0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Két év után újra rózsaünnep Szőregen

Két év kihagyás után újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen: hétvégén a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településre várják a vendégeket - mondta Avramov András szervező, a településrész önkormányzati képviselője a programokat bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

Mint felidézte, a Rózsaünnepet első ízben 1999-ben, az Európában egyedülálló szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. A járvány két évre ellehetetlenítette a rendezvényt, hétvégén azonban újra a rózsa körül forog minden Szőregen.

Az ünnep leglátványosabb eseményének a szombat esti felvonulás ígérkezik, amelyen csaknem hetven rózsákkal feldíszített lovaskocsi, fiáker, gépkocsi, veterán autó, traktor és más jármű, kisebb-nagyobb csoport vonul fel.

A menetben résztvevők a hat kilométeres út során sok ezernyi szál rózsát osztanak szét a nézők között, a település és a járművek díszítéséhez több ezer szál virágot használnak föl.

Az ünnep hagyományos programja a virágzó rózsaföldekre szervezett látogatás, amihez szombaton az érdeklődők a Hősök teréről szervezett buszjáratokat vehetnek igénybe.

Pénteken a Monti Sándor parkban családi nap várja a szőregieket, majd szombaton egész nap koncertek és táncprodukciók szórakoztatják az egybegyűlteket. Este a felvonulást követően itt avatják föl az új rózsahölgyeket, adják át az év dísznövénykertésze elismerést, az év fiatal rózsatermelője díjat, valamint a Szőregért Érmet.

A Tömörkény István Művelődési Házban a nagy nemesítőcégek kínálatából fajtáiból vágottrózsa-kiállítást rendeznek, de a látogatókat több tárlat, virágvásár és az elmúlt években népszerűvé vált levendulaszüret is várja Szőregen.

Vasárnap családi futónapot rendeznek három távon, a félmaratont választók virágzó rózsák között tehetik próbára állóképességüket.

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye.

A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén ötven üzemben, mintegy 170 hektáron termesztenek rózsát, és ez a munka sokaknak jelent megélhetést.

Forrás: MTI