0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Húsz év tapasztalat

A szamóca termesztése során szerzett gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel Csizmadia György a Venyim Gyümölcse Kertészetben. A Tész-Ész Kft. által Nagyvenyimben szervezett szakmai napon a Kertcenter Kft. ökológiai termesztés támogatására kínált termékeit is bemutatták, valamint beszámoltak arról, mik az előnyeik a szamócatermesztésben is sikeresen használható meteorológiai állomásoknak.

Húsz éve termeszt szamócát szabadföldön Csizmadia György. Eleinte a bakhátas technológia nem felelt meg az elképzeléseiknek, így sokáig síkművelésben termesztettek, majd mégis visszatértek a bakhátra, de már agroszövetes takarással és kemény falú csepegtetőcsövek elhelyezésével. A nagyvenyimi termőhelyen azért előnyösebb a bakhátas módszer, mert ott kicsit mindig fúj a szél, és a bakhátak hosszában végigfutó légáram kellőképpen szárazon tartja a növényállományt, így szinte nem kell a botrítisszel harcolniuk. Az egysoros telepítés szintén segíti az átszellőzést. Még a tavalyi nagyon esős időszakban sem ütötte fel a fejét ez a gombabetegség.

A gazdaságuk területe korábban zirci apátsági birtok volt, talaját tekintve futóhomok és lösz is megtalálható benne, így a kötöttsége nagyon változó.

A szamócát olyan részre telepítették, ahol a humusztartalom akár a 3,5%-ot is eléri. A vízgazdálkodás szempontjából előnyös, hogy a talajban sok helyen iszapfrakció is van. Náluk a pH 7,5, a mésztartalom a felszínen 3-6, a mélyebb rétegekben pedig akár 24% is lehet. Ahol a felső rétegből nem mosódott ki a mész, ott azonnal megjelenik a klorózis, mert a növények nem jutnak elég vashoz a kalcium és a vas antagonizmusa miatt.

Az utóbbi időkben hidegebbek a tavaszok, mint húsz évvel ezelőtt. Tavaly tavasszal 24 fagyos éjszakájuk volt, idén valamennyivel kevesebb, de fagyvédelem nélkül már nem működik a ter­mesztés. Dupla takarással védekeznek a fagykárok ellen. Az első réteg egy fátyolfólia, a második pedig egy multiklímának nevezett, sűrű szövésű fehér szövet. Saját tapasztalatuk szerint ez a módszer mínusz 9-10 °C-ig teljes fagyvédelmet nyújt. A növény a kettős takarás alatt tölti szinte a teljes virágzást. Idén március végén takarták le az ültetvényt, és már zöld bogyók voltak alatta, amikor április végén leszedték az állományról.

A megtermékenyüléssel a takarás alatt lévő rovarvilág miatt nincs gond.

Tavaly tavasszal ültettek frigó palántát, mert a júniusi munkacsúcsban rendszeresen fellépő munkaerőhiány miatt nem tudják megoldani nyáron a szamóca feltépését, a bakhátak újrahúzását és az ültetést. A Venyim Gyümölcse Kertészetben a késői telepítés nem vált be, a korábbi évek tapasztalata alapján a szeptemberi ültetés 70%-a kifagyott, mert a talaj nagy nitrogénszolgáltató képessége miatt a növény fejlődése még novemberben sem állt meg.

A szedési időszak munkaerőhiánya miatt alapvetően szedd magad értékesítési formára rendezkedtek be. Erre nagyon megfelelnek a 40 centiméter magas és 20 centiméter széles bakhátak, 90 centiméteres sorközzel.

A hatalmas lombozatú Asia fajta nem alkalmas a Venyim Gyümölcse Kertészetben alkalmazott 15 × 90 centiméteres térállásra.

Az Elsanta saját tapasztalatuk szerint egyéves kultúrában megfelelő. Mivel rendkívül érzékeny a nap­égésre, az Alba fajtát már nem telepítik. A szedd magad értékesítésre a jó ízük miatt legjobban a Joly és a Clery fajták váltak be. Ezeken kívül megtalálható még náluk a Quicky és a középkorai Olympia is. A Sybilla fajtának az első bogyói olyan nagyok, hogy rendszerint eltörik tőle a növény szára, ezért támaszra van szüksége.

Minden évben kipróbálnak új fajtákat, idén lehetett kóstolni a Lycia, tavaly a Scala szamócából. Sok visszatérő vásárlójuk név szerint keresi az új fajtákhoz képest ugyan alacsonyabb termésmennyiségre képes, kis bogyójú, viszont jó ízű Joly és Clery fajtákat. Ha azonban valaki a nagyobb méretű gyümölcsöt részesíti előnyben, akkor a szép fényes és nagy méretű bogyókat termő Olympia a jó választás.

A szamócapalánta ültetésénél fontos, hogy a gyökérzet utolsó egy centiméterénél helyezzék el az ültetővasat, és úgy nyomják a bakhátba.

Amikor megfelelő mélységre ér a növény a bakhát tetején, akkor a növényt azon a magasságon megtartva, az ültetővasat még egy picit lefelé kell nyomni, hogy a gyökér vége ne maradjon visszahajolva a talajban. Ha keményebb a talaj és nem lehet olyan mélyre nyomni, akkor sem ajánlott levágni a gyökeret, hanem inkább ferdén tanácsos az ültetővassal benyomni a talajba. A visszavágás miatti fölösleges gyökérvesztés nem előnyös.

Hetente kétszer tápoldatoznak. A talaj foszfortartalma 700-800 ppm-től 1800 ppm-ig terjed, a káliumtartalma is megfelelő, ezért éréskor nem kell tápoldatot kijuttatni.

Monokultúrában a Phytophthora egyre jobban felszaporodik a talajban. Stressz hatására, például ha nagyon sok termés van rajta, ha túl magas a hőmérséklet vagy mély fekvésű területen vízzel telítődik a talaj, akkor kórokozókkal szemben egyre érzékenyebb lesz a szamóca, és a Phytophthora könnyen megfertőzi.

A fejlesztések elengedhetetlenek. Csiz­madia György tervei közt szerepel, hogy hálót helyeznek a növények fölé a napégés ellen, illetve a jégvédelem miatt.

Továbbra is a szedd magad értékesítésre törekszenek, ezért a következő telepítéseknél a sortávolságot 120 centiméterre fogják növelni, hogy kényelmesebben hozzáférjenek a szamócához a vásárlók.

Háttéripar szamócához

Hodász Ádám, a Kertcenter Kft. növényorvosa, területi képviselő szaktanácsadója számolt be az általuk képviselt portugál Asfertglobal cég környezetkímélő biológiai trágyázószer-kínálatáról; Tóth Tamás területi képviselő pedig bemutatta a Kertcenter által forgalmazott meteorológiai állomásokat. Sokszor tapasztalható, hogy az országos időjárás-jelentésben elhangzott adatok nem érvényesek egy adott területre. Ezek a meteorológiai állomások viszont helyspecifikusan adnak információt a várható időjárásról, segítve ezzel a termelőket, hogy munkacsúcsok idején is könnyebben tudják megtervezni, ütemezni az elvégzendő feladatot, például a permetezést. Páratartalom mérésére is alkalmasak, így növényvédelmi szempontból hasznosak. A szakmai napon bemutatott Davis meteorológiai állomásnak olyan mérőszondái is vannak, amelyek az elpárolgást és a talajnedvességet is képesek mérni. Ezáltal pontosan tudhatjuk, hogy a termesztett kultúrának mennyi vizet kell pótolni, nem lesz fölösleges vízkijuttatás.

Forrás: Kertészet és Szőlészet