0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A várakozások hajtják fel az árakat

Ha az információ érték, akkor a válsághelyzeti információ egyenesen aranyat ér. Mit lehet sejteni vagy várni a gabonaárakkal kapcsolatban? Erről is kérdeztük dr. Goda Pált, az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezető igazgatóját az MMG Direkt adásában.

youtube://v/3rA_O6dEI1M

– A klasszikus közgazdaságtani megközelítés alapján a kereslet, a kínálat és a készlet határozza meg az árakat. A kereslet növekszik, a kínálat rendelkezésre áll, a készleteket azonban aggodalom övezi. Bár rendelkezésre állnak a világon, Magyarországon és Európán belül is, az ellentétes várakozások mégis kezdik felhajtani az árakat. Olyan piaci folyamatot látunk, amely nem feltétlenül a valóságot követi le, hanem az elvárást, vagyis a félelmek vezérlik az árakat. Ezért ebben a pillanatban nagyon nehéz meghatározni, hogy milyenek lesznek az árak mondjuk szeptemberben.

A háborús helyzet miatt ugyanis az előrejelzések teljesen másként működnek, mint békeidőben, amikor a korábbi mintázatok alapján aránylag stabil, 8-12 százalékos tartományon belül meg lehet mondani, hogy miként fognak alakulni az árak.

Ez azonban a jelen pillanatban akár nyolcvan százalékig is felmehet. Ettől függetlenül természetesen vannak szeptemberi előjegyzések gabonára, de ezek mind várakozást tükröznek, nem a valós helyzetet írják le.

– Ezt a várakozást, amely már az inflációban is megjelenik, nem lehet valahogyan hűteni? Vannak erre eszközök?

– Nagyon nehéz csillapítani, hiszen a háborús helyzet a poszt-COVID időszakban alakult ki, amit még energiaválság is súlyosbít. Az egyes tagországok, illetve államok különféle módon próbálkoznak ezzel, Magyarország például ársapkát vezetett be az üzemanyagokra. Átmenetileg működhet egy ilyen típusú beavatkozás, hiszen éppen az üzemanyag olyan termék, amely képes pörgetni az inflációt, de hosszú távon zavarokat okozhat a piacon.

Arra vannak az AKI-nak információi, hogy Ukrajnában mekkora termés várható?

– Nem csak az AKI, hanem az Európai Bizottság és minden kereskedő próbálja megfigyelni, hogy mi várható Ukrajnában.

Az ország keleti részén közel 83 ezer négyzetkilométernyi területet aknásítottak, onnan biztosan nem lesz betakarítás, és ezen kívül további 130 ezer hektárnyi terület található úgynevezett veszélyeztetett övezet.

Szerencsére – ha egyáltalán lehet ilyet mondani a jelenlegi helyzetben -, nem ezek a legfontosabb gabonatermő területek. Az ország középső részén megtörténtek az őszi vetések, és elkezdődtek a tavaszi munkálatok, de talán nem is az a kérdés, hogy lesz-e elegendő gabona, hanem sokkal inkább az, hogy ki lehet-e hozni Ukrajnából. A magyar kormány is felajánlotta, hogy szárazföldi vasúti úton hozzájárul ehhez. Jelenleg ugyanis a Fekete-tenger blokádja miatt a vízen erre nincs lehetőség. Sokan aggódnak, hogy a kieső mennyiség vajon miként fogja befolyásolni az árakat, de ekkora mennyiség egy nehezebb termelési évben is hiányozhat. Vagyis valójában nem a kieső mennyiség hajtja fel az árakat, hanem a jövőtől való félelem.

– Az az oka félelemnek, hogy ezek a nagyon értékes ukrán termőterületek orosz kézbe fognak kerülni?

– Egy kicsit tágabban értelmezném ezt, és az AKI-nál sem csak a termelésről gyűjtünk adatokat, hanem az ellátási láncokról. A mezőgazdaság nagyon jelentős mennyiségű import alapanyagot használ. Elég, ha a tápanyag-utánpótlásra, a növényvédelemre vagy a gépekre gondolunk.

Olyan szintű koncentráció jött létre az egyes értékláncok mentén, hogyha mondjuk, kiesik egy chip a gyártásból, akkor nem tudom megvenni az új a traktoromat.

Tehát a félelem mozgatórugója, hogy a globális értékláncok sérülnek és nem tudnak működni. Márpedig, ha bizonytalanná válik a beszerzésem vagy a gépkarbantartásom, akkor bizonytalanná válik a termelésem is. Máris hihetetlen nehéz szállítási kapacitást találni, nem áll rendelkezésre elegendő konténer, amiben szerepe van, hogy nagyon sok orosz hajó most nem tud kint lenni a tengeren, nem tud kikötni.

A COVID alatt például miért nem működött tökéletesen a kereskedelem? Mert egy árut akkor éri meg elszállítanom Kínába, hogyha onnan egy tele konténert hozok vissza. Hiába rakom meg mezőgazdasági termékkel, gabonával a hajómat, ha visszafelé üresen jön, akkor már veszteséges a szállítás. A globális ellátási láncok sérülése pedig aggodalmat okoz, hogy vajon érdemes-e belevágni egy-egy tevékenységbe, és ezzel összefüggésben a tőzsdék is átrendeződnek: a forrásokat kivonják a szektorból és a pénzpiacokra terelik a befektetők.

