0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Gyorsteszt a fertőzések kimutatására

A McMaster Egyetem kutatói gyorstesztet fejlesztettek ki a haszonállatok között terjedő fertőzések kimutatására, ugyanis egyre nagyobb kárt okoznak a hirtelen felbukkanó és gyorsan terjedő járványok.

Az új teszt prototípusa hatékonynak bizonyult a Kanadában először 2014-ben azonosított és egyből nagy pusztítást okozó hasmenéses sertésbetegség kimutatásában, de az eljárás más kórokozókra és más állatfajokra is adaptálható. A teszt alapja, hogy az úgynevezett aptamer, egy rövid, alig 25–80 nukleotid hosszúságú egyszálú DNS nagy pontossággal képes kötődni a meghatározott célmolekulához.

A kanadai tudósok által kifejlesztett teszt hordozható, gyors és pontos, vagyis lehetővé teszi, hogy nemcsak állatorvosok, hanem akár az állatgondozók is rövid idő alatt azonosítsák a fertőzött egyedeket.

A teszt az állatoktól vett nyálmintával működik. A mintát a speciális vegyszerrel kell elkeverni, a keveréket pedig a teszt­csomag részét képező mikrochipleolvasóra felvinni. A leolvasó okostelefonhoz csatlakoztatható, amiről néhány perccel később le lehet olvasni az eredményt.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság