Back to top

Vakáció alatt is elkerülhető az élelmiszerpazarlás - rajzpályázat

Eredményes tanévet zárt a Nébih Oktatási Programja, amely a 2021/2022-es tanévben először hirdette meg országosan nagyköveti programját. A pályázatnak köszönhetően ebben az iskolai évben több mint 1000 óvodás, általános- és középiskolás ismerhette meg az élelmiszerbiztonsági alapszabályokat és az élelmiszerpazarlással kapcsolatos tudnivalókat.

Bár a vakáció elkezdődött, az Oktatási Program nem tart nyári szünetet: a Maradék nélkül program élelmiszerpazarlás témájú rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára, amelynek fődíja kategóriánként egy-egy kerékpár.

A jövő fogyasztóit célozza a Nébih Oktatási Programja, mely 2021-ben Nagyköveti Programmal bővült. A mintegy ötven pályázó pedagógusnak köszönhetően több mint 1000 óvodás, általános- és középiskolás ismerkedhetett meg az idei tanévben a Nébih gyerekeknek szóló kiadványaival, előadások, játékos foglalkozások, tanulmányi kirándulások és kreatív játékok formájában.

Bár a vakáció már megkezdődött, az Oktatási Program nem tart nyári szünetet. A hivatal Maradék nélkül programja rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak, amelynek

célja, hogy – a hasznos nyári időtöltésen túl – a gyerekek megismerjék az élelmiszerpazarlás problémakörét, környezetre gyakorolt hatását és a megelőzés lehetőségeit.

A pályaművek beküldési határideje július 17., a részletes felhívás elérhető a Maradék nélkül honlapján. A szakmai zsűri díjazottjai mellett a közönség kedvenceit és a legaktívabb oktatási intézményt is jutalmazza a hivatal. A két kategória legjobb 15 alkotásából pedig óriásszínező készül, így az alkotások több ezer gyerekhez juthatnak el az iskolakezdésre.

A Maradék nélkül csapata összegyűjtött néhány családi programötletet is. A nyári szünet ugyanis számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek közelebbi kapcsolatba kerüljenek az élelmiszerekkel, megismerjék milyen utat járnak be és mekkora értéket képviselnek az otthon asztalra kerülő ételek. Emellett a pedagógusokról sem feledkeznek meg a vakáció idején sem az Oktatási Program munkatársai. A nyári táborok szervezői az oktatas@nebih.gov.hu email címen jelentkezhetnek a Nébih élelmiszerbiztonsági, valamint élelmiszerpazarlás témájú foglalkozásaira.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Horvát hagyományok a Pinka-völgyben

Beékelődve a nyugati határszélbe, Szentpéterfát három oldalról Ausztria határolja. Az első trianoni döntést követően oda is csatolták, ám 1923. március 9-én a falu visszaszavazta magát. Az ezerfős település ugyanakkor máig megőrizte horvátságát nyelvében, az emberek mentalitásában és a gasztronómiájában is.

Sültkrumpli helyett sült tészta

Japánban annyira hiánycikk lett a sütni való burgonya, hogy a Burger King helyi hálózata inkább ramen tészta fogyasztására ösztönzi a vendégeit.

Összemennek a termékek, az áruk változatlan

Az élelmiszer- és háztartásiszer-gyártók csökkentik a termékeik kiszerelését, anélkül, hogy csökkentenék az árukat. A vécépapírtól a joghurton és kávén át a csipszig világszerte általánossá vált ez a trend. A jelenséget „zsugorflációnak” nevezik.

Bővíti kapacitását a csomagolóanyagokat gyártó Hód Plast Kft. Algyőn

Bővíti termelő- és raktárkapacitását 449 millió forintos beruházással, uniós támogatással a műanyag flakonokat és kannákat gyártó Hód Plast Kft. - tájékoztatta az Algyőn tevékenykedő vállalkozás az MTI-t.

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

A Nébih szárított sárgabarackmagot hívott vissza a forgalomból

A megengedettnél magasabb hidrogén-cianid tartalom miatt visszahívták a forgalomból a Golden Lily szárított sárgabarackmag 100 grammos kiszerelésű terméket - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.

Írjon levelet Kittenberger Kálmánnak!

A Nimród Vadászújság 2022-ben első alkalommal írja ki a Sólyom-díjat, amely nevét a 110. évfolyamában járó lap neves publicistájáról, Kittenberger Kálmán levelezőtársáról, Láng Rudolfról kapta.

Cipő készül a kipréselt szőlőbogyóból

Egyre szaporodnak az újrahasznosított anyagból készült divattermékek is. A közelmúltban a vezető brazil ruházati áruházlánc szőlőlé, illetve bor készítésekor visszamaradt melléktermékből gyártott cipőkkel jelent meg a piacon.

Egy helyen a vadászatot érintő legaktuálisabb témák

Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) hatvani székházában tartottak tanácskozást június 21-én a Vadászkamara Területi Szervezeteinek titkárai. Az egyeztetés során a legaktuálisabb témákat vették górcső alá, ezek közül is kiemelt napirendi pont a Hivatásos Vadász Eszközbeszerzési Program volt.

Kiugró a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt

Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók és az ételintoleranciával küzdők egyaránt fűtik a keresletet az adalékanyagoktól és kezelőszerektől mentes, gluténmentes és csökkentett szénhidráttartalmú termékek iránt.