0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 6.

Sztorik habbal és kultúrával

Sztorik habbal címmel négy részből álló talkshow sorozatot indít ismét a Dreher Söripari Emléktár. A beszélgetések során szó lesz építészetről, gasztrotörténelemről, képzőművészetről és a múzeumok működéséről.

A Dreher Söripari Emléktárba a sört kedvelőknek szinte kötelező ellátogatni, mindenki másnak pedig érdemes, hiszen itt mindent meg lehet tudni, amit a sörről és a Dreher Sörgyárakról feltétlenül tudni kell, áll a sörgyár emléktárának közleményében. Az országban és nemzetközi szinten is egyedülálló tárlat 1979 óta a gyár és a söripar történetének, eszközeinek állandó kiállítása.

A Kőbányai Sörgyár ugyanis 1979-ben, fennállásának 125. évfordulóján nyitotta meg a Söripari Emléktárat, ami nemrég, megnyitásának 40 éves jubileuma alkalmából került felújításra. A 2019-ben kezdődött munkálatok eredményeképpen a sörgyár az immár Dreher Antalról elnevezett út elején egy modern és interaktív sörtörténeti kiállítás várja a látogatókat.

Milyen alapanyagokból készül a sör? Hogy készült a sör régen és hogyan készül most? Milyen sörivási szokások alakultak ki a kezdetektől? Hogy néz ki egy kézi palackozó? Hogyan született meg a Dreher csokoládé? Hogyan lett id. Dreher Antalból a világszerte ismert „Sörkirály”? 

A Sztorik habbal sorozatban a múzeumok mellett az építészet, a képzőművészet és a történelem kap főszerepet. A sör és az építészet kapcsolatát bemutató első epizódból például kiderül, hogy Budapest legalább annyira modern volt a századfordulón, mint napjainkban a Szilícium-völgy. De arra is választ kapnak a nézők, hogy miért az állandó 5 fokos klímát adó pincerendszer közelébe épült a kőbányai sörgyár. A fenti témákról Martin Pilsitz kutató, építészmérnök és Zubreczki Dávid „építészeti mesemondó” és szakíró beszélgetnek Nagy Judit műsorvezetővel.

A múzeumokról, azok szerepéről és jövőjéről Dr. Török Róbert, a Dreher Söripari Emléktár művészeti vezetője és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, valamint Verbai Lajos, a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetője beszélget.

A gasztro- és sörtörténelem kapcsolatát Saly Noémi művelődéstörténész, Dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója és Katona Csaba történész, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa vitatja meg.

A képzőművészeti adásban pedig Fazekas Gyöngyi festő-restaurátor, Bérczi Linda, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke, kulturális menedzser és Dr. Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa folytat eszmecserét arról, hogy a képzőművészet hogyan jeleníti meg a társadalmi kihívásokat, hogyan őrzi meg a történelmi és kulturális jelenségeket, értékeket.

A sörtörténeti kiállításon a 19. század előttről származó gépektől kezdve a restaurált Gambrinus-festményen, díszes kerámiákon és reklámplakátokon át a kőbányai helytörténeti tárgyi emlékekig széles tárlattal ismerkedhetnek meg a látogatók.

A sörgyárak épületei – például az Eiffel iroda által tervezett Léhűtő padlás vagy az Európa egyik legszebb főzőházaként ismert, Zsolnay-csempével díszített helyi védelem alatt álló épület – pedig egyaránt őrzik a nemes hagyományokat és adnak teret a legkorszerűbb technológiának. 

„A Sztorik habbal című videósorozattal célunk az, hogy egy minél tágabb kulturális körképet adjunk és elgondolkodtassuk a nézőket és a látogatókat a múltról, jelenről, a hagyományőrzésről és annak ápolásáról” – mondja Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezetője. – A tavaly is hatalmas népszerűségnek örvendő Múzeumok éjszakáján debütál online az első adás, így akik esetleg nem tudnak meglátogatni minket, ebben a formában is bekukkanthatnak hozzánk.” A beszélgetések helyszíne a Dreher Söripari Emléktár.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu