Az „ünnepnap” kifejezést az iskola igazgatója, Jung Lilla használta, akivel a megnyitó üdvözlő szavai után volt alkalmam beszélgetni az iskola által nyújtott képzésekről, gyakorlati oktatásról, a tangazdaságról, a fejlesztésekről és magáról a kiállításról.
A szakképzés, és azon belül az agrárszakképzés teljes átalakítását követően is megmaradt az iskola hagyományos profilja:
Ez utóbbi érdekében nagyszabású korszerűsítést kellett végrehajtaniuk a gépállományban. Ezeken kívül állattenyésztő és növénytermesztő szakon lehet náluk mezőgazdasági technikus oklevelet szerezni, ötéves képzés keretében.
Az országos beiskolázású intézmény 1946 óta képez mezőgazdasági szakembereket. Alapos elméleti és még alaposabb gyakorlati tudással vértezi fel őket, hogy a magyar mezőgazdaság rendelkezésére állhassanak. Az alapképzéseken túl ráépülő képzéseket, érettségire felkészítő kurzusokat is nyújtanak, és egyre nagyobb szerepet kívánnak játszani a felnőttképzésben.
Az iskolának 450 nappali tagozatos tanulója van. Szívesen jönnek ide a fiatalok, nincsen gondjuk a beiskolázással. A nemrég teljesen felújított, energetikailag is korszerűsített kollégium, az iskola saját konyhája és nem utolsó sorban jól felszerelt tangazdaságuk is „csábító” a mezőgazdaságban dolgozni szándékozó fiatalok számára.
Csuka János igazgatósága alatt, az akkori agrártárca anyagi segítségével került az iskola kezelésébe, és az 1993–1994-es tanévben kezdték meg folyamatos, mai napig tartó fejlesztését. A „lerobbant” pusztát és épületeit igen sok munka és nagy anyagi ráfordítás árán tették tangazdasággá. Istállókat építettek és újítottak fel, állatállományt telepítettek, gépszínt építettek, gépeket, eszközöket szereztek be, gyümölcsöst telepítettek, és a szántóföldet is hasznosították stb., természetesen annak érdekében, hogy a tangazdaságot – elnevezésének megfelelően – oktatásra alkalmassá tegyék. Mindezt az intézmény tanári kara és szakoktatói (közül többen az iskolában végeztek) a diákokkal közösen, szívós munkával valósították meg. Az áldozatos munka eredményeként már 1999-ben meg tudták tartani az első tangazdasági kiállítást, amit azóta évről évre megrendeznek, egyre több látogatóval és egyre gazdagabb programmal.
Azonkívül a már említett gyümölcsöst és veteményest (konyhakert) is kialakították, kifejezetten bemutató jelleggel, oktatási céllal (és persze a konyha ellátására).
Jung Lilla igazgató nyitotta meg a tangazdaság kiállítását, a programokat pedig Scherrenberg Johannes, az iskola tanára nemcsak ismertette, hanem folyamatosan ő „menedzselte” őket. Az iskola oktatói, gyakorlati oktatásának vezetői sokat dolgoztak a rendezvény előkészítésén és megvalósításán, különösen Mercs József telepvezető és Furcsa Gábor szakmai igazgatóhelyettes. Természetesen diák szervezője is van a kiállításnak, aki idén Bencsik Levente ötödik évfolyamos mezőgazdasági technikus tanuló volt. Most először kapta ezt a nemes feladatot, aminek legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni; még saját gépet, egy traktort is elhozott a kiállításra.
Mindig nagy az érdeklődés apáink-nagyapáink gépei és munkaeszközei iránt, különösen, hogy többségüket működés közben mutatják be gyűjtő tulajdonosaik. Most is nagy sikert aratott a Csepel 1970-es évjáratú D344-es teherautója, aminek az utasaként – szintén szokás szerint – rövid körutat lehetett tenni Sződön a veteránfelvonulás keretében. Lukács Pál, a vácrátóti Magyar Veterángép Csapat „kapitánya” gardírozta az érdeklődőket. Farkas László jászkiséri gépgyűjtő egy 1934-es gyártmányú, benzinüzemű, 4 lóerős Deutz MA 608-as stabilmotort „röffentett” be. A darálók, körfűrészek, fejőgépek, szivattyúk hajtására alkalmas gépezet elkápráztatta az érdeklődőket. Ugyancsak felsorakoztak a kiállításon a régi traktorok, köztük Zetorok is, például egy ‘70-es években gyártott Crystal, ami a maga idejében a legnagyobb teljesítményű Zetor volt.
A legizgalmasabb, már hagyományos és mindenki által várt esemény a lovas karusszel volt, amit a végzős 11. osztályos tanuló lányok mutattak be a Palotás zenekar zenéjére a központi téren. Ezután csikósbemutató következett (lófektetés, lóhasaltatás, lóültetés stb.), majd a karikást mesterien forgató ostorosok jöttek, végül pedig színvonalas kutyás bemutató szórakoztatta az egyre gyarapodó közönséget. A lovas bemutatókat Csajbók Pál szakértő konferálta, a szakmai magyarázatokon kívül történetekkel fűszerezve a látottakat.
Mindeközben zajlott a főzőverseny, amelyen diákcsapatok vetélkedtek egymással. Aztán be lehetett látogatni az istállókba, meg lehetett nézni – és simogatni – a lovakat, csacsikat, tyúkokat stb. Szóval, kedvcsinálónak sem rossz ez a program az olyan fiataloknak, gyerekeknek, akik talán itt kapnak indíttatást a szeretett növények-állatok alaposabb megismerésére, és kedvet is hozzá, hogy mezőgazdasági iskolában (netán a váci mezőben?) tanuljanak tovább.
A szakmai bemutatók mellett idén is tartottak termelői vásárt, amire helyi és környékbeli termelők hozták el portékáikat: termelői méz, gyümölcsléfélék, borok, zöldség- és virágpalánták, virágok stb. vásárlására volt lehetőség.
A tangazdaság területét körbejárva szemmel látható a fejlődés a néhány évvel ezelőttihez képest, ami a folyamatos fejlesztés eredménye. Szembetűnőek a gépszín tetején álló napelemek, amiket négy éve szereltek be, és öt évvel ezelőtt készült el a „pincének” (tkp. helyiség) helyet adó épület – ahol az igazgató asszonnyal is beszélgettem –, amely kisebb rendezvények, találkozók tartására is lehetőséget biztosít. Az úgynevezett „kastélyépületben” oktatótermeket alakítottak ki.
Szükség is volt ezekre a fejlesztésekre (és még bőven van fejlesztési ötlet – és feladat), mivel – örvendetesen módon – sokat nőtt a tanulók száma az elmúlt tíz évben. Ma 23 osztály jár ide, és szeptemberben három technikusi osztályt indítanak az eddigi kettő helyett.
Az iskola kiváló, évek óta gondosan ápolt külföldi kapcsolatokkal rendelkezik; az Erasmus-program keretében például most is vannak lovász tanulóik Valenciában, azonkívül Dániába, Ausztriába, Portugáliába, Szerbiába, Luxemburgba is járnak a diákjaik és a tanáraik. Fontos a mobilitás és a motiváció, diáknak és oktatónak egyaránt, vallja Jung Lilla.
A „váci mező” tangazdasági kiállítása mögött húsz év tapasztalata áll. Nem csoda, hogy manapság már mintegy 3 ezer látogatót várnak a minden évben tavasszal, nyár elején szervezett programokra.
Az Agrárminisztérium fenntartásában működő intézmény megőrizte, mi több, tovább gyarapította jó hírét, képzési struktúrájával, elhivatott tanári karával és tanulóival szolgálja a magyar mezőgazdaság megújulását. A XX. Regionális Mezőgazdasági Kiállítás ismertséget és elismertséget vívott ki a szakmai körökben, és szélesebb körben is hírét viszi az iskolában folyó képzésnek, nevelésnek.
Szekeres Béla