Tehát egy nagyon komplex folyamatról beszélünk, amely a COVID-dal kezdődött.

– De mi lehet erre a válasz? Van-e gyógyír a globális ellátási láncok töredezésére?

– Mindenki a választ keresi. A szabadpiac elméletileg megoldja az ilyen típusú válságokat, de egy háború vagy egy járvány felborítja a játékszabályokat, és rákényszeríti a mindenkori politikát, szakpolitikát, hogy beavatkozzon. Mindenképpen valamilyen típusú politikai beavatkozásra van szükség, mert a piac ezt a helyzetet rövid távon nem tudja megoldani. Csak az a kérdés, hogy a politikai beavatkozások jó irányban hatnak-e. A nyugat-európai döntéshozás ugyanis nem feltétlenül racionális. Például olyan szankciós politikát folytat, amely hosszú távon feltehetően előnyös Európa számára, mert a megújuló energiákat tolja előtérbe, rövid távon viszont megbénítja a gazdaságot. Egy biztos, az érzelmekre alapozott döntések nagyon rossz irányba tudják kormányozni az egész világgazdaságot.

A globális ellátási láncok sérülékenységére már a COVID is ráirányította a figyelmünket.

Nem véletlenül jelentek meg azok a gondolatok, hogy lokális előállításra van szükség. Rövidíteni kell a láncokat, mert hogyha a láncon belül valami sérül, akkor minden megáll. Ezzel összefüggésben előtérbe kerül a protekcionista gazdaságpolitika, és várhatóan fel fog erősödni az a gondolat, hogy nem lehet mindent kiszervezni Európán kívülre, a fejlődő országokba, hanem nekünk is termelnünk kell. Ellenkező esetben problémáink lesznek az élelmiszerellátás biztonságával.

– Ez kissé ellentmond a Green Deal-ben lefektetett elképzeléseknek.

– Igen, ez egy érdekes dilemma. Nem vitatom el a zöld megállapodás és a termőföldtől az asztalig stratégia hátterében álló jószándékot, de nem szabad a gyermeket is kiönteni a fürdővízzel együtt. Márpedig számos példát tudnék arra említeni, hogy a fenntartható társadalmi célok és fenntartható zöld célok ellentétbe kerülnek.

A kollégáimmal például elkezdtük vizsgálni a fenntarthatósági jelentések és a Közös Agrárpolitikában lefektetett zöld indikátoroknak az összhangját, és találtunk ellentmondásokat, például az állatjólét területén.

Elértük, hogy hat hét alatt fel tudunk hizlalni egy brojlercsirkét, de most az a trend, hogy ne hat hét legyen, hanem nyolc vagy tizenkettő, mert az jobb az állatnak. Viszont akkor feleannyi mennyiséget tudunk előállítani kétszer annyi takarmány, víz és energia felhasználásával. Emiatt ellentétesek sok esetben például az állatjóléti intézkedések és mondjuk a zöld fenntarthatósági célok.

Egy kutatás során arra voltunk kíváncsiak, hogy különböző mezőgazdasági módszerek mennyire terhelik a környezetet. Megvizsgáltuk a klasszikus organikus gazdálkodást, a konvencionális gazdálkodást és két francia – egy szabadtartásos és egy zártabb technológiát. Azt találtuk, hogy az organikus gazdálkodáshoz kétszer akkora területre és közel háromszor annyi vízre van szükség. Nem elvitatva az organikus mezőgazdaság létjogosultságát, de közgazdászként mindig föltesszük a kérdést, hogy ha az egyik oldalon nyerünk, akkor mit veszítünk a másikon.

Az ukrán konfliktus erőteljesen rámutatott, hogy el lehet menni az úgynevezett extrém zöld irányba, csak nem biztos, hogy lesz elegendő gabona.

– Ami, ugye, társadalmi feszültségekhez és további konfliktusokhoz vezethet.

– A másik probléma az árérzékenység és a fogyasztói magatartás. A kelet-európai országok átlagfogyasztója a jövedelme jelentős részét költi élelmiszerre, míg Nyugat-Európában ez az arány közel fele akkora. Ha élelmiszer-drágulást idézünk elő azáltal, hogy kevésbé hatékonyan állítjuk elő a termékeket, azt jobban el fogják viselni, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek.

– Az AKI konkrét adatokkal rendelkezik az ukrajnai termőterületekről, ami arra utal, hogy nagyon fejlett az információgyűjtés technológiája. Nyilván nagyon sokat fejlődött az 1954-es alapítás óta, de változott-e az intézet alapfeladata?

– Több jogelődje is volt az AKI-nak, de mindig a mezőgazdasági költség-jövedelem-, illetve piaci áradatok gyűjtése, feldolgozása volt a fő feladatunk. Elsődlegesen szakpolitikai háttérintézményként működünk, a mindenkori agrártárca szolgálatában, de legalább ilyen fontos feladatunk a piac informálása és a piacról érkező információk, adatok begyűjtése, valamint az akadémiai tudás ellátása információval.

A szakpolitika akkor működik jól, ha tudja, mi történik a piacon és tudományosan is megalapozottak a döntései.

Ezt hívják evidencia- vagy tényalapú döntéshozásnak. Az intézményünk ezt a hármast – a piacot, az akadémiai tudást és a szakpolitikát – szolgálja a fennállása óta.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu