetezés is véd valamelyest, de egy jól időzített Floramite-os kezelés a biztos megoldás.

A fóliában váltakozva szamóca és sárgadinnye terem
A fóliában váltakozva szamóca és sárgadinnye terem
Ezzel a permetezéssel nem szabad megvárni, amíg elszaporodnak az atkák. A leggyakoribb fertőzés azonban a szürkerothadás, ami ellen rendszeresen, megelőző módon kell permetezni.

A fóliaházakban bakháton termeszti a szamócát és egy-két évente kultúrát cserél, vagyis sárgadinnyét ültet a szamóca után, azt viszont nem bakhátra. A csöpögtető rendszerrel a növények fejlődéséhez igazítva adagolja a tápoldatot, és szükség szerint lombtrágyáz is. Az idén feleannyi műtrágyát juttatott ki, mint tavaly, de még így is kétszer annyiba került a tápanyag-utánpótlás. Lehetőség szerint szerves trágyát is használ telepítés előtt, ami nagyon jó hatással van a homokos talaj humusztartalmára. A szamócánál különösen figyelni kell a kalcium­ellátásra, hogy kellően szilárdak legyenek a bogyók. A virágzáskor kiadott kalciumot hasznosítja a legjobban a növény.

A két fajtát a jó íze miatt választotta Pap Tamás, a Clery korán érik, íze és illata veri a mezőnyt. Az Asia különösebb táp­oldatozás nélkül is 4-5 dekagrammos bogyókat nevel, de könnyen puhul, ezért jól kell adagolni neki a kalciumot és folyamatosan szellőztetni kell a fóliában.

Az idén valószínűleg nem tud nyereséget termelni a szamócán, amiben nemcsak az említett áremelkedések játszanak közre, hanem a korán beindult import is. Már februárban megjelent a hazai boltokban a külföldi szamóca, ami leveri a magyar hajtatásból származó gyümölcs árát. Ez ellen még az sem megoldás, hogy a Pap család két saját árusítóhelyet üzemeltet. Igaz, hogy a vevők már tudják, mennyivel jobb a hazai szamóca, mint a messziről ideszállított, sokkal többet mégsem hajlandók fizetni érte.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/23 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fűszerpaprika a fóliasátrakban

Az őrléshez nélkülözhetetlen elektromos áram drágulása, a munkaerőhiány, a környezeti feltételek és a vásárlói szokások megváltozása a fűszerpaprika-termesztés átalakulását eredményezi. A szabadföldi termesztés biztonsága romlik, emiatt mind többen termesztik fóliasátorban, és kísérleti jelleggel már kőzetgyapotra is ültetik.

A hideg elviszi a banántermés nagy részét

Az ecuadori banántermelők komoly kihívásokkal küzdenek, mivel az ottani hideg időjárás miatt mintegy negyedével kevesebb banán termett, néhány ültetvény pedig növény-­egészségügyi karantén alatt áll.

Ne dobja el a banánhéjat, készítsen belőle sütit!

A banánhéjnak nem feltétlenül a szemetesben vagy a komposztban van a helye. Egyre többször kerülnek az emberek tányárjéra. A "pulled peel" szendvicsekben például a sertéshúst helyettesítik vele, de egyébiránt a "bacon"-t is pótolhatjuk ezzel.

Hollandiában és Olaszországban is annyiba kerül a hagyma termesztése, mint nálunk

Európában országoktól függetlenül körülbelül azonos, 8000 euró a vöröshagyma termesztési költsége, amíg a termést a földön a pótkocsira rakják. Legföljebb a költségnemek aránya tér el a termőhelyi, gazdasági adottságok miatt. A termelői árak, de még az áruházak is árrése is hasonló, tudtuk meg Varga Istvántól, a FruitVeB alelnökétől, a szabadszállási Róna Szövetkezet kertészeti ágazatvezetőjétől.

A világ jelenlegi legnagyobb vertikális farmját építették föl Dubajban

Az új vertikális farm épületében évente közel 1 millió kilogramm zöldséget fognak termelni egy olyan országban, amely jelenleg szinte az összes élelmiszert importálja.

A holland paradicsomtermesztők támogatást kérnek

Egy tavaszi szakmai felmérés szerint a holland üvegházas kertészek többsége gázzal fűt, és az energiaválság olyannyira súlyosan érinti őket, hogy 40%-uk kénytelen ideiglenesen vagy véglegesen felhagyni a tevékenységével. A nehéz helyzetben a kormány támogatását kérik, tudtuk meg Pápai Edittől, a Hágában dolgozó külgazdasági attasétól.

Az Ikea és az Infarm együtt termesztenek egészséges növényeket

Az IKEA három németországi bútorüzletben teszteli az Infarm vertikális farmjait. Céjuk az, hogy a vásárlóit és az alkalmazottait egészségesebb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálják.

Kiégett a fű? Van megoldás

A gyepnek szükséges a rendszeres vízellátás, ami most nem volt adott azokon a helyeken, ahol nem volt kiépített öntözőrendszer. Az aszály miatt sok helyen teljesen kiégett a fű. Jön a kora őszi időszak, ekkor még helyrehozhatjuk a kert gyepfelületét.

Fantasztikus új felfedezés segítheti a növényeket az aszály elviselésében

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a James Cook Egyetem (JCU) olyan finom természetes mechanizmust fedeztek fel, mellyel csökkenthető a növények vízvesztése, miközben a szén-dioxid felvétel változatlan marad – ez különösen fontos a fotoszintézishez, ami meghatározza a növekedést és a terméshozamot is.

Új invazív károsító, lisztharmat a szőlőben

„Az idei vegetációban alig 154 milliméter csapadék hullott. Az idősebb ültetvények is megsínylik, a fiatalok pedig egyre nehezebben bírják” - hangzott el Mogyoródon, A szőlő növényvédelme című tanácskozáson. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete 25 éve töretlen sikerrel szervezi az eseményt, s a résztvevők nagy száma mutatja, szükség van a szakmai információra.