Back to top

Idén is igényelhető a „Ne hagyj az autóban!” matrica

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet.

Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30°C-os melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70°C-ra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség.

A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre (pl. az üzletek bejárati ajtajára) kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát.

Az igényeket ezen az oldalon lévő űrlap kitöltésével jelezhetik.

Illusztráció
Illusztráció

Ha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel.

A hőguta tünetei kutyáknál

  • ijedt és zavart a tekintete,
  • nyugtalan vagy elfekszik,
  • zihál, szaporán lélegzik, fújtat,
  • csorog a nyála vagy hány,
  • a testhőmérséklete 42°C fölé emelkedik.

Elsősegély hőguta esetén

A cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg kutyánk eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket alkalmazhatunk: nedves textillel (lepedővel, törölközővel) tekerjük be a testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel hűtsük.

Ha van kis medencénk, töltsük meg vízzel és fektessük bele, de jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből tegyünk párat (testmérettől függően) a kutya teste köré.

A legjobb védekezés a megelőzés

  • Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!
  • Kánikulában ne futtassuk kutyánkat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyük!
  • A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítanunk, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.
  • Ha a kertben, szabadon tartjuk kutyánkat, mindig legyen számára árnyékos, hűvös hely, ahol a hőség elől menedéket talál.
  • Mindig legyen az itatótáljában friss ivóvíz!
  • A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.
Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hőség miatt klíma nélkül tilos közúton kérődzőket szállítani Bulgárián keresztül Törökországba

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált állatszállító járműveken a hosszútávú élőállat szállítmányok indítását.

Luxuskocsik kárpitja struccbőrből - kéknyakú strucctenyésztővel beszélgettünk

A strucc bőrét a krokodilbőr kategóriába sorolják, melyből luxustermékek készülnek, emellett a húsa is prémium minőségű. A kéknyakú struccot választotta gazdálkodása alapjául Nemes Fédra és Müller Gábor, akik tenyésztési és hízlalási céllal tartják az óriás madarakat.

A Nébih szárított sárgabarackmagot hívott vissza a forgalomból

A megengedettnél magasabb hidrogén-cianid tartalom miatt visszahívták a forgalomból a Golden Lily szárított sárgabarackmag 100 grammos kiszerelésű terméket - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Növekszik a kereslet a huculokra - Gyepkezelés és génmegőrzés egyben

Az Aggteleki Nemzeti Parkba az 1980-as években kerültek hucul lovak, ahol ma már az ország első számú tenyészete található. A génmegőrzési feladatok mellett a Nemzeti Park Igazgatóság a védett gyepek megtartását, kezelését is a lovak legeltetésével oldja meg. A nemzeti parknál a közelmúltban zárult le több uniós támogatást élvező projekt is, ezek között volt a hucul ménes tartási körülményeit javító program.

Egyre többfelé tapasztalható nagyfokú aszály

Az ország nagy részén rendkívül száraz időjárás gyorsította fel a gabonák és a repce érését, és a nyári növények is nagyon megsínylik a júniusi aszályt és a forróságot. Sajnos az előttünk álló napokban is csak elszórtan lehet záporokra, zivatarokra számítani. Számottevő visszaesés a hőmérsékletben csak a jövő hét közepén valószínű, akkor kissé növekszik a záporok esélye is.

Kategóriájában harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a Nyíregyházi Állatpark

Harmadszorra minősült Európa legjobb állatkertjének a 250 és 500 ezer látogatószám közötti kategóriában a Nyíregyházi Állatpark az egyik független állatkerti szakértő felmérése szerint. Az elismeréssel járó díjat kedden adták át a sóstógyógyfürdői látványosságban.

Háromszáz kaptár elpusztítását rendelték el a hatóságok

Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.